Az elkövetkező hónapok sok ezer gyerek és szülő számára nemcsak a napi tennivalók, de a távolabbi jövő megtervezéséről is szólnak majd. A nyolcadikosoknak muszáj menniük, de a negyedikesek és hatodikosok szülei közül is sokan spekulálnak majd: átmenjen-e, és ha igen, melyik hat- illetve nyolcosztályosba gyerekük. Maradjanak a már megszokott, bejáratott suliban, vagy próbáljanak meg (egy a gyerek számára esetleg stresszes és kimerítő procedúra árán) egy eltérő szerkezetű intézménybe bekerülni, ahol – a statisztika legalábbis ezt sejteti – jobb minőségű és magasabb színvonalú oktatáshoz juthatnak?
Magyarországon az 1985-ös oktatási törvény alapján, kezdetben egyedi engedélyezési eljárásokkal szerveződött újra a hat- és nyolcosztályos képzés, megbontva ezzel a korábban kötelező 8+4 éves keretrendszert. A képzési forma forradalminak hatott, sok iskolában óriási sikerrel dolgoztak vele, de a hozzá fűzött reményeket nem minden intézményben váltotta be, s máig felvet etikai aggályokat is a jó képességű, jó családi hátterű gyerekek „elszipkázása” és ezáltal a szegregációt mélyítő hatása miatt.
Miben más?
A hat- és nyolcosztályos képzés keretében a tananyag eloszlása egyenletesebb, és elkerülhető, hogy ugyanazt kétszer (egyszer alacsonyabb szinten általánosban, majd még egyszer, másképp rendszerezve középiskolában) tanulják meg a gyerekek, itt a fogalmak tartalmának fokozatos bővítése a cél.
Ezekben az iskolákban általában nagyobb kulturális/programbéli sokszínűség jellemző, aktív, már „gimis” a társasági élet, az egész éven átívelő biciklis/sí-/vándor- és egyéb táborokban folyik a közösségépítés, a hosszú távú cél pedig az, hogy sokoldalúan művelt, nyelveket beszélő, tevékeny érettségizők kerüljenek ki az intézmények falai közül – és az elsők között üljenek be az egyetemi padsorokba.
Az óraszám itt sem magasabb (főleg például egy két tannyelvű általánoshoz képest), ugyanakkor a tananyag bizonyos átrendezése lehetővé teszi, hogy a gyerekek mélyebb ismereteket szerezzenek, és tehetséggondozó programokban is részt vegyenek. A terhelés kétségtelenül nagyobb, de ez elsősorban abban mutatkozik meg, hogy a gyerekeknek sokkal önállóbbá kell válniuk, mint az általános iskolában.
Miért népszerűek?
A szülői motiváció a gyerekek átmozgatására érthető: az ezekbe az iskolatípusokba járók később jó eséllyel be tudnak kerülni az általuk választott felsőoktatási intézménybe. Már a kezdetektől jobban teljesítenek a sokat emlegetett PISA-felméréseken, sikeresebben érettségiznek, nyelvvizsgá(k)hoz jutnak.
Visszatérő kérdés ugyanakkor, hogy mennyi ebben az intézmények által hozzáadott érték, illetve mennyi tudható be annak, hogy eleve a jobb képességű gyerekeket veszik fel ezek az iskolák.
Bár a 8. és a 10. évfolyam között is jobban fejlődnek az itteni tanulók készségei, s így „bizonyítható” az iskola által nyújtott plusz, tagadhatatlan, hogy nagyon nem mindegy, milyen (csúnya kifejezéssel élve) gyerekanyagból dolgoznak az itteni tanárok. A PISA-teszteken és a felvételin is perdöntő szövegértési és logikai készségek megalapozása már jóval iskoláskor előtt, a családban történik – ezt is érdemes szem előtt tartani, ha éppen gyerekek teljesítményét hasonlítjuk össze.
A szülők szándékait megerősíti egy országosan jellemző tendencia is, aminek eredményeképpen a „sima” általános iskolák felső tagozata sokszor (mind a tanári gárdát, mind gyerekközösséget tekintve) „felhígul” az alsó tagozatban tapasztaltakhoz képest. A tanulók egy része ugyanis gimnáziumba vagy jobbnak vélt általánosba megy, kisebb létszámmal, sokszor kevesebb erőforrással mennek tovább a felső tagozatok, összevonásokra lehet szükség, sok intézményben azok maradnak inkább, akiknek (vagy akik szüleinek) kevésbé fontos a továbbtanulás. A feljövő gyerekek szülei ennek hírét hallva, ha tehetik, szintén felvételiztetik (vagy más, „jobb hírű” általánosba viszik át) a gyerekeiket, s még inkább ráerősítenek erre a folyamatra. Az általános iskolák eközben minden lehetséges eszközzel igyekeznek gátat vetni az elvándorlásnak. Egyelőre nem igazán sok sikerrel.
A hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban valamivel több a fiatalabb, illetve a magasabb végzettségű pedagógus (a gimnáziumi évfolyamokon csak az 5+1 éves képzésben végzettek dolgozhatnak, de jellemzően letanítanak az 5-8. évfolyam között is), ami nagyon nagy hívóerő még akkor is, ha önmagában nem százszázalékos garancia a minőségre.
És egyébként sem csak a szülők számára vonzó ez a képzési forma. A gyerekek ritkábban böngészik ugyan a továbbtanulási statisztikákat, őket is vonzza egy-egy ismerős, családtag példája, néhány sokat emlegetett, legendásan „jó arc” pedagógus, vagy akár az ezekben az intézményekben sokszor tágabb lehetőségeket biztosító nyelvi képzés. Ja, és a fíling, hogy már 10-12 évesen gimnazista lehet az ember.
A nyolcosztályos gimnáziumról
Ebben az életkorban (4. osztályosan, 10 éves kor körül) körülbelül 5-7 ezer gyerek szokta megpróbálni a felvételit (tavaly 5800 körül volt ez a szám). Ez egy nagyon komoly szűrő, végül az ilyen korú gyerekek mindössze mintegy 4 százaléka kerül nyolcosztályosba. (Természetesen nem vesznek fel mindenkit, és a felvételizők egy része nem is feltétlenül szeretne továbbmenni, sokszor csak a szülő szeretné „tét nélkül” kipróbálni, mit tud a gyerek).
A felvételi feladatsorokban nem az általános iskolában megszerzett tudást mérik elsősorban, illetve természetesen azt is számon kérik, de más megközelítésben; a szövegértésre, kreativitásra és a logikai készségekre fókuszálva.
A gyerekek a tesztlapon olyan jellegű feladatokkal találkoznak, amik teljesen ismeretlenek lehetnek a számukra, ezért ebbe az iskolatípusba jó eséllyel akkor kerülnek be, ha felvételi előkészítőn vesznek részt, vagy a szülőkkel rágják át magukat a korábbi évek feladatsorain. Előbbi körülbelül 40 000 forintos pluszköltséget, és jellemzően heti félnapos elfoglaltságot, utóbbi nem kevés családi feszültséget jelent az egyébként is leterhelt gyerekek és szülők számára. (Az adatok azt is mutatják, hogy a bekerülő gyerekek körülbelül 70 százaléka járt felvételi előkészítőre.)
A nyolcosztályos mellett szólhat, hogy negyedik után a gyerekeknek egyébként is kicsit más típusú terheléshez és új tanárokhoz kell szokniuk, mert felső tagozatba kerülnek, így átalakul a korábban megszokott szisztéma. Azoknak a szülőknek a gyerekei, akik valamiért nem érzik jól magukat jelenlegi iskolájukban, szintén jobban járhatnak, mintha egy másik általános iskolába mennének át: a kisgimnáziumban egy teljesen új, nulláról formálódó osztályközösségbe kerülhetnek be a gyerekek. A nyolcosztályos gimnázium nagyon erős identitásképző, a képzési időszak végére jellemzően igazán átélten szilágyis, radnótis, vereses lesz a gyerek, és életre szóló barátságokat és elköteleződést alapozhat meg.
Ezt az iskolatípust akkor érdemes választani, ha egészen biztosak vagyunk abban, hogy gyerekünk önálló, és lépést tud tartani a tempóval. Itt egy-két év alatt meg kell, hogy tanuljanak jegyzetelni, ami a későbbi tanulás alapja lesz. A tanárok már tudottnak vesznek bizonyos tanulási készségeket is. Fontos tudni azt is, hogy bár tanulmányi szempontból a gyerekek valóban szűrtek, ez nem jelent a mai (sokszor negatív) trendekkel szembemenő gyerekközösséget.
A jó képességű gyerekek között is lesz bullying, számítógép-függőség, a gyerekek nagy része itt is Youtube-videókon szocializálódik, ahogy az is biztos, hogy a velük együtt járó 14-18 évesek is közvetítenek majd jó és rossz magatartásmintákat egyaránt.
Hatosztályos gimnázium
Ebben az életkorban (6. osztályban, 12 éves kor körül) is a fentiekhez hasonló kihívásokkal kell szembenézni, de a hatodikos gyerek már valamivel érettebb, önállóbb, mint két évvel korábban volt. Az igazán mély barátságok kialakulásának kezdete ez a kor, és ebből a szempontból akár az osztályközösség-váltás is jó időben érkezhet. Ellenérv lehet ugyanakkor, hogy egy már megszokott közösséget kell elhagyni nem sokkal a vége előtt – ez komoly feszültséget kelthet a gyerekben.
Ebben az iskolatípusban már több intézményből lehet választani (2018-ban 122 intézményben volt hatosztályos és 83-ban nyolcosztályos képzés), könnyebb a lakóhelyhez közeli iskolát megtalálni, így a családok számára talán praktikussági szempontok is figyelembe vehetők.
Azok a szülők, akik már negyedikben továbbküldték volna a gyerekeket, sokszor elvesztegetettnek érzik a hátra lévő két évet, és a hatodik utáni felvételit már élet-halál kérdéseként élik meg, ilyenkor a gyerekek is sokkal jobban stresszelnek.
Hogy döntsem el?
Elsősorban azt kell eldönteni, mit várunk a gyerek jelenlegi általános iskolájától, illetve hogy meg tud-e felelni ezeknek az elvárásoknak a suli. Ha gyerekünk jól érzi magát, jó közösségben van, és az iskola biztosítani tudja a megfelelő színvonalú oktatást, nem feltétlenül érdemes változtatni, mert egy ilyen intézményből jó eséllyel nyolcadik után is sikerrel felvételizhet majd. Ha úgy érezzük, (akár érzelmileg, a közösséget tekintve, akár pedagógiailag) jobb helyen lenne máshol, érdemes körülnézni, ahogy vele is egyeztetni arról, mit szeretne.
Nem csak a nyílt napokon jó tájékozódni, praktikus kikérni tapasztaltabb szülők, kisgimnazista gyerekek véleményét, és ennek fényében dönteni arról, megpróbáljuk-e. Fontos tudni, hogy még a felvételi sem kötelez semmire. Az írásbeli eredmények ismeretében kell csak az intézményekbe jelentkezni, ezek az adatok már sokat segítenek a döntésben. Ha sikerül negyedikben vagy hatodikosként olyan jó felvételit írni, ami jó eséllyel elég a bejutásra, a gyerek is szívesen váltana, és mi is úgy érezzük, támogatni tudjuk a fokozott terhelés idején, érdemes lecsapni a lehetőségre.
