Befizette már a tankönyvcsekket, amit nem kapott meg? Ejnye!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A jó hír: idén vannak tankönyvek. A rossz: már lejárt a fizetési határidő, a tankönyvcsekkek viszont mint a népmesében: jönnek is, meg nem is.

Szeptember 15-én lejárt a tankönyvcsekkek befizetésének határideje, csak hát sajnos van egy kis gond: méghozzá az, hogy a jó sok szülő még meg sem kapta a szóban forgó csekket. Mondjuk ez legyen a legnagyobb bajuk, ha a könyveket úgy egyébként megkapták a gyerekek – és ezzel idén nem igazán voltak nagy problémák szerencsére.

A csekkek ugyanis információink szerint több iskolába kettesével érkeznek meg – mármint egy nap két gyereknek tudják odaadni a befizetni valót. Ezen persze elmélázhatnánk egy kicsit, hogy most komolyan, sárga csekkezünk a XXI. században, meg a mobil kommunikáció korában? De ha csekk van, meg postára rohangálás, akkor ezt kell szeretni. (Meg is lehet úszni, mindjárt mondjuk, hogyan.)

Szerencsére a szülőket a legtöbb kollégánk iskolában biztosították afelől, hogy akkor sincs semmi, ha sem sikerül a meg nem kapott csekket 15-ig befizetni. 

Körbekérdeztünk kicsit, hogy máshol mi újság, ismerősöm jelezte, hogy minden rendben, ő megkapta a csekket, éppen a postán áll sorban vele, végtelen örömére. Aztán a homlokára csapott, hú, ez nem is annak  a gyerekének a csekkje, hanem a másiké, aki már ingyen kapja a tankönyvet. Most mi van, mit nézek? Ez az öt könyv már nem fért bele a gyerekenként biztosított háromezer forintos keretbe.

De hát ez egy másik téma, és írtunk is már róla, unásig. A tankönyvtérítéses korban lévő gyereke után rég befizette a csekket, már el is felejtette. Tehát nem mindenkivel bánik ilyen mostohán a rendszer, vannak, akiket hagynak engedelmesen fizetni.

Megkérdeztük az országos tankönyvellátó mamutot, a Kello-t, hogy tudnak-e egyáltalán a problémáról, és mi a megoldás. Ekként válaszoltak:

"Alacsony számban, de érkezett az ügyfélszolgálatra ezzel kapcsolatos megkeresés. Ez azonban inkább rendszerszintű adottság, mint probléma, hiszen ha például augusztus 30-án érkeztek meg a tankönyvek az adott iskolába, akkor a Könyvtárellátónak meg kellett várni a szállítólevél visszaérkezését, ami rossz esetben szeptember 5-e után következett be.

Csak az iskola által leigazolt szállítólevél alapján készülhetett el a számla, hiszen ez tartalmazza a valós szállított mennyiségeket.

Ezt követte a számlák legyártása, amit még postán vissza kell juttatni az iskolákba, ami nem kampányszerű, hanem a valós szállításokkal összhangban folyamatos. Ezt követően az iskoláknak is idő kell ahhoz, hogy kapcsolatba lépjenek a szülőkkel. A nem időben visszaérkezett szállítólevél adott esetben egy egész iskola számlázását késlelteti, hiszen a számviteli szabályok szerint az igazolt teljesítést követő 15 napon belül lehet és kell számlát kiállítani.

Természetesen, ha nem kapta még kézhez a szülő/gondviselő a számlát, akkor nem tudja befizetni és ezért szankció sem érheti. Nyilvánvalóan ez esetben a kézhezvételtől számított 15 napon belül tudja kiegyenlíteni a tankönyvek ellenértékét."

Arra pedig, hogy ezt honnan kéne tudniuk a szülőknek, azt válaszolták, hogy a weblapjukon fent van az információ. "Mindezek mellett a Kello tájékoztatta az iskolákat a diákok részére készülő számlákkal kapcsolatban. Ezért a szülők az iskolától is megfelelő tájékoztatást kaptak, amennyiben az intézmények átadták a Kello információit."

Mivel azt is hallottuk, hogy a csekkek a posta késedelme miatt nem érkeznek meg az iskolákba, természetesen feltettük a kérdéseinket a Magyar Postának is. Azt írták, ők pontosan abban a tempóban nyomtatják és kézbesítik a csekkeket, ahogy a Kello megküldi nekik az adatokat. 

Megkérdeztünk egy postást is, vitt-e ki mostanában a körzetébe tartozó iskolába nagy tételben egyenlevelet, de azt mondta: nem, eddig nem találkozott hirtelen nagymennyiségű küldeménnyel.

Ha ön mégis nagyon szeretne fizetni, de még nem jött meg a csekk

Tudom, ez nem egy probléma, az ő bajuk, ha nem hagyják, hogy fizessünk. De ha valaki annyira lelkiismeretes, hogy mégis nyomasztja a kérdés, akkor íme a megoldás:

A Kelló oldalán van egy olyan fül, hogy Szülői ügyfélkapu, oda kell belépni. Vagyis simán belépni nem elég, a fizetéshez szülőként regisztrálni is kell. A belépéshez tudni kell a gyerek OM azonosítóját, amit a diákigazolványon lehet megtalálni. Természetesen egy szülő az összes gyerekét hozzáadhatja a felülethez OM azonosító és iskola szerint.

Így belépve pedig lehet látni, hogy egy-egy gyereknél mennyi a tankönyvtartozás, illetve milyen fizetési mód van beállítva. Ez általában a postai csekk (a XXI. században, az e-napló korában!), de át lehet állítani online fizetésre is, ha valaki minden áron ki szeretné egyenlíteni határidőig a számlát, és ebben az esetben az oldalon, bankkártyás fizetéssel letudhatjuk az egészet, és máris megúsztunk egy postai sorbanállást.

Ami mindenképpen egy Jean Valjean-i hősiesség lenne, emlékeznek, ő volt az a Nyomorultakban, aki árkon-bokron, tűzön-vízen át mindent megtett, hogy odaérjen a tárgyalásra, nehogy mást zárjanak börtönbe helyette. Bár azt hiszem, a helyzet nem ennyire komoly. 

A jó hír? Több porontyközeli szülőt megkérdezve idén szinte tökéletes a tankönyvellátottság, összesen 1 énekkönyv és egy fogalmazás munkafüzet hiányzik, ami nagyjából 10 családdal és 20 gyerekkel számolva parádés teljesítmény.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.