Állj! Senki se rendeljen még jövő éves tankönyvet!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tiltakozó pedagógusok a szabad tankönyvválasztásért harcolnak, és azt kérik az iskoláktól, várjanak a rendeléssel.

Április 1-én megkezdődött az iskolákban a tankönyvrendelés a következő tanévre, amit máris szeretne lefújni a Civil Közoktatási Platform (közelebbről a Tanítanék Mozgalom, de ha így jobban megy: Pukli Istvánék). Konkrétan arra kérik az iskolákat, hogy az április 12-i tárgyalásokig, de inkább április 20. előtt ne adják le a tankönyvrendeléseket, ugyanis abban bíznak, sok minden megváltozhat akkor, és jövőre már normális könyvekből tanulhatnak a gyerekek.

A kormány három évvel ezelőtt gyökeresen megváltoztatta a rendszert, államosította a tankönyvkiadás jelentős részét és a tankönyvterjesztést (és létre hozta a célra a másik gigát, a KELLÓ-t). A kísérleti tankönyvekkel és az állami kiadók könyveivel sok a probléma, a korábban használt és bevált tankönyvek közül pedig egyre kevesebb rendelhető meg.

2013 óta a magánkiadók könyveit például egyáltalán nem engedélyezik, vagyis újak nem kerülhetnek fel a listára, a „remek” kísérleti könyveket viszont sebtében szerkesztették össze, és a gyerekeken, élesben kísérletezik ki.

A szabad tankönyvválasztás követelése szerepel a Civil Közoktatási Platform először március 15-én, Pilz Olivér által ismertetett 12 pontja között. Azt akarják, hogy ne korlátozza semmi a magas színvonalú, és hosszú évek alatt folyamatosan fejlesztett, kompetencia alapú tankönyvek és programcsomagok használatát az iskolákban. Azt akarják, hogy a kormányzat és a KLIK hagyjon fel a „kötelezően választandó tankönyvlistával” és más burkolt beavatkozással. 

Ezzel együtt újra kell indítani a magánkiadók könyveinek engedélyezését, de mivel ez nem tud pár nap alatt lezajlani, a következő tanévre azokat a taneszközöket is rendelhetővé kell tenni, amelyeket a kiadók átdolgoztak a kerettanterv szerint, viszont a kormányzat megakadályozta az engedélyeztetését.  

Vagyis, hogy idén már rendelhetőek legyenek azok a tankönyvek is, amelyek 2013-ban rajta voltak a tankönyvlistán, de az engedélyük azóta lejárt, és nem is kérhették a meghosszabbítását.

Ennek érdekében azt is kérik, hogy hosszabbítsák meg a tankönyvrendelési időszakot május 30-ig, de április 20-a előtt egyik iskola se adja le a saját listáját, mivel a tankönyvekkel kapcsolatos követeléseket polgári engedetlenséggel, vagy akár sztrájkkal is ki fogják kényszeríteni. Előtte azonban, április 12-én tárgyalni hívják a kormány képviselőit, ahol megpróbálnak megegyezni.

A Pedagógusok Sztrájkbizottsága (élén a Pedagógusok Szakszervezetének vezetőjével, Galló Istvánnéval) viszont nem vár tovább, április 20-ára országos, egész napos sztrájkot hirdettek a minden oktatási intézményben. Vagyis részükről a tárgyalásoknak vége, jelenleg semmi esélyt nem látnak arra, hogy az álláspontok sok fontos kérdésben közeledjenek.

Visszatérve a tanárok követeléseihez, azt is kifogásolják, hogy alsó tagozaton kötelező a tartós tankönyvek használata, aminek a problémáiról már mi is írtunk korábban. Követelik ennek az eltörlését, és azt is, hogy az alsós évfolyamokon is rendesen finanszírozzák a tankönyveket, és ne „örökléssel” oldják meg a dolgot.

Pár nappal ezelőtt Palkovics István oktatási államtitkár azt nyilatkozta, hogy az elsősöknek és másodikosoknak valószínűleg jövőre már nem lesznek tartós tankönyvek, mert „ilyen kisdiákoktól nehéz elvárni, hogy ugyanúgy kezeljék ezeket a kiadványokat, mint a felsőbb évesek”.

A probléma ezzel ugyan nem oldódik meg, mert a tankönyv ugyebár használati tárgy, és a tartós tankönyvet pont használni nem lehet, csak simogatni, de ígéretnek ez is jól hangzik. De legfőképpen nem az állaguk miatt kéne aggódni, hanem inkább amiatt, hogy a gyerekek nem tudnak rendesen tanulni belőlük, és a fejlesztés miatt évről évre változnak is.

A tanárok követelik, hogy teljes alsó tagozaton, már a következő tanévtől szűnjön meg a tartós tankönyvek kötelező használata, és az 1-3. osztályban is biztosítsanak olyan keretösszeget, amiből új, és használható minőségű tankönyveket lehet vásárolni. Erről szól a Meixner Pedagógia Egyesület petíciója is, amit itt lehet aláírni.

A sokszor ellentmondásos és nehezen átlátható jogszabályokról, lehetőségekről érthető összefoglalót is készített a Civil Közoktatási Platform, amit itt lehet elérni és tanulmányozni.

Kétségtelen, hogy a szabad tankönyvválasztás követelése nagyon komoly ütközési pont. Szakértők szerint ebben aligha fog engedni a kormány, mivel ez nemcsak pénz kérdése, hanem politikai is. A felmenő rendszerben bevezetett ingyen tankönyv ugyanis legalább olyan fontos húzás, mint a rezsicsökkentés, amit nem fognak egykönnyen beáldozni. A tartós tankönyveken való megtakarítás nélkül, és magán, vagyis profitorientált tankönyvkiadókkal viszont ez nem lesz tartható. Nem beszélve arról, hogy üzletági pletykák szerint az egyentankönyv bevezetése a miniszterelnök személyesés kifejezett kívánsága volt, szóval kemény harc lesz ez.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.