Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A többség úgyis a suliban másolja, szünetben. Az a kevés, aki rendesen megcsinálja, meg anélkül is tanulna. Tanárok a háziról.
Most, hogy levezettük, miért fölösleges egy csomó tantárgy, és sokan legszívesebben a nulladik órát is eltörölnék a föld színéről, elmagyarázzuk, hogy miért nincs a világon semmi értelme a házi feladatnak.
Több tanárt is megkérdeztünk, a beszélgetéseink, röviden összefoglalva a következőképpen zajlottak:
Bevezetés: Ja, a házi? Hát az muszáj.
Tárgyalás: Tulajdonképpen szólnak ellene is érvek.
Befejezés: Ott gebedjen meg, aki kitalálta.
Persze volt, akivel az utolsó bekezdésig már nem jutottunk el, mert ütötte a vasat: márpedig házi feladat nélkül nincs értelme az iskolának, de ők voltak kisebbségben. Érveik azonban szintén nagyon értékesek számunkra.
Nézzük tehát az indokokat. Márta gimnáziumi nyelvtanár, és kimondottan ellene van a házi feladatnak. Nem elvi szinten, nyilván el tudná képzelni azt a szituációt, amiben lenne értelme leckét íratni a tanítványaival, a jelenlegi helyzet azonban nem olyan. „Azt láttam, hogy a gyerekek 60, de megkockáztatom, 70 százaléka az iskolában másolja le a házi feladatot. Az a kevés gyerek pedig, aki otthon tisztességesen megcsinálja, erőn felül teljesít. Úgyhogy eljutottam odáig, hogy inkább nem adok, mert nincs értelme.”
Mártának természetesen van a saját családja életéből vett sztorija is. A középiskolás gyereke az őszi szünetben sorra mondta le a családi programokat, mert ha elment volna velük, egyszerűen nem végzett volna a házi feladatokkal. „A szünetekre adott házi szerintem gyerekkínzás. A tanár is pihen, és rá is fér, mert elfáradt, a gyereket is hagyni kéne feltöltődni, hogy frissen folytathassa a tanévet. Az agy, a lélek is elfárad, és ha szünetben sem hagyjuk pihenni, azzal többet ártunk, mint amennyit a gyakorlás használ.” – vélekedik Márta.
Ági alsósokat tanít, és látja, pontosan tudja, hogy mennyire elfáradnak a gyerekek a nap végére. Sőt, ahogy haladnak a szünetek felé, egyre hamarabb válnak teljesen használhatatlanokká. Mégis ad házi feladatot, de nem azért, mert a gyerekszívatás a hobbija, hanem mert sok az anyag, kevés az óra. „Nagyon szorosan be kell osztani az időt, hogy mindenre jusson, és alsóban nem lehet suttyomban kihagyni, átugrani anyagrészeket, mert most alapozunk. Mégis, mit ne tanítsak meg nekik, hogy lazíthassanak kicsit? A nyolccal szorzást, vagy a k betűt?”.
Ági szerint az iskolai órák alatt nem lehet biztonságosan begyakorolni ezeket, ezért kénytelen házi feladatot adni, de mindig mérlegel. Amikor például délutáni duplatesi van az osztálynak, nincs házi, és a szünetekre sem terheli a gyerekeket feladatokkal, mivel a szünetben szerinte pihenni kell.
A házi feladat, lássuk be, a szülők verhetetlen favoritja is, különösen, amikor este nyolckor derül ki, hogy nincs még kész a matekházi.
Noémi viszont szülőként kimondottan házi feladat párti. Saját bevallása szerint annak idején mindig ellinkelte a leckeírást – egy kamasznak ugye sokkal jobb dolga is van délután, mint a sulival foglalkozni – de egyszer, amikor már nagyon rezgett a léc, nagy duzzogva elkezdett otthon is foglalkozni a matekkal. Csodák csodájára rövidesen két jegyet is javított, amit egyértelműen az otthoni gyakorlásnak, a saját logikával való rádöbbenésnek tudott be. Ez nagy lecke volt neki, olyannyira, hogy a saját gyerekeinél azóta nincs kegyelem, rendszeresen leellenőrzi, hogy elkészítették-e a házi feladatukat. „Lehet persze sajnálni őket, meg fogalmatlanul bukdácsolni, megúszásra játszani, de minek? Ez a dolguk, meg kell csinálni. Aki sajnálkozik, az megnézheti majd a gyerekét, hogy mi lesz belőle” – magyarázza Noémi.
Jelen dolgozatunk egyébként csak az írásbeli házi feladatra vonatkozik, a szóbeli tanulnivalóra nem. De arról úgysem derül ki ránézésre, hogy foglalkozott-e vele a gyerek előző este (a szünetben), vagy sem, csak ha véletlenül számonkérésre kerül a sor.
Ne kímélje a megszólalóinkat (úgyis megváltoztattuk a nevüket), szálljon vitába velük, kommentelje ide, hogy ön mit gondol.
