És most nem a csilámpónizásra gondolunk, hanem arra, amikor már vannak igazi közös hobbik, tippeket is adunk.
Kicsi gyermeket nevelni még azoktól is jó nagy áldozatokat követel, akik egyébként az önmegvalósítás legmagasabb minőségének tartják, hogy gyereket/unokát szüljenek. Nem, az éveken át nem alvás és a szétrágott mellbimbó eredetileg nem volt benne az alkuban. De hát persze a gyermekéért szívesen megtesz az ember bármit, és most itt nem fél vesére meg májsejtekre gondolok, hanem, mondjuk a homokozó széli végtelen ücsörgésre és golyók gyúrására szakmányban, meg hasonlókra. Mert hát ugye ez az anya dolga.
Nem rég olvastam egy kommentet, amely szerint nem hiteles a rózsaszín vödörrel a játszótéren prüntyiző „kiherélt” apa. Mondjuk, szerintem a rózsaszín vödörrel prüntyiző anya sem hiteles, én legalább is önszántamból még sosem kezdtem el homokozni, azután, hogy elértem a tízéves kort, és a felnőtt, gyerektelen kortársaimat se láttam munka után a játszótérre sietni, mert a homokozás volt a hobbijuk, meg csillámpónit se vásárolt magának egyik sem, lakásdekornak. Szóval maradjunk abban, hogy maguktól a nők sem választják ezeket a dolgokat, hanem csak megteszik a gyerekükért. Arra pedig bárki képes, ugyebár.
De hát szerencsére, ahogy nőnek a gyerek, bizonyos szélsőségektől eltekintve egyre több találkozási pont akad a kamasz meg a szülők ízlése, érdeklődése és képességei között. Vagyis elvileg egyre több dolgot lehetne együtt csinálni, amit tényleg mindenki élvez, és nem „megteszi” a másikért.
Jó, lehet, hogy az aktuális kedvenc zenekarát nem annyira bírjuk, de hát arra ott van neki a fülhallgató. A kérdés inkább az legyen – hogy legalább karácsony táján ne legyünk már ilyen állandóan fanyalgó meg mindent lekutyázó savanyújóskák - hogy mi legyen az. Mármint amint külön-külön is mindenki szeret, szóval nem egymás, a jófejség, a béke, meg a karácsony kedvéért tűrjük el a másiktól, hanem együtt csinálni is jó, sőt, úgy a legjobb. Sőt, egyenesen igényünk van rá, hogy együtt csináljuk.
Mert ugye a közös hobbi összehozza a legkülönbözőbb embereket is, mindig van miről beszélgetni, és ha elég hosszú a leszállópálya, a legbénább pilóta is le tudja tenni a gépet. Szóval bármilyen nehéz helyzetet meg tudunk oldani, ha egyébként tényleg kapcsolatban vagyunk, és van miért hozzászólni a másikhoz. Elvileg. Jó esetben.
A másik nagy előnye ennek a közös hobbi dolognak, hogy oda-vissza működik. Nem kell már megint a hú, de okos felnőttet játszani, hanem nyugodtan lehet a gyerektől tanulni, ha mondjuk ő hamarabb eszmélt, előrébb jár, és ő volt az, aki megfertőzte a szülőt a rajongásával. Tudom, miről beszélek, van ám ilyen nálunk: a kölkeim már évek óta lovagolnak, én pedig még csak nem rég bátorodtam fel annyira, hogy rá merjek ülni egy ekkora állatra, de azóta a legjobb móka, és közös szenvedély a ló, és a heti két, közös lovaglás.
Van olyan hobbink is, ami csak a miénk a lányommal: a kórusban éneklés. Találtunk egy olyan énekkart, aminek felnőtt és gyerek tagjai is vannak. Heti egy fix anya-lánya programként is beválik, bónusz ott van a közös ismeretanyag (az énekek), és a közös barátok az énekkarban. Ez egyébként egy nagyon demokratikus dolog, még a zenei tudásunk is nagyjából egy szinten van – bár ha jobban belegondolunk ez végül is a lényeg szempontjából tökmindegy.
A harmadik, ami feljövőben van, a fiammal közös projekt: a süti sütés Hát ez még nem demokratikus, mert én tanítom őt, viszont a lelkesedésünk és a kíváncsiságunk (ebből mi lesz?) eléggé együtt mozog. Közben pedig jól megtárgyaljuk a világ dolgait. Aztán együtt elpakolunk magunk után, mert a közös hobbi nem az önfeláldozásról szól. Ellenkezőleg. És még sütink is lesz a végén, bár nem mindig.
És persze vannak olyan dolgok, amiket az apjukkal szoktak csinálni, meg olyanok is, amit mindannyian együtt, és olyankor mindenki boldog, meg önmegvalósít. A legmagasabb minőségben.
Önnek van közös hobbija a gyerekével?
