A rossz idő és a hosszú, téli éjszakák ellenére a dánok állítólag meglepően jól érzik magukat a bőrükben: a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organization for Economic Cooperation and Development) listája szerint évtizedek óta a legboldogabb országok közé tartozik.
Egy új, mindentudó gyereknevelési kézikönyvből végre megtudhatjuk, mit csinálnak olyan jól a dánok, azaz hogyan nevelnek olyan gyerekeket, akikből aztán boldog és elégedett felnőttek lesznek?
Bár úgy gondoljuk, egy nemzet boldogságához a gyereknevelési szokásokon kívül egyéb tényezők is hozzájárulhatnak, azért elmondjuk a lényeget. Mire figyeljünk, ha nem akarunk Dániába emigrálni, de szeretnénk, hogy a gyerekünk majdnem olyan boldog legyen, mint egy dán?
1. Engedjük játszani!
Az újabb neveléspszichológiai elméletek mind a szabad játék szerepét hangsúlyozzák. Nagy lehet a kísértés, hogy a gyerekünket már egyéves korától bébiangolra és ovismatekra hordjuk, hiszen a szomszédasszony fia is több különórára jár, mint ahány hónapos, de álljunk ellen ennek a nyomásnak. A kisgyermekek idegrendszere a játék során fejlődik, vagyis ami perfekcionista felnőtt szemünkkel csupán legózásnak vagy gyurmázásnak, neadjisten álmodozásnak tűnik, az valójában fejlesztés. A sokat játszó gyerekek kevesebbet szoronganak, kitartóbbak, és ha más gyerekekkel játszanak, akkor szociális készségeik is fejlődnek. Nem meglepő, hogy a dán általános iskolákban rengeteget játszanak.
Mit tehetünk? Teremtsük meg a lehetőséget: vegyünk a gyereknek a tableten kívül más játékokat is, például festéket, hatalmas papírokat, gyurmát; ha jó idő van, zavarjuk (esetleg kísérjük) ki őket a szabadba, ha rossz idő van, igyekezzünk nem a lakás tisztasági miatt aggódni. Figyeljünk, hogy a gyerekünk más, különböző életkorú gyerekekkel is játszhasson, de legyen lehetősége a magányos elmélyülésre is.
2. Törekedjünk hitelességre!
Ez alatt azt értjük, hogy a negatív érzelmek letagadása káros. Azaz ha anyu egyedül sír a konyhában, de a gyerek érkezésekor kényszeredett mosollyal közli, hogy „nincs semmi baj, csak a szemembe ment valami”, vagy ha a Piroska és a farkasból kihagyjuk az esetlegesen félelemkeltő, agresszív vagy bizarr elemeket (amikor egyes szereplők egészben nyelnek le másokat), azzal nem hogy használnánk, inkább ártunk. A dánok elég durván nyomják mindezt, gondoljunk az Andersen-mesékre: a Disney-féle verziókkal ellentétben a Kis hableány elég szomorú véget ér, a gyufaáruslányról nem is beszélve.
Mit tehetünk? Igyekezzünk őszinték lenni a gyerekkel: ha a nagymama meghalt, akkor nem Floridába költözött. Az érzelmek megélése és kifejezése segíti a gyereket abban, hogy felnőttkorában is képes legyen negatív érzéseit, azaz szorongását, szomorúságát, félelmeit kezelni.
3. Legyünk reálisak, de optimisták!
Ha őseink generációkra visszamenőleg panaszkodó pesszimistákból álltak, akkor ezt nem könnyű meglépni, de igyekezzünk. Az optimizmus nem „agyatlan” pozitív gondolkodást jelent: vagyis nem kell mindenben meglátnunk a jót, és nem kell naphosszat pozitív gondolatokkal és emberekkel körülvenni magunkat. Nem kell mosolyogni, ha épp szomorú dolgok történnek, lásd 2. pont. Ugyanakkor az események értelmezése nagyon sokat számít: ha az apró bosszúságokat rendre tragédiának éljük meg, és hetekig panaszoljuk fűnek-fának, hogy a postán elénk állt valaki a sorban, az nem használ senkinek.
Mit tehetünk? Igyekezzünk a helyzeteket több oldalról megítélni, negatív helyzetekben is meglátni azoknak a hasznát – tanulunk belőlük, erősödünk általuk, új készségekre tehetünk szert, új embereket ismerhetünk meg. A mindennapi apró bosszúságokat pedig ne nagyítsuk fel tragédiákká: amire fél év múlva már emlékezni sem fogunk, az nem éri meg a hisztit.
4. Gyakoroljuk és tanítsuk az empátiát!
Az empátia nem csupán együttérzést jelent, hanem kétlépcsős folyamat: első lépésként megértjük, hogy a másik személy fejében milyen gondolatok és érzések lehetnek, második lépésként pedig esetleg együttérezhetünk vele. A második lépés nem kötelező, de sokaknak az első lépés sem feltétlenül megy: néha még azt is nehéz kitalálni, mi lehet most a másik fél fejében – veszekedés közben azt hisszük, partnerünk dühös ránk, pedig közben fél és szomorú, és sorolhatnánk. A fenti készséget, azaz a perspektívaváltás képességét érdemes fejlesztenünk magunkban, és még inkább érdemes megtanítani a gyereknek, hiszen ha nem remeteként éli le az életét, akkor nagy szüksége lesz rá.
Mit tehetünk? Nem olyan nehéz megtanítani: egyszerűen csak gyakran hívjuk fel a gyermekünk figyelmét arra, hogy a másik ember (vagy akár a rajzfilmkutyus) fejében mindenféle érzelmek, gondolatok lehetnek. „Szerinted most mérges az a néni?”, „Látod, sír a kutyus, mert nem talál haza, most meg örül, mert a kislány megvigasztalja.” Természetesen mindezt a gyermek életkorához igazítva: ha iskolai konfliktusokról számol be, mindig érdemes picit találgatni, vajon a vita közben mit érezhetett a másik fél?
5. Kerüljük a hatalmi harcokat!
Ha valaha próbáltuk ráerőltetni az akaratunkat gyerekre (vagyis, ha van gyerekünk), akkor tudjuk, milyen nehéz és frusztráló mindez: az ebadta kétéves (vagy tizennégyéves) juszt sem akar értelmesen és szófogadóan viselkedni. A zsarolás, az erőfitogtatás, az „amíg az én kenyeremet eszed” inkább csak további lázadásokhoz és frusztrációkhoz vezet. A dánok inkább a békés megoldások, a diplomatikus kommunikáció hívei, és ellenzik, hogy a szülő-gyerek viszony szkanderozásba forduljon.
A konfliktusok, a határok feszegetése részei az életnek, a gyerek biztosan fog ilyet csinálni, azaz fontos, hogy tisztában legyünk vele, nem vele vagy velünk van valami baj.
Mit tehetünk? A viták során is fontos, hogy éreztessük vele, figyelünk rá: azaz a „mars az ágyba” helyett mondjuk azt, hogy „látom, hogy még nem akarsz lefeküdni, és dühös/szomorú vagy, amiért itt az alvásidő, úgyhogy sajnálom, de mars az ágyba”.
6. Legyünk együtt!
Bármilyen közhelyes, muszáj hangsúlyozni: legyünk együtt sokat a gyerekkel, lehetőleg teljes családként. Bújjunk össze este a kanapén, olvassunk együtt, hétvégén pedig igenis szakítsunk időt közös programokra. Igen, tudjuk, mai rohanó világunk, és takarítani ki fog, és nem is érezzük reálisnak, hogy minden család minden hétvégéjét képes legyen az állatkertben tölteni, de tegyünk meg mindent ennek érdekében, legyen ez a cél. A dánok állítólag esténként kikapcsolják a tévét és a többi képernyőt, ehelyett gyertyafénynél vacsiznak, énekelnek és társasoznak.
Mit tehetünk? Csináljunk szűkebb és tágabb családi programokat, járjunk össze barátainkkal, vagy maradjunk otthon hármasban-négyesben. Tanítsuk meg a gyerekünknek, hogy milyen jól lehet magunkat érezni, ha együtt vagyunk olyanokkal, akiket szeretünk.
