A felnőtteknél jellemző 3 helyett csupán egy agyterület aktivizálódik: az, amivel vérig sértődnek. Amivel megértenék a kritika tartalmát, az nem.
Kevesebb önfegyelem, több emlék, gyors figyelmi váltások, jobb érzelemfelismerés és implicit memória.
Van, aki már az elsőst is gond nélkül rábízza a nagyobb tesókra, más szerint a 14 éves se járjon egyedül. De miért?
Lehet egyszerre megőrizni a szerepeket, a rendet, és partnerként kezelni a gyereket. A pszichológus arról ír, hogyan csináljuk.
Tanuljon, sportoljon, zenéljen, az a gyerek dolga? Vagy pont akkor lesz lúzer, ha nem tanul a feladatok megosztásáról?
Egyet eldöntöttem elég korán: nem lesz összevissza kamuzás, ha kérdeznek, válaszolok, és hát kérdeznek, sokat.
Egyre kevesebb fiatal használ kést, sőt, ha nem látja senki, a szülők sem jobbak, ők is a telefont nyomkodják. De fontos tudni késsel-villával enni?
Két kulcsmondatot érdemes észben tartani: a gyerek kapja meg, amit lehet, de ne ingyen! A másik, hogy ne szorongjunk a gyerek szenvedésétől!
A szülő nyugalma megnyugtató a tininek is, akiben legalább annyi a bizonytalanság és kérdőjel, és legalább annyira nem érti, mi történik most vele.
Erre figyeljünk, ha nem akarunk Dániába emigrálni, de szeretnénk, hogy a gyerekünk majdnem olyan boldog legyen, mint egy dán.
Ha a szülőnek mindene a gyermeke, nélküle vége az életének, és a boldogsága csak rajta függ, azzal mindenki csak veszít.
A kamaszt időnként pátyolgati, időnként felnőtt számba venni, időnként meg békén hagyni kell. A trükk a mikor melyiket felismerése.
