Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Még a páviánok is a Facebookon lógnának a barátaikkal kamaszkorban, ha lenne a dzsungelben wifi.
A kamaszok időnként idegesítőek. Barátnőm lánya épp most érte el ezt a korszakot, következésképpen állandóan mogorva vagy hisztizik, egyfolytában a barátnőivel lóg. Vagy amikor nem, akkor gyakorlatilag minden pillanatot online tölt, ahol főleg ugyanezzekkel a barátnőkkel lógnak együtt, csak épp valamelyik közösségi portálon. Amióta kamaszodik, nem is láttam az arcát, csak a hajában a választékot, mivel folyamatosan a telefonját nyomogatja lehajlott fejjel.
Ez néha még engem is bosszant, a szülei pedig a falra másznak tőle, ugyanakkor a tinédzserkori hirtelen csoportba verődés igénye evolúciósan meghatározott folyamat. Mi több, a páviánok is a Facebookon lógnának kamaszkorban, ha lenne a dzsungelben wifi.
Fiúk: üssek vagy fussak?
Stresszhatásokra a kutatók szerint ugyanis különféleképpen reagál a női agy és a férfi agy, és ezek a különbségek a kamaszkor elején, a nemi érés kezdetekor hirtelen hangsúlyossá válnak. Louann Brizendine, a téma egyik szakértője szerint a különbség a hormonális változásoknak tudható be, de gyakorlati előnye is van. Stressz hatására a fériak jellemző reakciója az „üss vagy fuss” („fight or fly”) válasz, ami azt jelenti, hogy ha a támadó legyőzhető, akkor megküzdünk vele, ha nagyobb és erősebb nálunk, akkor elszaladunk.
Azaz a férfiakat a veszély általában valamilyen cselekvésre készteti. A nők az evolúció során kevésbé alkalmazkodtak a fizikai összetűzésekhez, miután a férfiak ereje jóval meghaladta az övéket. Ráadásul a nők ivarérett korba érve még utódokat is neveltek, akik törődést igényelnek, gyámoltalanok, és még ha a nő ereje és vérmérséklete lehetővé tenné is a harcot vagy a menekülést, hova teszi az utódot? Egy csecsemőt még csak-csak magadra köthetsz, miközben futsz az ellenség elől, de több gyerekkel már nem csak a harc, de a menekülés is nehezített és jóval kétségesebb kimenetelű.
Lányok: de hová tegyem a gyereket?
Veszély esetén tehát a gyámoltalan utód akadályozó tényező, ugyanakkor a nőstény emlősök többsége – nem csak az ember, hanem a többi négylábú is – vonakodik magára hagyni kölykeit a vészhelyzetben. Mivel az ivarérett korú nők számára ezáltal sem a harc, sem a menekülés nem éppen optimális lehetőség, ők az „üss vagy fuss” mellett egyéb stresszválaszokat is kialakítottak. Az egyik legjellemzőbb ilyen a csoportok vagy klikkek alakítása: vészhelyzet hatására a csoportba tartozó nőstények hajlamosak egymás segítségére sietni. A csoporttagok időben figyelmeztethetik egymást a veszélyre, hogy legyen idő a kölyköket is biztonságba helyezni. A főemlősöknél gyakori, hogy ahol egyetlen nőstény esélytelenül szállna szembe egy-egy támadóval, ott egy csapatnyi nősténymajom már ütőképes ellenfél. Bizonyos majomfajoknál, amikor egy hím nyílt agresszióval közeledik a nőstény felé, a csoport nősténytagjai vállvetve társuk segítségére sietnek, és fenyegető visításukkal elűzik a támadót.
A főemlősök nőstényei gyakran gondoskodnak egymás kicsinyeiről is, és megosztják egymás között élelemforrásaikat. Ezek egyáltalán nem elhanyagolható dolgok: a nőstény páviánok társas kapcsolatainak száma és reprodukciós sikerük között egyenes összefüggés mutatható ki. Joan Silk több mint tizenöt évig kutatta a témát, és eredményei elég egyértelműek: a sok baráttal rendelkező nősténypáviánok tovább éltek és több egészséges kölyöknek adtak életet, a magányos páviánnők korán elpusztultak és kevesebb kölykük lett, vagyis sikertelenebbül örökítették tovább génjeiket.
Asszonyok: ha kiközösítenek, elpusztulsz
Brizendine szerint mi, a modern nők a genetikailag legsikeresebb ősasszonyok leszármazottai vagyunk, és az ő agyukat örököltük: vagyis többek között a kapcsolattartásra való igényt, motivációt, hiszen ez sok esetben a túlélés záloga volt. A tizennégy éves lányok ugyan még meglehetősen éretlenek, ugyanakkor biológiailag, hormonálisan épp ilyenkor érnek el az ivarérett korba, vagyis női hormonjaik hatására képessé válnak a teherbe esésre. Ezzel egyidőben pedig az agyukban is „bekapcsol” a társas támogatás iránti igen erős igény: most, hogy már utódaid lehetnek, muszáj egy nősténycsoporthoz tartoznod, mert ha elveszíted kapcsolataidat, kölykeiddel együtt véged van! A tinédzserlányok jelentős részét ezért hirtelen nagyon elkezdi érdekelni a többiek véleménye, a népszerűség.
A tipikus kamaszlányok csoportosan járnak nagyjából mindenhova, természetesen a mosdót is beleértve, ellenséges hímek közeledtével egymás közötti suttogásba kezdenek, kis titkokat osztanak meg egymással, pletykálkodnak – az információ csoporton belüli megosztása ugyanis növeli az összetartozás érzését. Akit kiközösítenek (vagy úgy érzi, hogy kiközösítik), az felnőtt szemlélő számára kissé túlságosan kétségbe esik és összeomlik. Mindez részben primitív, ősi agyunknak köszönhető, ami azt súgja, hogy most, hogy már kölykeid lehetnek, a túlélés záloga a csoportba tartozás.
Felnőttkorban is fontos marad
A fenti jelenség kamaszkorban a legszembetűnőbb, de a stresszhelyzetekre adott különböző reakciók felnőttkorban is kimutathatóak. A nők stresszhelyzetben általánosságban hajlamosabbak érzelemalapú problémamegoldó viselkedésre, és hamarabb keresnek társas támogatást a megküzdéshez, míg a férfiak inkább problémaorientált stratégiákat választanak – azaz megpróbálnak megküzdeni a helyzettel vagy elmenekülni, ahogy a régi „üss vagy fuss” reakció diktálja. Ez természetesen nem jelent éles határvonalat, és az efféle statisztikák természetükből adódóan nem igazak minden egyénre: bár nagy csoportokat összehasonlítva a fenti eredményeket kapják a kutatók, ugyanakkor szép számmal léteznek harcos problémamegoldó nők és társas támogatást igénylő férfiak is.
A téma szakértőinek véleménye nem is teljesen egyezik abban a tekintetben, hogy a stresszválasz ilyen különbségei kizárólag öröklöttek, genetikai vagy hormonális eredetűek-e, sőt egyesek szerint csupán társadalmi elvárásról van szó. Az azonban biztos, hogy nők esetében a csoportba verődés, a társas támogatás igen hatékony eszköz tud lenni, még akkor is, ha kamaszkorban időnként egy kissé túllőnek a célon az evolúciós parancsnak engedelmeskedve.
