Royal baby: a vezetéknév nem kötelező

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Érdekességek Katalin hercegné kisfiáról, aki, ha kedve van, az iskolai füzeteire írhatja majd akár azt is, hogy Őkirályi Felsége a Cambridge-i Herceg.

Nő méhösszehúzódásait nem követte még akkora figyelem a földön, mint amiben tegnap Kate Middletonnak része volt. A Katalin hercegné szülését követő események többé-kevésbé az előre nyilvánosságra hozott forgatókönyv szerint zajlottak, bár a hercegi pár okozott néhány extraizzasztó órát a kórház és a Buckingham palota előtt reggel óta álló, és folyamatosan a semmiről beszélni kényszerülő tudósítóknak. A bébi helyi idő szerint 16:24-kor megszületett, de ezt csak 20:46-kor jelentették be. Az időzítés lehetővé tette, hogy az első órákat csak egymással töltsék, ugyanakkor figyelembe vették az országos napilapok első kiadásainak lapzártáját is.

A British Telecom torony kékbe borult, azt hirdette a trónörökös fiú, és még egy gólyás grafikával is nyomatékot adott a bejelentésnek
Fotó: BBC

Az újszülött, ha felnő, Nagy Britannia 43. királya lesz, a sorozat Hódító Vilmossal kezdődött 1066-ban. A bébi családfáját I Jakabig lehet visszavezetni, aki 1603 és 1625 között uralkodott. A teljes családfája megtekinthető itt.

Keresztnév még nincs, vezetéknév talán nem is lesz

Cambridge legújabb hercegének keresztneve egyelőre nem ismert. A bukmékereknél a legtöbben a George-ra, a James-re és az Alexanderre tippeltek. Vilmos herceg keresztnevét egy hét után jelentették be, Károlynál viszont erre még egy egész hónapot várni kellett.

Vicces tény, hogy az újszölöttnek nem kötelező vezetéknevet választani, bár a szülők dönthetnek úgy, hogy azt is adnak neki. Ebben az esetben három választási lehetőségük van. A vezetéknév lehet Mountbatten-Windsor (ez a királynő és Fülöp herceg közös neve), Wales vagy Cambridge.

Ugyanezen az állványon, ugyanilyen vajszínű papíron jelentették be Vilmost is, mint most a legifjabb herceget.
Fotó: Peter Macdiarmid / Europress / Getty

Vilmos herceg például a William Wales nevet használja a katonaságnál, ami mondjuk egy egyetemi vizsga feliratkozási papírján is jóval kevésbé feltűnő, mint a "His Royal Highness Prince William of Wales", vagyis Őkirályi Felsége Vilmos Walesi herceg. Úgyhogy erős a gyanúnk, hogy a kis hercegnek is lesz vezetékneve azért.

Átlagos idejű szülés, átlagnál nagyobb bébi

Katalin első szülése az átlagnak megfelelően körülbelül 10-12 óra alatt zajlott, a beszámolók szerint ugyanis reggel hatkor ment be a kórházba. A hercegi bébi születési súlya 3,79 kiló, amivel viszont az átlag felett van. Az újszülött ezzel lepipálta saját apját és nagyapját is. Vilmos 3,21 kilósan látta meg a napvilágot 1982-ben, ugyanebben a kórházban, míg Károly, a nagypapa 1948-ban született 3,34 kilósan.

Keresztelőruhácska, az 1841-es divat szerint

Egyelőre azt sem jelentették be, hol és mikor fogják megkeresztelni a legújabb trónörököst, az viszont ismert, hogy ezt milyen ruhában teszik majd. A királyi család ugyanis 1841 óta használta ugyanazt a csipkéből és fehér szaténből készült keresztelőruhát, amely Viktória királynő legidősebb lánya számára készült.

II. Erzsébet királynő édesanyja és Vilmos herceg, utóbbi keresztelőjén
Fotó: Keystone / Europress / Getty

Ugyanebben a darabban tartották a keresztvíz alá a jelenlegi királynőt, annak összes gyermekét és egyetlen kivétellel az unokáit is, köztük Vilmost és Harry herceget. Az eredeti ruha 2008-ban ment nyugdíjba, amikor, hogy megóvják a következő nemzedékek számára, már egy pontos másolatban keresztelték meg a Wessex-i herceg fiát. A ceremónia a tippek szerint a Buckingham palota Zenetermében zajlik majd a Canterbury érsek vezetésével - legalábbis Vilmos és Károly esetében is ez történt.

41 lövés, 62 lövés és rengeteg harangozás

Amellett, hogy London már tegnap éjjel ünnepi díszbe borult, és kéken világított minden látványosság, ahol erre technikailag volt lehetőség, az ünneplés nem állt meg itt, kéken világított ezer dolog Kanadában, az USA-ban és Ausztráliában is. Világítás ide vagy oda, a britek persze nem mondanak le a hagyományos díszlövésekről sem.

A Green parkban 41 díszlövés dördül majd el, ez úgy jön ki, hogy 21 lövés a szokásos királyi tiszteletadás, amelyet megtoldanak még hússzal, mivel a helyszín is királyi. A Towernél viszont 62 lövés lesz, a 21 szokásos és 20 királyi helyszínnek járó mellett még 21 lövés dördül el London tiszteletére.

A nap során rendeteg harangozás is várható, számtalan helyszín mellett természetesen a Westminster apátság harangjai is megszólalnak majd délután 3 órakor.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.