A pszichológus a héten arról ír, hogy azzal szemben, amit a bezzeganyák hangos kórusa sulykol belénk, teljesen természetes, ha a legjobban várt, sorsfordító események (mondjuk gyerekszülés) után az ember egyáltalán nem azt érzi, amit „éreznie kellene". Ha őszinték merünk lenni magunkkal, a szülővé válás nem csupa móka és kacagás, és megélésében, feldolgozásában sokat segít, ha arról is beszélünk, hogy járnak vele nehéz pillanatok is. Nem igaz például az, hogy valaki attól lesz jó anya, hogy a gyerekein kívül nincs szüksége más élményre.
Úgy tűnik, a legtöbb anya nincs felkészülve arra, hogy érzelmileg megterhelő időszakra számíthat a gyermek megszületése után, ami számos új készség kimunkálását követeli meg, és hogy természetes, sőt, egészséges reakció részéről, ha gyakran fél, ha fáradt, ha ingerült.
Az anyaság éppen olyan sokszínű, mint bármely más életszakasz. Magában hordoz újdonságot, sikert, vidámságot, és hordoz szorongást, bizonytalanságot, monotóniát, feszültséget akkor is, ha minden körülmény kedvezően alakul.
Vannak bizonyos élethelyzetek, amelyekhez karakteres érzelmeket társítunk. Ha meghalljuk, hogy valaki baleset következtében kerekesszékbe került, úgy gondoljuk, legalábbis levertnek kell lennie, de inkább súlyos depressziót feltételezünk. Ha viszont az illető egy párkapcsolat kezdeti szakaszát éli, azt gondoljuk, feltehetően mindent rózsaszínben lát, és repdes az örömtől. Sokan természetesnek veszik, az esküvő mindenki legboldogabb napja.
A várandósságról és babázás időszakáról is sokan úgy vélik, mivel ez egy nő életének beteljesülése, nyilván különösen boldog időszak kell, hogy legyen. Boldog, azaz felhőtlen, vagy akár eufórikus. Persze, mindenki hallott a szülés utáni depresszióról, ami a nők egy részét érinti, de a többiektől elvárt, hogy felemelő, magasztos időszakként éljék meg az anyaság első éveit. Mintha két szélsőséges állapot közül lehetne választani: egyik egy, a szoba sarkában zokogva gubbasztó nőé, a másik a madonna-szerű, átszellemült nő, akinek élete most ért révbe, most vált kerekké.
Ezzel az a probléma, hogyha valaki nem úgy érez, ahogy várta (vagy ahogy azt a társadalom várja tőle), azt hiheti, valami baj van vele. Holott pszichológiailag semmi sem indokolja, hogy ezt, vagy az életnek bármely más időszakát tökéletesnek, tartósan csak örömtelinek élje meg az ember.
Az anyaság éppen olyan sokszínű, mint bármely más életszakasz. Magában hordoz újdonságot, sikert, vidámságot, és hordoz szorongást, bizonytalanságot, monotóniát, feszültséget. Akkor is igaz ez, ha minden körülmény kedvezően alakul: ha kap támogatást az anya, nem egyedül kell megbirkóznia a feladatokkal, ha minden rendben zajlik a szülés, a gyermek fejlődése kapcsán. Ettől még érezheti bizonyos pillanatokban teljesen kiégettnek magát, például mert a rutinfeladatok elvégzése kitölti a nap nagyját.
Minél kisebb csecsemőről van szó, annál kevésbé ad érzelmi visszajelzést, még nem mosolyog, nem tesz különbséget belső világ és külvilág közt, a vele való kapcsolat a fizikai igényei kielégítéséről szól. Ráadásul az első gyermek születése után a legtöbb anya szorong, hogy mindent megfelelően tesz-e, van, aki számolja, hány napig sikerült életben tartania a gyermeket, és idővel egyre nyugodtabb, mert ha már tizennégy napig sikerült, kezdi elhinni, nem lesz baj a tizenötödikkel sem.
Ha második, harmadik gyermek született, akkor a gyerekek igényeinek összehangolása nehéz. Úgy tűnik, a legtöbb anya nincs felkészülve arra, hogy érzelmileg megterhelő időszakra számíthat a gyermek megszületése után, ami számos új készség kimunkálását követeli meg, és hogy természetes, sőt, egészséges reakció részéről, ha fél, ha fáradt, ha inkább ingerült, mint felszabadult.
Számos mítosz kapcsolódik ehhez az időszakhoz, melyek tarthatatlanságára csak akkor derül fény, mikor az illető az adott helyzetben találja magát: ekkor teszi fel a kérdést, „csak én érzek másképp, mint ahogy elvárható lenne?”
Jó példa erre a szoptatás, amiről úgy szokás beszélni, mint különösen érzelemteli, bensőséges élményről anya és gyermek között. Míg a szülésről tudható, hogy fáj, sokakat meglep, mikor kiderül, hogy eleinte a szoptatás is fájdalmas. A későbbiekben sem törvényszerű, hogy ebben az aktusban élje meg az anya legteljesebben a gyermekkel való kapcsolat szépségét. Van, aki számára ez is egy feladat a sok közül, és sokkal erősebb élmény számára mikor a baba elernyedve, szinte ráolvadva alszik. Más akkor kezdi igazán érezni a kötődés, mikor először rámosolyog a csecsemő.
Mindegyik változat teljesen normális, ezek a különbségek semmit sem mondanak arról, hogy az illető jó anya-e. Van, aki úgy gondolja, ha valaki igazán anyaságra termett, legalábbis egy ideig nincs szüksége semmilyen más élményre. Például kimozdulni otthonról, színházba menni, barátokkal találkozni, dolgozni. Vajon miért hiszi bárki, hogy a szüléssel teljes fordulatot vehet egy ember személyisége, és egy csapásra megváltoznak a szükségletei, igényei? Az anyává válás valóban olyan drámai esemény, ami megváltoztatja az ember életkörülményeit, és ez idővel, kis lépésenként a személyiségén is sokat formál. De a szülés után egy héttel ugyanaz az ember tartja kezében a csecsemőt, aki egy héttel előtte volt.
Amikor az ember életében hirtelen olyan változás áll be, ami jelentős alkalmazkodást kíván tőle, az mindenképp krízist jelent, legyen a hétköznapi értelemben vett jó vagy rossz eseményről szó. A krízis azt jelenti, hogy az élethelyzet, amiben a személy találja magát, olyan kihívást tartalmaz, amihez még nincsenek kész forgatókönyvek, az addig elsajátított problémamegoldási eszközök kevesek.
Ezért lehetséges, hogy olykor a legjobban várt, sorsfordító események után az ember egyáltalán nem azt érzi, amit „éreznie kellene”, legalábbis a társadalom, és az ő előzetes elvárásai szerint. Az egészséges, rugalmas személy, különösen, ha külső támaszai is vannak, idővel beleszokik az új helyzetbe, legyen az gyermek születése, egy idegen országban való letelepedés, baleset utáni megváltozott életmód, vagy az első munkahelyen való beilleszkedés. Ám sokat segít, ha számít rá, nehéz lesz, és tudja, hogy teljesen normális, egészséges reakció, ha annak éli meg. Ezért fontos, hogy az anyaság szépségei mellett erről is beszéljünk eleget.
Cziglán Karolina, pszichológus
