Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Miért szül valaki otthon? Megváltozik-e viszonyunk az otthonunkkal? És ki ne vágjon bele? Eszter otthon szült, és mesél róla.
Eszter 31 éves, (most még) egy gyerekes, értelmiségi nő. Első gyermekét otthon szülte, és nem tervez máshogy tenni a továbbiakban sem. Interjúnkban arról mesél, miért döntött így, milyen élmény volt neki a szülés otthon, és mit gondol az otthonszüléseket övező, gyakran agresszív indulatokról. Azt is elmondja, ki az, akinek ő semmiképpen nem javasolná, hogy ezt az utat válassza.
Honnan jött az elhatározás, hogy ne kórházban, hanem otthon szülj?
Már egyetemistaként tudtam, hogy ha egyszer szülni fogok, akkor azt nem kórházban szeretném. A szakdolgozatomat perinatális témából írtam, így jó pár budapesti kórházban és az otthonszülős közegben is megfordultam, és megdöbbentett az, milyen óriási különbség van a két megközelítés, a medikális és a bábai modell között. A medikális szemlélet azt mondja, a szülés egy olyan állapot, ami kockázatokkal jár, ezért szükséges orvosi jelenlét, míg a bábai modell a szülés természetes jellegét hangsúlyozza, azt, hogy ez egy olyan folyamat, amelynek megvan a maga ritmusa, és minden nő képes szülni helyszíntől függetlenül.
Ez utóbbi megközelítés áll hozzám közel, s hangsúlyozom, itt nem az otthonról vagy a kórházról van igazából szó, hanem arról, a segítők, akik a szülés során melletted vannak, melyik modellben hisznek. És én úgy láttam, persze ez némileg leegyszerűsítés, hogy az otthonszülésben segítkezők a bábai modellben, a kórházi orvosok pedig a medikális modellben gondolkodnak. S bár nyilván kórházi orvosok között is óriási lehet a különbség, még az én szuperalternatív szülészorvosom sem tűnt olyannak, aki mondjuk 12 óra vajúdás után ne adta volna be az oxitocint, mondván, ez a rutin.
Ez persze csak a kognitív szintje a döntésnek. Ha az érzelmi részéről kell beszélnem, azt mondanám, hogy én rettegtem attól, hogy a kórházban, abban az állapotban, amikor totálisan elvesztem a kontrollt, akkor esetleg olyan beavatkozásokat tukmálnak rám, amit kevésbé módosult tudatállapotban biztosan elutasítanék. Illetve féltem attól, hogy bekapcsol nálam a tekintélyelv, amibe jól beleszocializálnak bennünket, és fenntartások nélkül megadom magam az orvosnak, aki esetleg olyan beavatkozást tart ésszerűnek, ami nélkül is szuperül meg tudnám szülni a babámat.
Én nem tekintélyelvűen akartam szülni, hanem együttműködve. Úgy akartam szülni, hogy közben ne gyereknek kezeljenek vagy esetleg betegnek, olyasvalakinek, aki annál fogva, hogy nem olvasott el többezer oldalt a témában, kevesebb fogalma lenne arról, hogyan is kell szülni. Szerettem volna, ha komolyan vesznek és bíznak bennem. Ha olyanok vannak jelen a szülésnél, akik feltételezik, az én szülésemben én vagyok a legkompetensebb, én tudom a legjobban, mi történik a testemmel és akik tiszteletben tartják azt is, milyen pózban, milyen ruhában, milyen hangerővel szeretném világra hozni a gyerekemet. És, ami a legfontosabb, nem akartam, hogy a babámat elvegyék tőlem, akár egy pillanatra is, csak azért, hogy lesikálják és megméricskéljék.
És ami talán a legfontosabb érv volt az otthonszülés mellett, hogy szerettem volna megadni a babámnak, hogy úgy születhessen, ahogy neki a legjobb, hogy ne háborgassák, ne sürgessék.
Nyilván volt részed beszólásokban, hegyi beszédekben az otthonszülés ellenzői oldaláról. Mit gondolsz arról, hogy gyakran azt hallani, hogy otthon szülni divat és önzőség?
Huhh, ez nehéz. Hát, én nem szoktam kérkedni az otthonszülésemmel. Sőt, inkább szoktam is félni, ha elmondom, vajon, szítok-e indulatokat. Mert valahogy azt vettem észre, hogy sokszor indulatokat vált ki, ha valaki felvállalja azt, hogy a megszokottól eltérően hozza világra a gyerekét. Sokszor mesélik anyukák, hogy bizony nekik a babájuk nem lenne, ha a remek orvosok nincsenek ott, ha otthon szültek volna. Hát, nem tudom, valószínűleg az orvostársadalomnak is szüksége van, hogy fenntartsa a képet, ők nélkülözhetetlenek, nélkülük bizony az asszonyok képtelenek lennének világra hozni gyermekeiket. Hihetetlen, mennyire kitörlődött a nőknek az ősi tudása a testükből...
Én hiszem, hogy a modern medicina csodás dolgokra képes és súlyos betegségek gyógyítását teszi lehetővé, de nem szabadna ilyen mértékben belenyúlnia a várandósság és a szülés folyamatába, mert ezzel csak azt éri el, hogy a nők elhiszik, nem urai testüknek. De most messzire mentem.
Az, aki azt gondolja, hogy az orvos nélkül nem élne a gyermeke, az tényleg jobb is, hogy kórházban szülte meg. Szóval, szerintem, ez így van rendjén. Őszintén azt gondolom, hogy aki egy kicsit is fél az otthonszüléstől, semmiképp se próbálja meg.
Azt még nem hallottam, hogy ez divat volna. De ha így van, én örülök, ha egy ilyen irányú trend jelent meg, igen, hajrá, minél többen szüljenek otthon, ha ahhoz van kedvük!
Önzőség? Ahogy már az elején is említettem, sok szinten átgondoltam ezt a dolgot, és nyilvánvalóan számos érv önzőnek tűnhet. Viszont abban is biztos vagyok, hogy ha én nem érzem jól magam a szülésemben, a gyerekem sem úgy jön a világra, hogy az jó neki. Ha én nem tudom átadni magam ennek a folyamatnak, akkor nagyobb valószínűséggel lesz szükség beavatkozásokra, és akkor az neki sem jó, egyáltalán nem. Az viszont egyáltalán nem önzőség, ha úgy szeretném az érkezésének körülményeit megteremteni, ahogy azt pl. Leboyer is leírja, hogy ne legyen akkora trauma neki, hogy világra jön, félhomály fogadja, finom meleg, az anyja ölelő karja, biztonság, nyugalom, ne pedig neonfények és egy csomó idegen, akik vizsgálgatják.
Mennyire volt lehetőséged előzetesen megismerni a szülésben résztvevőket?
A bábával és a dúlával a szülés előtt is találkoztam, és bár nem sokszor, mégis azt emelném ki, hogy mennyivel intenzívebb volt a bábával a kapcsolatom, mint a szülész-nőgyógyászommal. Nem pusztán a testi folyamatokra korlátozódott, hanem bármilyen lelki nyűgömmel is megkereshettem. Sokat jelentett az is, hogy a szülés után is rendszeres kapcsolatban voltunk. Erős kötődés alakult ki bennem a bábám felé, és nagy szeretettel gondolok rá. Biztos vagyok benne, hogy vele szeretnék legközelebb is szülni.
Volt fogadott orvosod?
Igen, a hivatalos és kötelező vizsgálatokat az orvosnőm végezte. Ő is támogatta az otthonszülésemet.
Elmesélnéd, hogyan zajlott maga a szülés? Sokan talán el sem tudják képzelni, milyen a megszokott lakókörnyezetben szülni.
Igazából, a szülés szerintem pont ugyanúgy zajlott, mint ahogy egy szülés szokott. A tágulási szakban szinte teljes egészében a párom jelenlétében vajúdtam. A bábáim kb. ennek a végére értek oda, s egy idő után a hálószobánkba mentünk át, itt jött világra a baba is. Nagyon meghitt és nyugodt légkörben zajlott a szülés. A segítőim végig csendben és rám hangolódva voltak jelen. Nem véletlenül mondják azt, hogy a bábák inkább kísérik a szülést, míg az orvosok levezetik. Egy percig nem instruáltak, nem vezényeltek, talán ha párszor tettek egy-egy javaslatot, de még ez sem volt jellemző,
inkább megkérdezték, hogy lenne jó nekem, pont kellő időben itattak meg a vízzel vagy borogattak. Azt éreztem, rám és a babámra hangolódtak. Nem hangzott el egyszer sem, hogy hány centire tágultam, vagy hogy mennyi időm van még, vagy hogy túl hosszú lenne a kitolás. És ez rám is pozitívan hatott, nem a számok irányították a folyamatot, hanem tudtam befelé figyelni.
Nekem a szülés azt adta, hogy valami nagyon mélyről jövő, ősi erőt élhettem meg. És ezt mindenképpen szeretném újra és újra átélni. Korábban úgy gondoltam, elég lesz egy gyerek, maximum kettő, hogy ne legyen egyedül, de az, ahogy világra jött a babám, teljesen megváltoztatott. Most már úgy vagyok vele, hogy szeretném legalább még háromszor megélni ezt a csodát...
És a szomszédok? Nem hallatszott át semmi? Én nagyon hangos voltam, csak azért kérdezem.
Tény, hogy ez egy zajos műfaj, bennem nem volt semmiféle gátlás, hogy mennyire hangosan üvöltök, a szomszédok nem jöttek át panaszkodni, és azóta sem reklamáltak. Dehát, valljuk be, a szomszédok még akkor sem nagyon törődnek azzal, mi történik a zárt ajtók mögött, ha valakit éppen péppé vernek...
Nem nézel más szemmel a lakásotokra? A kádra, ahol vajúdtál, az ágyra, ahol megszülted a kislányod?
Ez jó kérdés. Míg a szülésre készültem, azt hittem, hogy teljesen meg fog változni a viszonyom a lakáshoz. És inkább attól tartottam, hogy talán negatív irányban fogok elmozdulni. De egyáltalán nem így történt. A szülés után már egyáltalán nem is foglalkoztatott ez a kérdés. Néha eszembe jut, hogy itt született a baba az ágy mellett, ilyenkor elérzékenyülök, vagy ha befekszem egy forró fürdőre a kádra, visszajönnek az emlékek, és az nagyon jó!
