Akinek van nagyobb testvére, tudja miről beszélek: ha nem is kelt közvetlen feszültséget a testvérek között az, hogy a kicsinek egy csomó minden nem jutott, néha azért felmerül. Legalábbis a kisebbikben.
Amikor a másodszülött Nonnit vártuk, volt bennem olyan félsz, vajon képes leszek-e annyira szeretni őt, mint Gegét szeretem. Az természetes volt, hogy mindazt, amit Gege kapott, megkapja majd Nonni is, de vajon tudok-e úgy szeretni? Hát, a szereteten nem múlott, egy csomó másban viszont nagyon el vagyok maradva.
A kikapcsolva maradt sterilizáló és a higiénia esete
Pedig amikor mindenki azt mondogatta nekem, hogy majd a második gyerekkel nem úgy lesz ám, mint az elsővel, én csakazértis kötöttem a karót meg az ebet: hogy én márpedig Nonnit is ugyanúgy fogom vigyázni, mint Gegét. A nagy fityfenét. Volt rá időm?! Két gyerek nem eggyel, de legalább kettővel több az egynél.
Bár másodszorra jobban felkészültem és a rendszeresen használt babaüvegek valóban üvegből vannak tehát jobban tisztíthatóak, BPA-mentesek és megjegyzem sokkal szebbek is, arra már nem maradt kapacitás, hogy rendszeresen cseréljem bennük a szilikon cumirészt. A sterilizáló ugyan rendszeresen volt használva, de nem minden alkalommal, sőt, teret engedtem az elsőnél kizárt mosogatógépnek is – szentségtörés, de most már mosunk cumisüveget abban is (ki ne tenné?).
Sőt. A cumikat sem sterilizáltuk folyton. (Mégis él a kettes, sőt virul.)
Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb...
Vagyishát esetünkben kicsit kékebb, mert Nonni pár kivételtől eltekintve fiúruhákat hord. Ez mondjuk engem baromira nem zavar, egyelőre őt sem, bár látom már a pónis-cicás-barbis korszakot és a szekrény előtti zenés tirádákat. Nonni már most is képes (jobb és kézügyesség híján a feje tetejére aggatott) rózsaszínben parádézni otthon. De Gege ruhatárát is rendezte mondjuk a gazdasági válság, kevésbé a háundemmből, mint a pár bevett használtruhásból öltözködik ő is.
Amire figyelek az a cipő, mert Nonni csípőügyileg terhelt, tehát nála még jobban számít a lábbeli, úgyhogy akármilyen kék is, fiús is a ruha, a cipő általában már piros, bordó vagy rózsaszín, de ez nem hatotta meg a szomszéd Margitka nénit, aki Nonnit következetesen fiacskámnak hívja.
Ami még mindig nem baj
Például a fotók. Gegével is folyamatos féléves lemaradásban voltam (mostanra az kerek egy évre nőtt), Nonninak viszont még egyáltalán nincsen fotóalbuma. Most gondolhatnád, hogy a gyereknek nem ez számít, de képzeld csak magad elé mondjuk 19 évesen, amikor az első komoly pasijának mutogatná gyerekkori képeit – és azokból alig van. Vagy ha az iskolába kell bevinni valamiért (van ilyen is, nem is ritka). Vagy ha csak megnézegetné őket, és azt látja, hogy a tesójának vaskos, gyönyörűen összerakott albuma van, neki meg egy felhasználóbarát pöttömke? Harmincévesen, két gyerekkel a háta mögött lehet, hogy megérti, de addig minimum tíz szar éve lesz emiatt. Én készültem, és hasonló albumokat vettem, és meg is fogadtam, hogy megcsinálom a kicsiét még az idén... Remélem, lesz belőle valami.
Ami már baj lehet
Adriék például még nem keresztelték meg a kisebbik gyereket. Nem úgy jött ki a lépés: költöztek, betegség, nagyi utazott, mindig volt valami. De Nándi már elmúlt egy éves, és még sehol semmi szervezés a láthatáron. Adriban még az is felmerült hogy meg sem keresztelteti, ez náluk tulajdonképpen csak a családnak szóló gesztus volt már elsőre is, nem kell az most a háta közepére sem. Pedig kéne, ha nem a hit vagy a család miatt, hát a gyerek miatt, aki joggal teszi majd fel a kérdést, hogy ő miért maradt ki a buliból. Tizen-huszonévesen (ha még emlékszel) más ám a gondolkodás logikája, velem sem tudta megértetni anyum, vajon engem miért másik kápolnában kereszteltek meg, mint a bátyámat. Az övé szebb.
Ami a ciki, hogy még most sem értem, és oké, soha nem ekörül forgott a világ, de amikor meg kellett okolnom (vagy nem kellett, de okoltam), hogy anyu miért a bátyámat szereti jobban, a gondolataim mögött ez a tény is mindig meghúzta magát.
A gyerekeket ugyanis ezekben a kérdésekben nem érdeklik az okok.
Csak a tények: engem nem szeretsz úgy, mint őt, mert kevesebb a fényképem, csúnyább a kápolna, rosszabb az iskola, satöbbi, satöbbi. Bizonyítsd be, hogy ez nem így van, és ne hagyd magad elsiklani a részletek fölött! Ezek a nüansznyinak tűnő dolgok sokat jelentenek majd a gyerekek életében. Megéri az a pár óra plusz, amit ezekkel el kell töltened, hidd el.
Megyek is fényképeket válogatni. Meg csinálni...
Tetszett ez a cikk? Olvasd el ezt is:
Jót tesz a gyereknek a testvérbunyó
Már megint a tesóm ruháját kapom?!
