Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Hozzátáplálás-sorozatunk mai részében a tudományos ajánlásokat járjuk körbe.
Sorozatunkban alaposan körbejárjuk, mi mindent lehet tudni a babatáplálásról - miért fontos téma és miért nem mindegy, hogy mit és mikor adunk a kicsinek, valamint hogyan gondolkoznak minderről a szakértők -- ezúttal a tudományos világ elképzeléseit vesszük sorra.
Hát kezdjük, szedjük ízekre a tudósokat!
A tudomány szereplőivel és publikációival - hacsak nem ez a munkánk, illetve nem vagyunk egy-egy téma megszállottjai - közvetlenül nemigen találkozunk. Hiány van Öveges Józsefekből, tudományos újságírókból, tudományos ismeretterjesztőkből, akik a tudomány teljesítményeiről laikusok számára érthető és élvezhető módon tudnak kommunikálni. A kutatók egyre inkább specializálódnak egy-egy szakterületre, abból nem is igen tekintenek ki, mi pedig egyre kevésbé értjük, hogy mi zajlik ebben a zárt, különös világban. (Aki valamelyest mégis szeretné, érdemes elolvasnia ezt az Európai Élelmiszer Információs Bizottság, az EUFIC oldalán.)
Merre gurul a szekér?
A kutatások irányát jellemzően tudománypolitikai döntések (mire kíváncsi pl. egy kormányzat és mire áldoz pénzt), illetve az adott tudományterületen már elért eredmények határozzák meg. Ha valamilyen téren sok a sikeres, új eredményeket hozó kutatás, akkor az a téma sok tudóst mozgósít. Ebből kifolyólag egy adott időszakban konjunktúra van bizonyos jellegű tudományos felfedezésekből. A gyermekgyógyászati táplálkozástudomány, azon belül pedig a csecsemőtáplálás területén sokáig a szoptatás optimális időtartamának vizsgálatán volt a hangsúly (ennek eredményeképpen született meg a WHO ajánlása a 6 hónapig tartó kizárólagos szoptatásról), egy ideje azonban a hozzátáplálás került fókuszba (de természetesen az anyatej továbbra is fontos kutatási téma maradt). Az utóbbi évek eredményeiből szemezgetve pl. igazolódni látszik a gyanú, hogy létezik a csecsemő életében egy időszak, mikor a szervezete fokozottan képes az idegen táplálékfehérjékkel szemben toleranciát kialakítani; meggyőződtek róla, hogy a glutén bevezetése mellett és után ideális, ha a csecsemő még szopik, abban azonban nem biztosak, hogy a szoptatás csak elodázza a gluténérzékenység tüneteit, vagy örökre védő hatással bír. Nem találtak arra vonatkozóan bizonyítékot, hogy terhesen az allergének kerülése és az allergén élelmiszerek késői bevezetése segítene elkerülni a csecsemőnél az allergia kialakulását (ahogy azt korábban feltételezték). Számos lezáratlan kutatás van még a témában, a legnagyobb vállalkozás közülük a lisztérzékenység kutatását célzó nemzetközi kezdeményezés (bővebben itt).
Megbízhatóak-e a tudományos eredmények?
A csecsemőtáplálást érintő tudományos eredményeket jellemzően gyermekgyógyászati és táplálkozástudományi szaklapokban publikálják. A legrangosabbak közülük a tudomány szekerét előremozdító, az aktuális trendbe illeszkedő cikkeket szeretik, melyeket jól kidolgozott, független bírálati rendszeren áteresztve jelentetnek meg. Az eredmények ellenőrizhetősége, reprodukálhatósága alapkövetelmény. Bírálni lehet egy vizsgálat módszerét, illetve nem mindenki vonja le ugyanazt a következtetést az adott statisztikai eredményből. Az emberekkel végzett klinikai kísérleteknek etikai korlátai vannak, sokszor nem sikerül minden „zavaró” tényezőt kizárni a vizsgálat során, így torzul a végeredmény. Egy-egy bírálatban minderre fény derül, tehát nem lehet valamit csak úgy megalapozatlanul állítani. Minden tudományos folyóiratnak van egy ún. hatástényezője (impact factor), melyet az alapján számolnak ki, hogy mennyit idézték az ott megjelent cikkeket más tudományos közleményekben. Tekinthetjük egyfajta értékmérőnek.
Hogyan születnek az ajánlások?
Egy kutatási eredmény nem eredmény. Egy-egy teljesítmény újabb kutatásokat szül, hiszen tesztelni kell, hogy egymástól függetlenül ugyanarra a következtetésre sikerül-e jutni. Hát, előfordul, hogy nem, egyes vizsgálatok zsákutcába torkollnak, néha pedig már ismert eredményeket támasztanak alá.
Ha úgy ítélik meg, hogy már kellő mennyiségű tudományos bizonyíték áll rendelkezésükre, akkor jelentős orvoskutatói társaságok ajánlásokat fogalmaznak meg csecsemőtáplálás témában. A harc a szűkebb és tágabb nemzetközi színtéren kezdődik. (Erre néhány példa: WHO - Global strategy for infant and young child feeding, Burlo-Triest - Infant and Young Child Feeding: Standard Recommendations for the EU, ESPGHAN - Complementary Feeding: A Commentary on Nutrition, valamint ESPGHAN - Breast-feeding: A Commentary on Nutrition.)
A nemzetközi eredményeket átvéve és helyi viszonyokhoz igazítva születnek meg a nemzeti protokollok és irányelvek. Magyarországon a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium, a Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság, valamint a Védőnők Szakmai Kollégiuma hivatott erre a munkára. Mivel, teljesen egészséges módon, a vitának a tudomány területén is helye van, sokszor nehezen, illetve átmenetileg nem születik (nemzetközi, illetve nemzeti) konszenzus. Sokféle érdek és szempont kell, hogy érvényesüljön egy-egy általános ajánlásban.
Bármennyire frusztráló is „beavatatlannak” lenni, nem gondolom, hogy átlag szülőként feladatunk lenne ezt a folyamatot részleteiben átlátni és megérteni.
Bízzunk a tudósokban épp úgy, ahogy megbízunk a könyvelőnkben.
A médiamunkások szerepéről
Az egészséggel, egészséges táplálkozással foglalkozó híreknek és cikkeknek rendkívül nagy a népszerűsége. Mindenki szeretne erős, okos és egészséges lenni, és a családtagjait is így látni. A sajtómunkások sokszor használati utasítás nélkül leközölnek egy-egy MTI hírt, lefordítanak valamit a híresen szenzációra éhes The Nature hírrovatából. A közlések mellől azonban hiányzik a kontextus. Ilyenkor nekünk olvasóknak kell résen lennünk, megértenünk, hogyan működik a hírgyártás, a tudomány, és egy-egy ilyen hírt mennyire lehet komolyan venni. A „kutatók megfigyelték, azt gyanítják” kezdetű hírek alapján joggal gondoljuk, hogy a tudományos eredmények napról-napra változnak. Ilyenkor azonban legtöbbször csak egy tudós kósza gyanúját sikerült megfigyeléses vizsgálattal igazolni, és ezzel olyan státuszra emelni, hogy abból esetleg további nagyobb bizonyító erővel bíró vizsgálatokat legyen érdemes végezni. Ezek mind egy nagy kutatási háló részeredményei, és önmagukban nem sokat érnek. Ahogy az az elején belinkelt EUFIC cikkben is szerepel: „Science is evolutionary, not revolutionary.” Kár aggódnunk, nem megy el a vonat nélkülünk!
Azzal, hogy valamely honlapon nem tudni milyen forrásra támaszkodva, név nélkül jelennek meg nap mint nap tippek a hozzátáplálásról, együtt kell élnünk. Ha nem tudjuk pontosan, honnan is származik az infó, kezeljük inkább fenntartással. Más kategóriába tartoznak a baba-mama magazinok és portálok, melyek általában fix szakértőgárdával dolgoznak. Sokszor ezekről a helyekről származnak a leginnovatívabb dolgok.
A következő ki mit tud posztban áttérünk az egészségügyi dolgozókra, konkrétan a házi gyermekorvosokra. Tartsatok velem!
bejo
