Van, amikor a baba olyan gyorsan érkezik, hogy az anyának nincs ideje bemenni a kórházba.
Van, amikor a baba olyan gyorsan érkezik, hogy az anyának nincs ideje bemenni a kórházba.
ZsZs is így járt: épp elindultak volna az intézménybe, amikor észrevette, hogy a lába között már bújik ki a baba feje.
A rakétagyerek nem várta meg a kihívott mentőket sem, néhány tolófájás után az apja kezébe csusszant.
Te is szeretnéd megosztani szüléstörténeted? Küldd el nekünk erre a címre!
Telt-múlt a nap, mint mindegyik. Délután hatalmasat aludtunk a gyerekkel, és végre úgy éreztem, hogy igen, most elkapott a takarítási vágy - tisztába jöjjek haza, utána. Persze annyira nem volt egyértelmű a dolog, mivel ez a vágy már többször elkapott az elmúlt napokban, számos jelet véltem felfedezni magamon napról napra. Meglepően gyorsan, másfél óra alatt végeztem a takarítással, amibe még a konyhakő térden állós felsikálása is beletartozott, úgyhogy jó hangulatban dőltem hátra. A délutáni alvásnak köszönhetően este még filmet nézni is maradt erőm. Bár akárhogy is erőltetem az agyam, sehogy sem emlékszem rá, hogy mit néztünk... Nanaapa is végre feladta a nagy elhatározását, miszerint ennek a gyereknek már nem nyomunk a fejére majonézt - egyszóval kellemes este volt, amit egy jó darab camembert-rel koronáztam meg.
Negyed kettő után arra ébredtem, hogy már megint recseg a medencém, és mintha valahogy nagyon nyomná az ágy a derekam. A második "nyomásra" ugrottam ki az ágyból, irány a fürdőszoba, ott van óra. Az egyórányi alvás után bandzsán pislogtam a mutatókra, és nem értettem, hogy mi ez a négy perc. Aztán meg mi ez a három. Egyáltalán, az egész annyira rendszertelennek tűnik, ennyire nem sűrűsödhet. Irány a zuhany. Hála a gyártónak, energiatakarékossági okokból akár 168 órás program is beállítható a kazánon, amit tavaly jól be is állítottak. Vacogtam tehát az épphogy testmeleg víz alatt, és mikor épp nem sűrűket lélegezve támasztottam a falat, elátkoztam azt, aki ezt az egész baromságot kitalálta. Majd én beállítom, milyen vízben akarok puhára főni. A törölközőbe facsarodva szóltam a leendő apának, hogy elkezdődött, vajúdok. Erre mosolyogva bólintott, majd átfordította a fejét a párnán, és közölte, hogy jól van. Hm... erre nem számítottam. Vártam egy kicsit, de már semmiféle reakciót nem tudtam belőle kicsikarni. Míg egy kicsit még hagytam aludni, felhívtam a volt férjem, hogy induljon, mert mennem kell. Úgy állapodtunk meg, hogy ő fog vigyázni a Nagyfiúra. Megbeszéltük, hogy háromra megérkezik.
A fájások pedig egyre erősödtek, sűrűsödtek. A legnyerőbb stratégiának az bizonyult, ha nagyterpeszbe roggyantva, a mosdóra támaszkodtam, és a fájást átrugóztam. Aki már rázott ki hálózsákot a huzatból, az el tudja képzelni, milyen érzés volt. Legnagyobb meglepetésemre egyébként nem volt vészes a dolog, a rugózással pedig egyenesen azt éreztem, ahogy tágulok és nyílok. A gyerek súlya jólesőn terhelte a nyiladozó izmokat. Végre a leendő apuka is megjelent. Addigra már a vécén ültem, felkelni nemigen tudtam. Azt hiszem, ez volt a szerencséje, mikor feltette a kérdést - "megborotválkozzak?". Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, csak bólogattam, hogy neeee, igyekezz. A komótos készülődéssel, és a két hasmarsadag közötti rugózással mintha két párhuzamos univerzum került volna térben és időben egy helyre. Később mesélte, hogy nem hitte el, hogy sietnie kell, hiszen én órákról beszéltem neki a kórházba menetel előtt...
Mire ő is kikerült a zuhany alól, már a négy évvel ezelőtt jól bevált figuránál tartottam: vödör az ölben, miközben alul-felül ömlik belőlem az anyag. Szép látvány lehettem. Aztán csitultak a viharok, és maradtak a fájások, bár néha-néha még visszatértem a kiindulási pozícióhoz. Nanaapa épp az utolsó simításokat végezte, felvette a kabátját, mikor megint vissza kellett ülnöm. Előttem állt, talán a zoknim segített felhúzni. Ahogy a következő pillanatban megfeszültem, csak annyit láttam, hogy ugrik vissza, belőlem pedig kilőtt a magzatvíz.
A felgyorsuló fájáshömpölyeg megkönnyebbüléssel is járt. Végre kitisztultam annyira, hogy neki mertem vágni az útnak. A volt férjem is megérkezett, pontosan háromra. A lépcsőn azonban elkapott megint az érzés, így berohantam a földszinti fürdőszobába, anyámhoz. Lefelé menet bevillant a kérdés, hogy mit csinálok, ha nem érünk be a kórházba. Nem az autóban szülés rettentett, nem is az orvosnélküliség. Talán csak a lehetőség borzongatott végig. Nem tudtam, hogy mit kell tenni, de a veszélyérzetem kikapcsolt. A fejemben a tágulási szakaszok villogtak, az, hogy a baba most min mehet keresztül. Elképzeltem magam, mint egy nagy tömlős sajtot, amiből préselik ki a masszát. Kínomban legszívesebben röhögtem volna magamon, de akkor már percenként jöttek a görcsök.
Újfent a vécén azonban meglepő felfedezést tettem. Ott, ahol puha húsnak kellett volna lennie, valami elkezdett kerekedni. A fájásokat az alsó szinten már mertem hanggal is kísérni. Valahonnan mélyről, talán épp a kislány mellől tört ki belőlem az a hang, ami úgy éreztem, hogy kihozza őt. Szerencsére a gyerek nevében nem marad nyoma annak, hogy mit kiabál az ember anyja szülés közben, mert az Öbú Anna igazán nem lenne túl elegáns. Két nyögés közben hol anyám, hol a gyerek apjának a feje jelent meg az ajtóban. Már kipakoltak az autóba, már mehetek, tudok-e, menjünk már... De akkor már a fejem ráztam. Hívjatok mentőt, ez a gyerek most születik, érzem a fejét! Tudtam, hogy amit a lépcsőn éreztem, az már nem a tágulás volt, hanem az inger, ami kitoláskor jelentkezik.
Anyám pánikolva rohangált - már amennyit láttam belőle, - míg a frissen borotvált apa számomra meglepően nyugodt és higgadt maradt. Letérdelt-hajolt mellettem, megnézte, hogy mi az, amit érzek. Rám nézett, és annyit mondott, tényleg itt a feje. Más ezután már el sem jutott a tudatomig. Szemet be, nagylevegő, laza száj - ezt mantráztam magamban, és nyomtam, mikor jött az érzés. A polc hangos csattanással jelezte, hogy megkapaszkodtam benne, és míg borult a sok dezodor és mindenféle vacak, kicsusszant a lányka feje. "Fogd meg!" - kiabáltam, és ő odatette a kezét. A következő nyomásra nem mozdult semmi. "Engedd kicsúszni!" - és a következő pillanatban kicsusszant Anna, a maradék magzatvizet is az apjára zúdítva.
Sírva tántorogtam anyám ágyáig, ahol vizesen-véresen-könnyesen először bújtam össze a világ legszebb kislányával. Két óra alatt, itthon született meg, hihetetlen hajmennyiséget hozva magával. A mentők a gyerek és a lepény között érkeztek, elvágták a köldökzsinórt - teljesült a vágyam, hogy hagyják, míg pulzál, mert csak utána futottak be - és bevittek az első kórházba, ahonnan másfél nap után haza is engedtek, hogy megkezdjük az otthon szülők adminisztrációs kálváriáját. De ez már egy másik történet.
ZsZs
