Történetünk idején még nem volt Porony, ez a hasznos, és minden újdonsült vagy gyakorló anyuka által kihagyhatatlan információforrás. Honnan kellett hát egy friss kismamának tájékozódni arról, hogy mi vár rá közvetlen a baba megszületése után? Természetesen könyvekből, újságokból, ismerősöktől vagy az internetről. Én terhességem elején kaptam nagyon sok kismama újságot egy kedves barátomtól, kaptam könyvet a sógoromtól és még az internethez is mindennapos hozzáférésem volt. A gyermekágyi időszak ennek ellenére tartogatott némi meglepetést.
Kezdjük azzal, hogy férjem első körben letiltott a kismamaújságokról. Úgy gondolta, hogy nem tesz jót, ha annyi negatív sztorit olvasok, amik ezekben az újságokban megtalálhatóak. Azért én szorgalmasan végigolvastam az összes újság terhességgel és szüléssel kapcsolatos cikkeit, bár egy-két szüléstörténet elolvasása után úgy döntöttem, hogy azokat valóban jobb kihagyni. Majd alakul, ahogy alakul. Az internet hasonlóan hatott. Nagyon sok rossz tapasztalatot találtam, míg jókról igen keveset írtak. Persze valahol ez természetes, ha valami jól alakul, azt kevésbé szokták reklámozni, míg ha valami rossz történt, arról mindenképp kell írni, azt meg kell beszélni, akár azért, hogy az adott személynek ettől jobb legyen, akár azért, hogy mások tanulhassanak belőle. Vagy elriadjanak. Egyébként a cikkek főleg a terhességről és a szülésről szóltak. A gyermekágyas időszak csak érintőlegesen került tárgyalásra. Pedig talán még fontosabb is, mint maga a szülés. Ekkor találkozik először az anyuka gyermekével, ekkor kell megismerkedniük, megszokniuk egymást, és belerázódni a továbbiakban jó pár évig közösen töltendő életükbe.
1. sokk: egy újszülött igenis veszélyes üzem
Én, mint császáros, a megőrzőben kezdtem gyermekágyas pályafutásomat. Természetesen Bálint nem volt velem, őt elvitték a többi újszülött közé. Így utólag talán nem is bánom. Később került a szobámba egy lány, aki előtte pár órával szült, és természetesen megkapta a babáját is. Szegény, egész éjszaka nem tudott aludni, mert az újszülött gyomra teli volt még magzatvízzel, amit rendszeresen visszahányt, majd félrenyelt, és fuldoklott. Amikor a csecsemős nővérnél voltam pelenkát kérni, akkor volt „szerencsém” látni egy ilyen gyerek kezelését. A baba épp meg akart fulladni, amikor a nővér (teljesen úgy, mint a Vészhelyzetben) előkapta a steril csövet, ledugta a baba torkán és kiszívta a folyadékot a baba gyomrából. Utána sokkal jobban lett. Végül is egy éjszaka eltelte után a szobatársam sem bírta tovább, és elvitte a babát egy hasonló beavatkozásra. Gondolom, Bálint is átmehetett ilyenen, de nem kellett végigizgulnom egy éjszakát miatta, vigyáztak rá.
2. sokk: a műtét után fel is kell kelni
A műtét után mozdulatlanul feküdtem hat órát. Persze ez deréktól lefele igen könnyen ment, a fejem nem mozgatása azért már nehezebben. Mivel este volt a műtét, nem volt olyan borzalmas, félálomban, olyan fejbeütött érzéssel vészeltem túl az éjszakát. Közben egyszer kaptam inni is szívószállal. Hajnalban ébredtem, de szerencsére egy kórházban egész éjjel van valami program, így gyorsan telt az idő. Reggel azzal kezdődött a nap, hogy fel kellett kelni. Addigra már éreztem a lábam is, ahol lefele fokozatosan egyre jobban múlt el a zsibbadás, talán a talpam várt a legtovább. Na, a felkelés nem volt egyszerű, de megmutatták a szuper technikát, amivel azért nem volt vészes. Lehet, hogy fájt is. El kellett vonszolni magam a csaphoz, hogy megmosakodjak. Én hősiesen elmentem, megmosakodtam, közben eltávolították a katétert, majd mondták, hogy menjek és nyugodtan mosakodjak meg a zuhanyzóban alulról is. Itt nagyon kedvesek voltak velünk, még segítettek is felöltözni, amikor is láttam, hogy hirtelen mindenem csurom vér. Kicsit azért elkezdtem aggódni, hogy na ez most honnan is jön. Kiderült, hogy igazából nem csak egy katéter lógott belőlem, hanem egy másik cső is, amit a sebből vezettek ki. Az ott lógott végig a hasamból kifele, és még csak észre sem vettem, csak amikor kicsúszott. Persze, én jól megijedtem, de mondta a nővérke, hogy mindegy, mert úgyis kivették volna (nyilván, de kérdés, hogy mikor), csak újra kellett kötözni a sebemet.
3. sokk: a gyerekedet magadnak kell begyűjtened
Én arra számítottam, hogy 24 órát a megőrzőben kell töltenem, a szomszéd ágyon fekvő csajszi legalábbis ezt mondta, ennek ellenére már 10-kor lemehettem a gyermekágyas osztályra. Hát, itt nem mondtak semmit, a srác, aki segített lecipekedni, megmutatta az ágyam, aztán annyi. Vártam pár percet, aztán mikor nem történt semmi, gondoltam, hogy azért csak begyűjtöm valahogy a gyerekem, ha már ez egy rooming-in kórház. Az első nővéres szoba nem a csecsemősöké volt, hanem az anyákról gondoskodó nővérkéké, de azért örültek, hogy jelentkezem. Mondjuk én azt hittem, hogy majd ők jönnek ellátni hasznos tanácsokkal, de nem. A csecsemősek végül is ideadták Bálintot némi adminisztráció után (Bár azt halkan jegyzem meg, hogy sehol nem kellett igazolnom, hogy én tényleg én vagyok. Így utólag elég rémisztő, bár lehet, hogy én vagyok túl aggódós?). Aztán lett szobatársam is, és amikor már elegen voltunk ahhoz, hogy érdemes legyen bejönni, na, akkor jött a nővérke, és elmondta, hogy mi a pálya, és biztosított róla, hogy nem lesz időnk feküdni, mert mindig lesz valami dolgunk, és én, mint császáros, nehogy azt higgyem, hogy másképp leszek kezelve, mint a többiek. Nem hittem.
4. sokk: a szoptatás nem egyszerű, mint ahogy az a mesékben
Azért olvastam újságot. És leírták, hogy milyen fontos szoptatni. Ezt legalább tízmilló helyen olvastam, pontokba gyűjtve, hogy kinek miért jó szoptatni. Ez engem konkrétan bosszantott, mert el sem tudtam képzelni, hogy valaki ne akarna szoptatni (ok, naiv vagyok, tudom). Írtak még arról is, hogy hogyan kell igény szerint szoptatni, mikor kell, ilyesmi. Aztán volt szó a nehézségekről is. Itt szó volt arról, hogy mi van, ha nincs elég tej, meg mi van, ha befelé forduló az ember bimbója. Ez persze engem annyira nem érdekelt. Nekem nyilván (öntelt mosoly) lesz elég tejem, és a bimbóm is a megfelelő irányban áll. És mégsem. Kiderült, hogy a szülés után olyan ödémás lettem, hogy a bokám eltűnt, a vádlim helyén egy elefánt lábat láttam, és a mellem is olyan vizes lett, hogy a bimbó, ha valamerre állt is, akkor befelé. De olyan nagyon. Elvileg úgy kell előcsalogatni, hogy az ember megnyomja a bimbó udvart, és akkor a kevésbé kiálló részek is megfelelően kint lesznek a szoptatáshoz. Hát az enyém nem. Az enyém ilyenkor inkább fogta, és még jobban elbújt. Úgyhogy a szoptatás, az jó szenvedés volt vagy három hétig, amíg le nem ment rólam ez a vizesedés. Próbáltunk mindent. Bimbókiemelőt (idétlen nagy műanyag izé), bimbóvédőt, mellszívót. Mindegyiket lehetett valamilyen módon használni. A kórházban a bimbóvédő jött be a legjobban, ettől olyan volt, mintha lett volna bimbóm, és Bálint ügyesen evett is néha belőle. NÉHA. Órákig tartott mire sikerült a szájába tuszkolnom úgy, hogy képes legyen szopizni is. Azért volt egy főnővér, aki meg volt győződve róla, hogy bizony Bálint natúr is képes lesz fogyasztani a tejből, és addig nyomta a gyerek fejét a mellemhez, míg rá nem kapott. Ez általában több tíz percig tartott, a gyerek feje már vörös volt az erőlködéstől és a sírástól, a nővér és én izzadtunk, de aztán sikerül! Ezt a kétemberes módszert folyattuk itthon anyuval három hétig, míg elmúltak a vizesedési problémáim.
5. sokk: a babát gondozni kell
Hát igen. Ez önmagában azért nem sokk, de első babánál kihívás lehet, és ahogy néztem, volt, akinek még a másodiknál is az volt. Mi a babákat ingecskében és pólyában kaptuk. A pólya amúgy praktikus, mert könnyebb megfogni a gyereket, és a baba is jól érzi magát benne. Az enyém annyira jól érezte, hogy még a 40 fokos melegben sem engedte levenni, és még hetekig ebben tudott csak igazán megnyugodni. Etetéshez kaptunk teát, hogy teáztassuk. Ezt utólag gondolom, hogy elég rossz szokás, mert inkább kellett volna sokkal többször próbálkozni a szoptatással, mint hogy teát adjunk neki. Ha meg az nem megy, a fejéssel még mindig anyatejhez juthatott volna a baba. Bár az is igaz, hogy a nagy melegben mindenképp jól jött neki a folyadék. Pelenkázni elvileg megtanítottak volna minket, gyakorlatilag mégsem. Engem konkrétan a szobatársam tanított, aki már a második babájával gyakorolhatott. Nem nagy kunszt amúgy, az apukák mégis nagy előszeretettel hárítják ezt a feladatot az anyukákra. Szoktam is mondani a férjemnek, hogy ne tegye, mert hát mi lenne vele, ha épp szülne, és valahogy be kéne pelenkáznia azt a gyereket. Nem érezte túl fontos problémának a felvetésemet. A köldökcsonk kezelése azért nem egyszerű. Persze, mondták, hogy nem fáj az a babának, húzzuk el jól, és alkohollal törölgessük ki a dzsuvát, meg hintőporozzuk be alaposan. És vizes, az semmiképp ne legyen. Lehet, hogy nem fáj a babának, de mégis utálja. És vizes, az sokszor lett, mert benne van a pelenkában, a fiúk (a lányokról nem tudok nyilatkozni) meg tudnak jól felfelé is pisilni. Egy csomószor ázott el a köldökcsonk. De nem lett tőle semmi baja, azt hiszem, ennyit kibír. A csecsemős nővérek szerint éjszaka tilos tisztába tenni, és ennek megfelelően még akkor sem adtak pelenkát, ha kértünk. Tanulság, vinni kell. És simán lehet tisztába tenni, ha nyakig szaros az a gyerek.
6. sokk: a csecsemős nővérek nem mind angyalok
Ha már a csecsemős nővéreknél tartunk. Fel kell belőlük készülni. A fele nagyon rendes, kedves és segítőkész, a másik fele azonban inkább tapló. Mindenki tudja, hogy ilyenkor a frissen szült nők hormonháztartásilag kifolyólag lelkileg labilisabbak, mégis képesek igen gorombán viselkedni velük. Az egyik probléma, hogy egymásnak merőben ellenkező dolgokat tudnak tanácsolni. Az egyik azt mondja, ne etessük meg, míg fel nem ébred. A másik, a műszakváltás után, lehord a sárga földig, hogy nem etettem meg a gyerekem, milyen anya az ilyen. Az egyik nővérke nagyon „aranyos” volt. Mikor egész éjjel sírt Bálint, már mindent kipróbáltam, amit akkor tudtam (tisztába tevés, bár tilos volt, etetés, büfiztetés), megkérdeztem, hogy mitől sírhat a gyerek. Azt volt képes válaszolni, hogy majd akkor leszek anyuka, amikor három hónap múlva már tudom, hogy mitől sír. Hm. Ez nagyban segített. Pedig csak annyit vártam volna, hogy ő, mint tapasztalt nő, sorolja már fel nekem röviden, hogy milyen okai lehetnek a sírásnak. Egyébként azóta tudom, hogy a hasa fájt, ami akkor úgy három nap alvatlanság után eszembe sem jutott. Egy másik nővér meg szintén egy átsírt éjszaka után meg volt róla győződve, hogy éhes, mert nézzem, rágja az öklét. Én mondtam, hogy egész éjjel evett a gyerek, szerintem nem éhes. De igen. Tegyem tisztába, megmérik, szoptassam meg, és majd megnézzük, mennyit eszik. 5 grammot evett! Nyilván akkor nincs tejem, és adnak neki tápszert. Mondtam, hogy van tejem, és akkor inkább lefejném, ha megengedik. Végül is megengedték. Lefejtem, odaadtuk neki, és nullát evett belőle. Nem volt éhes. Megint csak a hasa fájt, és az ökölrágás még nagyon sokáig nem csak az éhséget jelentette, de a hasfájást is. És ez nem egyedi Bálint tulajdonság, később találtam rá példát irodalomban is.
7. sokk: a rooming-in lényege, hogy az anyák véletlen se aludhassanak
A rooming-in jó. Együtt lehetsz a babáddal, akkor eteted, amikor igényli (és amikor tudod), nem tömik tápszerrel (a tudtod nélkül). Nekem mégis az a véleményem, hogy a rooming-in úgy lenne jó, ha vagy éjszakára le lehetne adni a gyereket, vagy lenne egy külön szoba, ahova éjszaka ki lehetne vinni az üvöltő babákat. A babák ugyanis ravaszak. Simán alszanak üvöltés mellett, viszont be tudják osztani úgy az időt, hogy négy babából legalább egy mindig sírjon éjszaka. Így virrasztottam végig három éjszakát, és hallgattam a különböző babák sírását. És ebből csak egy éjszaka sírt az enyém. A többit szépen, nyugodtan átaludta. Csak én nem.
8. sokk: és még néhány apróság
Volt még néhány kellemetlen tünet, ami kevésbé sokk, meg még számítasz is rá, mégsem jó. Ilyen például a szoptatáskori hasfájás, ami elég kellemetlen. Az aranyér, amiről kiderült, hogy nem csak akkor tud borzalmasan fájni, ha hüvelyi úton szülsz. Azóta sem találtam magyarázatot erre. A különböző tisztálkodási problémák, amik egyrészt a borotvált altáj által merültek fel, másrészt a seb miatt. Nem tudod a gyereked nevét. Ezt tökre szégyelltem, és naponta többször fakadtam sírva a férjemnek, hogy milyen anya vagyok, még a nevét sem tudom, mindig az unokatesója neve jutott eszembe a sajátja helyett. Néha meg a szomszéd anyuka gyerekéé, aki meg a nagyobbik gyerekének nevét mondogatta mindig. De az azért mégiscsak kevésbé cikis.
Amúgy a gyermekágyas időszakot is túl lehet élni. Bár akkor éveknek tűnik, így utólag mégiscsak mondhatom, hogy nem volt olyan hosszú az a 6 hét. És utána tényleg minden sokkal jobb.
Renege
