Amikor a gyerekek egyneműek, és testalkatra is hasonlítanak, kézenfekvő, hogy a nagy kinőtt (és jó állapotban lévő) ruháját a kisebb testvér kapja. Ez a megoldás remekül működik, egészen addig, amíg a kicsi fellázad és kikéri magának azt a jogtalanságot, hogy bezzeg a nővér új ruhát kap, ő meg a régit kell, hogy hordja. Az ő szempontjából igaza is van.
Mi is lefutottuk ezeket a köröket a lányokkal. A kisebb gyakran könnyes szemmel nézte, hogy a nagy már megint új ruhákat kap, ő pedig nem, ezért ki kellett találnunk megoldást a problémára. Pénztárcától függően persze a kisebb gyerek is kaphat mindig mindenből újat, de az esetek nagy részében a szülők igyekeznek spórolni a gyerekek amúgy sem olcsó ruháztatásán.
Nálunk úgy működik mostanában, hogy ha a nagy új ruhákat kap, mert kinőtte a régieket, akkor egy új darabot a kicsinek is vásárolunk, hogy érezze: nem csak a nővére levetett gönceit kell hordania. Általában nem szokott azon problémázni, hogy a tesó miért kapott többet, boldog, és örül annak az egynek is. Fokozható a hatás, ha egy pólóból, ruhából például két egyformát vesz az ember, mindkét gyereknek. A másik trükk a lelki oldalról közelíti meg a kérdést: „Majd ha te is nagylány leszel, és belenősz a nővéred ruháiba, akkor hordhatod őket.” Ez is működik: sóvárogva nézi a „nagylányos” holmikat, és alig várja, hogy a testvére kinője és végre felvehesse a szép darabokat.
A cipőkkel nehezebb a helyzet. Ha gyorsan nő a nagy lába, és szinte idő sincs, hogy elkoptassa a lábbelit, (előfordult már olyan, hogy megvettük az új cipőt, két hét múlva már nyomta a lábát) oda lehet adni a testvérnek. Ha megáll a lábnövekedés egy időre, és sokáig hordja a nagy a cipőt, akkor elkerülhetetlen a cipővásárlás a kicsinek is. Nyilván egyszerre, ruhákkal és iskolakezdéssel együtt.
