Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A brit egészségügyi miniszter, Anne Milton szerint szakítani kellene végre azzal a gyakorlattal, hogy az orvosok finomkodva túlsúlyosnak vagy elhízottnak nevezik a kövéreket.
A brit egészségügyi miniszter, Anne Milton szerint szakítani kellene végre azzal a gyakorlattal, hogy az orvosok finomkodva túlsúlyosnak vagy elhízottnak nevezik a kövéreket. Szerinte kellő lökést adhatna a változtatáshoz, ha kimondanánk végre az igazságot: aki kövér, az bizony hájas vagy dagadt.
Anne Milton a héten arról beszélt a BBC televízióban, hogy az egészségügyi ellátás szókincséből száműzni kellene a „túlsúlyos” vagy „elhízott” szavakat, hiszen azok nem ugyanazt az emocionális tartalmat hordozzák, mint ha valakire azt mondjuk, hogy kövér, netán hájas vagy dagadt.
A brit egészségügy irányítója úgy véli, hogy a több-kevesebb túlsúlyt cipelő emberek könnyebben elbagatellizálják a túlsúlyból adódó egészségi problémákat, ennél fogva kevesebbet hajlandók lépni a változtatásért, ha finomkodva és udvariaskodva elhízottként aposztrofálják őket ahelyett, hogy kimondanák: a normális testsúlyt 10-15 vagy ennél is több kilóval meghaladók bizony kövérek.
Az egészségügyi miniszter a keményebb szóhasználatot jó módszernek tartaná a személyes felelősségérzet felébresztésére. „Ha a tükörbe nézve az jut eszembe magamról, hogy kicsit túlsúlyos vagyok, akkor valószínűleg kevésbé aggódom a testsúlyom miatt, mint ha úgy látom, hogy bizony dagadt vagyok” – mondja Anne Milton. A miniszter szerint az állami egészségügyi ellátást nyújtóknak ugyanígy nem kellene óvatoskodniuk az igazság nyers kimondásával, hiszen a kövér embereket is megilleti a korrekt információ joga – és legalább az orvosoknak kellene őszintének lenniük, ha már a kövérek hajlamosak a valóság szépítésére és önmaguk becsapására.
Az egészségügyben dolgozók némelyike azonban arra hivatkozva nem tartja jó ötletnek a „nyelvi bekeményítést”, hogy ezzel megerősíti az elhízottakat egyébként is sújtó stigmatizációt. Lindsey Davies professzor szerint például egyáltalán nem célravezető, ha az elhízás problémájáról szólva a kissé pejoratív jelzőkből válogatunk. Emlékeztet arra, hogy az orvosok éppen azért választották az „elhízás” szót, mert ezzel is azt akarták éreztetni, hogy nem tulajdonságról, netán személyiségjegyről van szó, hanem egy folyamat eredményeként bekövetkező állapotról. Ő a saját gyakorlatában nem is elhízásról beszél, hanem a témára térve úgy fogalmaz, hogy „beszéljünk a testsúlyról”.
Steve Field, a brit háziorvosok szakmai szervezetének elnöke azonban teljes mértékben egyetért az egészségügyi miniszter kezdeményezésével, és a maga részéről eddig is annyiszor használta a „kövér” jelzőt, ahányszor csak tudta. „Úgy vélem, hogy az állapot elhízásként való megjelölése egyszerű orvosi kérdéssé egyszerűsíti a problémát, és azt sugallja az érintettnek, hogy annak megoldását egy harmadik személytől kell várnia. Éppen ezért célravezetőbbnek tartom, ha nyers őszinteséggel legalább mi nevén nevezzük a problémát, ha már a kövérek ezt nem teszik meg. Könnyen népszerűvé válhatunk betegeink körében, ha azt mondjuk, amit hallani szeretnének, és valóban gyakran megyünk el ebbe az irányba akkor is, amikor pedig nem lenne szabad ködösítenünk.”
Nehéz lenne megmondani, hogy az udvariaskodás vagy a nyers őszinteség híveinek van-e igazuk, de az elhízás (vagy kövérség?) járványszerű terjedését látva kétségtelen, hogy akár még a sokkterápiának is lehet létjogosultsága.
