Ma két szüléstörténetet is olvashattok: Emma „saját maga” meséli el, hogyan született meg, Barni villámgyors születését pedig édesanyja, Zsuzsi osztja meg az olvasókkal.
Te is szeretnéd megosztani szüléstörténeted? Küldd el nekünk erre a címre!
Emma születése
Július 1-ére voltam kiírva, „hivatalosan”, tehát Anya és Apa első házassági évfordulóján kellett volna megszületnem. Június vége felé Anyu már nagyon türelmetlen volt, Apu pedig izgult- szerettek volna már találkozni velem! Én azonban nagyon jól éreztem magam Anya pocakjában, na meg a doktor bácsit is szerettem volna megvárni, aki nyaralni volt. Amikor visszajött a szabadságról, akkor elmentünk hozzá és ő azt mondta, hogy a héten még nem születek meg. A szüleim nagyon szomorúak lettek, hogy még mindig várniuk kell az érkezésemre.
Július 5-én, csütörtökön hajnalban, 1:53- kor Anyu arra ébredt, hogy fájdogál a pocakja. Az óra szerint ezek 10 perces fájások voltak. Aput hagyta tovább aludni, de 3 óra felé ő is felébredt, biztosan megérezte, hogy Anya nem alszik. Reggel bementünk a kórházba, (már az összekészített bőröndöt is vittük magunkkal) hogy találkozzunk a doktorral. Ekkora már 5 perces, néha egy kicsit sűrűbb fájásai voltak Anyának. Legnagyobb örömünkre a doktor bácsi azt mondta, hogy eljött az idő és még ma délelőtt megszületek! Anya kapott egy ágyat a szülőszobán és Apa is vele maradhatott. 8:45 perckor megtörtént a burokrepesztés, majd 10 óra körül Anya kapott infúziót. Ezeknek köszönhetően erősebbek és még sűrűbbek lettek a fájások, ami percről percre közelebb hozta a megszületésemet.
Anya nyugodt volt és nagyon jól viselte a vajúdást, azt mondja, hogy sokat segített, hogy ott volt Apa is. Erőt adott. Fél 12 körül elérkezett az idő, amikor már bármelyik percben világra jöhettem, ezért a doktor bácsi és a szülésznő, Judit is állandóan velünk maradtak és segítettek. Végül 11 óra 50 perckor megszülettem! Lila voltam és sírtam. Apa elvágta a köldökzsinórt, majd kicsit megtörölgettek és odaadtak Anyának. Nagyon jó volt Anya mellkasán pihenni, nem is sírtam tovább, hanem hozzábújtam. Ismerős hangokat hallottam és ez nagyon jó volt! Lefürdettek, bebugyoláltak és szopiztam is egy kicsit, már akkor is nagyon ügyesen. Aztán Apa ringatott egy kicsit és gyönyörködött bennem, majd egy rövid időre elvittek a csecsemőosztályra, ahol sok másik kisbaba is volt.
Barni születése
2009. május 2-án (5 nappal a hivatalos kiírás és 9 nappal az utolsó menstruáció szerinti terminus után) hajnali 4 óra 7 perckor ébredtem az első gyenge fájásra. Elkezdtem nézni az órát és legnagyobb meglepetésemre nagyjából 10 percenként ismétlődtek. Örülni nem mertem, féltem, hogy csak képzelődöm, és mindjárt elmúlik. Tomival, aki 5 óra felé épp az egyik oldaláról a másikra készült fordulni, közöltem, hogy lehet, hogy szülünk. Ő sem akart hinni a fülének, de gyorsan nekiálltunk összeszedni a gondolatainkat és a hiányzó holmikat.
Gyorsan telefonáltunk a szülésznőnek, aki mondta, hogy irány a kórház, de ő sajnos családi elfoglaltságai miatt nem tud velünk tartani. Emmus megérezhette, hogy valami készülőben van, mert felébredt, fél 6 felé fel is jött érte Anyukám. Én persze sírtam, ahogy elvitte. Beültem egy kád forró vízbe, de nem volt türelmem maradni. A frissen főzött kávénkat azért még megittuk, majd negyed 7 felé még mindig 10 perc körüli fájásokkal elindultunk a kórházba. Útközben, úgy a Hősök tere felé 5 percessé sűrűsödtek a fájások és határozottan erősebbek is lettek. Megszólalni ekkor már csak a szünetekben tudtam.
Háromnegyed 7 körül értünk be, az ügyeletes szülésznő 3 ujjnyi, laza méhszájat állapított meg és azonnal riasztotta az orvost. Azt mondták, hogy előkészítésre már nincs idő, hamarosan babázunk, és bekísértek a négyes szülőszobába. Közben még a magzatvíz is elkezdett szivárogni. Az orvos negyed 8 felé érkezett, tényleg nagyon gyors volt. Innentől még jobban felgyorsultak az események.
7:25-kor „rendesen” megrepesztette a burkot, majd kávét kortyolgatva leült a szülőággyal szemben. Még a tévét is bekapcsolta, de amikor látta, hogy mindezt nem értékelem, kikapcsolta és tapintatosan kiment.
A fájások 2-3 percesekre sűrűsödhettek (bár nem mértük), nagyon fájtak, attól tartottam, hogy nem fogom sokáig bírni. Szerencsére nem is kellett. Kikéredzkedtem pisilni, és amikor a szülésznő sürgetni kezdett, mondtam, hogy még dolgom van. Erre ő szinte felrántott a vécéről, átvonszolt a szülőágyra és hívta az orvost. Pillanatok alatt átalakították az ágyat, és innentől kezdve a második fájásra 7:52-kor (3 és háromnegyed órával az első fájás után) megszületett Barnus. Annyira hirtelen és gyors volt a kitolás, hogy először csak megkönnyebbülést éreztem, a boldogság (nem sokkal ugyan, de) csak ezután jött. Rám tették, bújt, szuszogott, pont mint Emma nem is olyan régen. Sajnos engem stoppolni kellett, ez volt megint a legrosszabb, addig Barnit betették egy inkubátorba és Tomi vigyázott rá. Aztán addig „rágtam” a szülésznő fülét, míg hamar vissza nem kaptam és szopizhattunk végre. Három nyugodt, csendes napot töltöttünk a kórházban, de nagyon hiányzott Emma, és otthon, négyesben (volt) az igazi!
Zsuzsi
