Van egy szó, amit ha meghallok, végigfut a hátamon a hideg. Nem, most nem a pocaklakóról van szó, ami fura módon engem nem is visel meg annyira, hanem egy másikról, a “picsogás”-ról. Rosszul vagyok ha meglátom, bár kétségtelen, igen kifejező. És hatásos. Én személy szerint azóta picsogok kevesebbet, mióta a fejemre lett olvasva, hogy picsogok, pedig akkor is úgy éreztem, ez igazságtalan belemagyarázás, nem is picsogás folyt, csak problémafelvetés. De azért inkább befogtam a szám, és igyekeztem csak rózsaszín pillanatokban laptopot ragadni, bármit, csak ezt a szót többé ne lássam.
Aztán elmúlt a nyár, lassan az ősznek is vége, és elkerülhetetlenül trappol felém a picsogós időszak. Úgy érzem legalábbis, hogy egyre több a picsoghatnékom, bár most épp süt a nap, nem is értem, hogy miért most írom ezt a picsogós cikket. Bár valószínűleg ettől lesz majd az írás inkább vicces, mint igazán picsogós, de talán ennél picsogósabb amúgy sem lehetne, tekinve, hogy eddig majdnem minden mondatban benne volt legalább egyszer a picsogás. Persze csak azért, hogy tudjuk, miről beszélünk, igen, a picsogásról, el ne felejtsük. Mert itt ugye lehet picsogni, legalábbis az a hír járja, annak ellenére, hogy fenti tapasztalatom nem egészen ezt mutatja. Mert mi történik valójában, ha egy kismama elkezd picsogni? Beindul a láncreakció: először a tökéletesen manikűrözött körmű, kiskosztümös Nők vonják fel az irodában a szemöldöküket, akik évek óta hiába várnak a gyerekre (esetleg már a hozzá tartozó hímneműre is), és rögtön nekiállnak picsogni, hogy mit picsog ez itt, örüljön, hogy gyereke van.
Ezalatt az otthon, mackóban feszítő Kismamák gyerekkel a karjukon, fél kézzel a vasalódeszkán tornáztatják az ujjaikat, hogy aztán hivatásos gépírókat megszégyenítő gyorsasággal bepicsogják, hogy hát ha valakinek, na nekik aztán igazán joguk van picsogni, mert a gyereknevelés bizony nem rózsaszín tündérálom, lehet róla picsogni bőven, kell is, pláne télen, amikor már a játszótér is bezárt, ahol a napi meeting zajlik, és maradt a net, hát mégis, hol beszéljük meg a problémákat? Igenis, picsogjunk, picsogják, de ekkor megjelennek a Bezzeganyák, akik aztán mindkét tábort gyorsan a földbe döngölik, és azon picsognak, hogy ki mit picsog itt, örüljön mindenki, hogy él, és van mit enni (persze csak biokaját, félreértés ne essék), és nosza, inkább foglalkozzon mindenki a gyerekével, vagy azzal, hogy legyen már gyereke, és punktum. Én pedig tényleg egyetértek mindenkivel, csak velem is értsenek egyet, és hagyjanak engem is picsogni egy kicsit.
Szóval ennyi picsogás után a tárgyra térve, itt az ősz, és én gondolkodom, miért is akarok annyit picsogni mostanában. Például, amikor múltkor picsogva teregettem, és épp azt fejtegettem a hulla fáradtan hazaeső férjemnek, hogy milyen szerencsétlen is vagyok, hogy az én életem mindig ugyanaz, hogy a napjaim óráról-órára ugyanúgy telnek (ez persze csak nagy vonalakban igaz, de akkor őszintén úgy éreztem), és nincs kiút a mókuskerékből, és hiába imádom a gyerekeket, lassan szívesen lennék a diplomáimmal akár csaplárné a 254-es számú vendéglátóipari kisegységben, ahol legalább “érdekes emberekkel”(?!) tudok találkozni, mint itthon a főzés-mosás-takarítás triászában kölkökkel gügyögni, néha változatosságképp egy-egy este jó filmmel kikapcsolódni, persze kizárólag vasalással spékelve. És különben is, hagyjon békén a luxusproblémáival, ne picsogjon itt nekem, hogy most menjen-e úszni, vagy sem, mert úgysem lehet annyira fáradt mint én, akinek lehetősége sincs változtatni a dolgokon.
Mire ezt mind összepicsogtam, a férjem összepakolta az úszócuccom, hozzám vágta az úszóbérletét, és egy határozott mozdulattal kilódított a lakásból, kezembe nyomva a kocsikulcsot, hogy akkor most hétig ne lásson (akkor fekszik Palkó), van még másfél órám, picsogjak tovább az uszodában. Kissé hüledezve ugyan, de tíz perc múlva tényleg az uszodában voltam, egyedül, nyugiban, csipogásmentesen, és hirtelen úgy kinyílt a világ, hát ennyit számít egy kis picsogás? Ezt éreztem egészen addig, míg az öltözőben szembetaláltam magam egy egész alakos tükörrel, meg egy csomó huszonötév alatti bombázóval, akik ugyan ügyet sem vetettek rám, én viszont hamar rájöttem, hogy nem igazán volt időm felkészíteni magam külsőleg erre a vetkőzősóra, és ami még rosszabb, kedves férjem egy kábé tízszer húsz centis törülközőt csomagolt be nekem, ami lehet, hogy a fickóknál mindenre elég, az én sonkáimnak viszont a felét sem lehet beborítani vele, szóval megint kerülgetni kezdett a picsogás.
Szerencsére a vízben nem volt min picsogni, úszósapkában mindenki egyenlő, aztán a szaunában picsoghattam volna megint, mert rajtam kívül egy egész nyolcadikos osztály benn szorongott a kötelezően jelenlévő majomember, picsogós öreg néni és pasikon picsogó szinglinők mellett, de ez a szitu is inkább szórakoztató volt, még ha kissé gusztustalan is. Tudjuk be a dolgot az otthonról picsogós kedvében szabadult vállalkozó szellemű kismama perverziójának.
Szauna után még két picsogós hossz következett, mert az időnek sajnos hiába picsogok, az csak telik, úgyhogy a második hossz után egy szégyellős iramodás következett a parton épp karjukat tekergető izompacsirta úszócsapat formás tagjai közt, majd egy falnak tapadt zuhanyozás a leghátsó zuhanyfülkében. Az öltözésről most nem picsognék annyit, bár lehetne, mert ugye úgy lettem kilökve az utcára, épp csak elviselhető ruházatban, és még csak nem is ez volt a legnagyobb baj, no de hagyjunk valamit a fantáziára is. Lényeg az, hogy picsogás helyett pöpecebb kismamának kéne lennem, erre azért rádöbbentem. Vizes hajjal ki az utcára, be a kocsiba, aztán még egy kis picsogás, mert persze rajtam kívül senki nem tud vezetni Budapesten, picsogás, mert nincs meg a szokott helyünk a ház előtt; száguldás a másodikra, cipőt lerúg, gyors puszik és fejborzolások, hogy aztán végre megkaphassam a kókuszdiófejű legkisebbet, aki már kétségbeesetten picsogott, hogy hol van már az anyja, igen, az, amelyik itt egész nap picsogott.
És mielőtt picsogni kezdenétek, gyorsan mondom, semmi szükség rá, ne picsogjatok, mert most már itt a vége, nem picsogok tovább, nehogy azon picsogjatok, hogy túl hosszan picsogtam.
Panzej
