Terhesnapló: Vér, cukor, foci

27. hét

pocak27

Tömeg: 61,5 kg

Amit a terheléses cukorvizsgálatról eddig gondoltam, az szertefoszlott egy hajnalon. Míg az előző két terhességem alatt ivott cukorsziruppal nem volt semmi gondom, addig a héten esedékes vizsgálattól rosszul lettem. Eleve nehezen bírom a koplalást (háromóránként ennem kell pár falatot, mert elájulok), így 10 órával az utolsó étkezés után szédelegve mentem be az Uzsokiba reggel hétre, ahogy kérték. A laboros negyed nyolckor kényelmesen megérkezett, átöltözött, tett-vett, majd fél nyolckor hívott be. Hat kémcsőnyi vértől szabadított meg, majd összekeverte a „cukorport” a vízzel, amit vittem, facsart bele két csepp citromot és tessék-lássék megkeverte. Ez pont arra volt jó, hogy a cucc alján temérdek kis gombócba állt össze a por, amelyet képtelenség volt feloldani. Jó néhány percig ropogtattam a darabkákat, azt hittem, sosem tudom eltüntetni az egészet. A kétórás várakozás alatt le kellett feküdnöm, annyira pocsékul éreztem magam.

A héten hivatalosan is belépek a harmadik harmadba, amely várhatóan még sok kellemetlenséget fog okozni. Például már most kezdek nehezebben mozogni, tíz lépcsőfok után fújtatok, mint egy gőzmozdony (képzelem, mi lenne, ha sokat híztam volna), megmagyarázhatatlan sírógörcsök törnek rám a hormonok miatt: környezetem legnagyobb megdöbbenésére képes vagyok két mondat között sírva fakadni. A bokáimon meglátszik a zokni szélének lenyomata, továbbra is görcsöl a vádlim (a magnézium ellenére) és majd jönnek az álmatlan vagy rémálmokkal teli éjszakák is. Hiába, a harmadik harmad nem a kismamák kedvence.

Igyekszem viszont lefoglalni magam addig is, míg bírom. Kedvenc szabadidős tevékenységem például a focimeccseken való fotózás, a magyar válogatott mérkőzéseit ki nem hagynám – és egy hathónapos pocak sem tántoríthat el attól, hogy a palánk mögül lövöldözzem a focistákat. A szombati svéd meccsen is kint voltam (ahol a remek vitatémát adó fotót készítette egy indexes kolléga), tegnap a portugál válogatott edzését is fotóztam és a terveim szerint a ma esti meccsen is ott leszek. A fotós mellény alatt nem látszik a hasam, és bár az elején, amikor a 60-80 fős fotóshad a pályára felvonult játékosokhoz rohan, kicsit lemaradok és félidőben lekucorodok a gumitéglákra pihenni, alapvetően bírom a kiképzést. (Na jó, néha beremeg a kezem, amikor belém rúg a kölyök, de így még szórakoztatóbb a sportfotózás.)

Lesz egy extra látogatásom a védőnőhöz is, ugyanis sikerült elhagynom a terheskönyvemet. Abban már csak reménykedni tudok, hogy a szétszórtságom miatt nem kell újra kezdenem a vizsgálatokat, vérvételeket és egyebeket. A feledékenységről pedig az jut eszembe, hogy hétvégén moziban voltam, egy olyan filmre vettünk jegyet, amelyről úgy emlékeztem, hogy dicsérték mások, mennyire jó. Amikor az első képkockák felvillantak a vásznon, akkor esett csak le, hogy nem mások mondták, hogy jó a film, hanem én magam, néhány hete ugyanis már láttam az alkotást.

Oszd meg másokkal is!
Mustra