Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A különböző beszélgetések során többször is felmerült a haj. Szó esett arról, hogy ki hogyan hordja, szereti vagy ápolja. Az alábbiakban néhány hasznos tanácsot szeretnék adni arra nézve, hogy mire kell figyelni.
Egy részét már leírtam korábbi posztoknál, de összegyűjtve talán használhatóbb.
Hajmosás
Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy a sampont hajtípusnak megfelelően válasszuk ki. Személy szerint előnyben részesítem a növényi kivonatos samponokat, illetve megnézem azt is, hogy végeztek-e állatkísérletet az előállítás során. Ide kattintva meg lehet nézni a „feketelistás” cégeket, lennebb görgetve pedig azokat, amelyek nem végeznek állatkísérleteket. Hajmosáskor a sampont a fejbőrbe kell masszírozni (nem idegesen beledörzsölni-vakarni), kicsit rajta hagyni, majd alaposan leöblíteni. A balzsamot (ha szükséges) viszont a haj hosszára kell tenni, és a samponhoz hasonlóan néhány perc hatóidő után öblíteni.
Az utolsó öblítést (balzsam leöblítése után) gyógynövényes forrázattal is lehet végezni. Főleg nyáron tanácsos ezeket használni, mert a tűző nap kifakítja a hajat. Elkészítés: 1-1 evőkanál zsálya, zsurló, rozmaring (vagy csak az egyik, de abból 3 ek.), 1 l forró vízzel leforrázni. Kb. tíz percig állni hagyni, leszűrni, majd ha langyosra hűlt, leöblíteni vele a hajat. De ugyanezt el lehet játszani egyéb gyógynövényekkel is: kamilla, levendula, kakukkfű, zsálya stb. Almaecetes öblítés: 1 evőkanál tejben oldjunk fel néhány csepp illóolajat, ezt öntsük fél liter langyos vízbe, és tegyünk hozzá 1 evőkanál almaecetet. Ezt már nem kell lemosni.
Fésülés
A kádból való kiszállás után a hajat óvatosan csavarjuk egy száraz törülközőbe. A vizes haj nagyon érzékeny, könnyen törik. Nem szabad dörzsölni (a rövid hajat sem), aprófogú fésűvel tépkedni még annyira sem. Óvatosan leitatjuk a hajról a vizet, és száradni hagyjuk. Ha nem muszáj, ne szárítsuk hajszárítóval. Ha mégis kell a hajszárító, akkor a legkisebb fokozaton, és messziről, hogy langyos szellőként érje a hajat. Fontos: sokan úgy „szárítják” a gyerekeik haját, hogy a vizes hajat sapkába bugyolálják, nehogy megfázzon a feje. Ez azért nem jó, mert a fejbőr bepállik (olyan neki, mintha bedunsztolták volna), és akár koszmószerű lerakódások is létrejöhetnek a fejbőrön. Ezért az esti hajmosás sem túl jó, mert a fejbőr nem tud rendesen kiszellőzni a hajmosás után. Nyilván kisgyerekkel teljesen más, de amennyiben lehet, inkább egy napos délutánon kellene megejteni a hajmosást, a szárítást meg elvégzi a délelőtti vagy a délutáni nap.
Déli órákban nem tanácsos hajat szárítani: a sugárzás a hajnak és a fejbőrnek sem tesz jót, a melegről nem is beszélve. Ha ezt nem lehet megoldani (mert mondjuk gyerekről van szó, aki hajmosás után tíz perccel már javában önti a homokot a fejére), akkor inkább félig gyengén megszárítani a hajszárítóval, de vizes fejbőrrel ne feküdjön le. Fésüléshez lehetőleg fából készült nagyfogú (és ritkás) fésűt használjunk. Nem olcsó, de egyszeri beruházás. Feltéve, hogy a krokodilfogsorral rendelkező gyerekszájtól elzárva tartjuk. A hajat fésüléskor nem szabad tépni (vizesen lehetőleg ne is fésüljük), ezért a kócok kibontását tincsenként és a haj alján kell kezdeni. Fokozatosan haladjunk felfelé.
Hajgumik, büngyürök, frizurák
Alapszabály: a befőttesgumi a celofánra való (vagy már oda sem), nem pedig a hajra. Igénytelen, csúnya, ráadásul megtöri a hajat is. Azt javasolnám, hogy amennyiben hosszabb hajról van szó, legyen néhány könnyen elkészíthető frizura, amelyeket a reggeli rohanásban is el lehet készíteni. A hagyományos két vagy egy copfba font frizurát kislányoknál lehet úgy variálni, hogy kettéválasztjuk a hajat, és elkezdjük fonni a copfokat. A tarkón pedig egy copfba fonjuk az egészet, a végére hajgumit teszünk. De lehet akár több fonott copfot is készíteni – nem azt a vékony rasztásat, „csak” 4-5 copfot. Vagy búzakalász formában befonjuk a hajat (fejtetőről kezdjük a fonást három vékony tinccsel, majd újabb hajtincseket veszünk hozzá).
Nagyon fontos, hogy ne mindig ugyanaz legyen a frizura. Ha mindig ugyanott van megkötve a haj, vagy mindig ugyanott húzódik a szoros fonás miatt, előbb-utóbb elkezd kopni és hullni. Vannak különféle „ünnepi” frizurák is, az egyiket Erdélyben „szászné” néven ismerik, ugyanis ők fonták így a hajukat. Elsősorban hosszú (tényleg hosszú) hajúaknak való. A hajat a búzakalászhoz hasonlóan elkezdjük fonni az egyik oldalon (fül fölött), majd fokozatosan vesszük hozzá a többi tincset, ügyelve arra, hogy a tarkó felé vezessük a frizurát. Mire elérünk a tarkón keresztül a túlsó felére, minden hajat fel kell fonni. Most megfonjuk a copfot (végig), és átvezetjük a fejtetőn. A copf végét elrejtjük, a frizurát csattal megtűzzük.
Újabb lehetőség az úgynevezett „korona” (egy szír barátom szerint ezzel királynőnek is elmehettem volna): a hajat magasan (nem egészen a fejtetőn) egy copfba kötjük. Copfot fonunk, a végére vékony gumi kerül. A haj hosszától függően a copfot körbetekerjük a copf töve körül (nekem kb. háromszor kell), a végét a konty alá rejtjük, csattal rögzítjük. Ha többször kell tekerni, akkor az első „tekerést” sima csattal rögzítjük.
„Cifrafonás”: hátrafésüljük a hajat, és három fonott copfot készítünk, a végét ideiglenesen gumival rögzítjük. A három fonott copfot újból összefonjuk, vigyázva arra, hogy az eredeti copfok fonása is látsszon: az így létrejövő copf széles lesz. A végén kivesszük az ideiglenes gumikat, és egy gumival fogjuk össze.
„Legolas-frizura” (igazából „Legolász”, mert így ejti): unokahúgom kedvence, nekem rémálom. A lényege, hogy több vékony tincset kell befonni, amelyek oldalról indulnak hátrafelé, hátul pedig egy copfban találkoznak, tarkótól lefelé kibontva hagyjuk. A gumikat mind el kell rejteni. Hosszú hajnál variálható úgy is, hogy a hátsó egy copfot egy ideig fonjuk, majd újból szétválasztjuk 3-4 copfra, és így fejezzük be. Újabb verzió: a vékony tincseket nemcsak oldalról, hanem fejtetőn is vezetjük, alattuk azonban marad haj is – tehát nem azonos a rasztafonással, amikor minden hajat befonnak. A tincseket a fejtető alatt egybefonjuk, és vagy kibontva marad a többi rész, vagy egy copf lesz belőle (klasszikus vagy búzakalász).
Figyeljünk a frizurák váltakozására: ha ma szoros konty volt, akkor holnap legyen laza, vagy kibontott haj, esetleg egy-két csattal megtűzve. Már ha lehet válogatni. Ha nincs sok idő, akkor a lófarkat néha fel kell váltani fonott copfra, vagy lazán megtűzött kontyra.
Hajfestés, dauer, zselé és a társai
Ebben semmilyen tapasztalatom nincs, azonban egy biztos: a gyakori beavatkozás roncsolja a hajat. Ha már hajfestés, akkor érdemes olyan hajfestéket választani, amelyik viszonylag kímélő, és nem teszi tönkre a hajat. Aki „beleavatkozik” a hajába, az figyeljen oda a hajápolásra. Éjszakára sokan befonják vagy begumizzák a hajukat. Nem tudom, hogy ez mennyire káros vagy sem, de a magam fejével úgy gondolom, hogy ha egész nap be volt kötve, akkor legalább éjszaka hadd pihenjen ő is. Fenéken alul ér a hajam, és lehet vele aludni: az egészet a fejem fölé teszem, és ha éjszaka valahogy mégis lennebb csúszik, akkor egy mozdulattal fennebb tolom. Esti hajfésülés: csak a nagy kócokat kell óvatosan kibontani, itt is érvényes az, hogy nem szabad tépni és százszor végigfésülni a hajat.
És végül egy nyári hajpakolás: kevés natúr joghurtot (a haj hosszától függ) összeturmixolok néhány szem szilvával vagy barackkal. Ezt felkenem a hajamra (fejbőrre és hajra egyaránt), félórát rajta hagyom, és utána hajat mosok.
(Ha a frizurák leírása nem világos, kérdezzetek: még életemben nem magyaráztam el ilyesmit. Illetve szívesen elkészítem élőben, ha van hozzá vállalkozó kedvű „anyag”.)
baudolinA
