Viki két szülésének rövid történetét osztja meg a Poronty olvasóival: a mai napig hihetetlen számára, hogy szinte percre ugyanúgy zajlott mindkettő: éjjel nem tudott visszaaludni, hajnali ötkor vették fel a szülőszobára, bekötötték az edát, majd 13.30 perckor menetrendszerű gyorsasággal kibújt a baba.
Te is szeretnéd megosztani szüléstörténeted? Küldd el nekünk erre a címre!
Kisfiunkat 2007. március elejére vártuk – az orvos szerint, ám mivel tudtam, mikor fogant, én biztos voltam benne, hogy február végén érkezik. Február utolsó hétvégéjén már kezdett elég lenni a pocakosságból (saját számításaim szerint már erősen túlhordásban voltam), pedig élveztem minden percét, elkerült minden tipikus tünet, sosem voltam rosszul, minden leletem tankönyvbe illő volt. Szerettem volna hétvégén szülni, a következő praktikus okok miatt: férjem itthon van, nincs dugó, így időben beérünk, nem kell fizetni a parkolásért, és talán még parkolóhelyet is könnyebben találunk, nincs olyan nagy zsongás a kórházban, stb.
Eltelt a hétvége – és semmi. Majd hétfőn hajnali 2-kor kimentem pisilni, és nem tudtam visszaaludni, 3-kor pedig éreztem VALAMIT. Semmihez sem hasonlítható érzés volt, nem fájt, de tudtam, hogy kicsi fiunk végre elindult. Nézegettem az órát egy darabig, majd keltettem a férjem, bementünk a kórházba (így sem volt dugó, volt parkolóhely, a kórház pedig csendes volt és kihalt). Hajnali 5 órakor vettek fel a szülőszobára, mégpedig a saját dokim, aki épp ügyeletes volt, a szülésznőmről pedig tudtam, hogy egy órán belül jön, mert kezdődik a műszakja.
Telt-múlt az idő, burkot repesztettek, megvolt a beöntés, tágulgattam, késő délelőtt már kezdtem a falat kaparni, így edát kértem. Délután 1-kor a szülésznő közölte, hogy „nagyon köröz a gólya", átszerelték az ágyat, és néhány nyomás után, 13 óra 20 perckor megszületett a kisfiunk. Volt gátmetszés, de nem volt vészes, és gyorsan regenerálódott, ügyesen vágott és varrt az orvosom. Az egész terhességem és az egész szülés olyan volt, ahogy az a nagykönyvben írva vagyon, az orvos és a szülésznő is felsóhajtottak, hogy „bárcsak minden szülés ilyen flottul menne".
Úgy határoztunk, kis korkülönbséggel szeretnénk még egy babát, így kisfiunk 7 hónapos korában abbahagytuk a védekezést. A tesó kicsit váratott magára, de rögtön az első ciklusom után sikerrel jártunk, és tavaly, húsvét magasságában megfogant a kislányunk.
A terhességem ismét álomszerűen szép volt, ha lehet, még szebb, mint az első: annyi energiám volt, hogy magam is csodálkoztam rajta. Amúgy hétalvó voltam, de a pozitív teszt után reggel 6-kor kipattant a szemem, és estig úgy pörögtem, akár egy búgócsiga. Ez így is maradt a 36. hétig, akkortájt kezdtem lelassulni, a szervezetem is megálljt parancsolt: úgy elkezdett sajogni a hátam, hogy szinte csak feküdni tudtam (ami elég nehezen volt kivitelezhető egy 21 hónapos örökmozgó mellett). Időközben orvost kényszerültem váltani, de az új doki még talán az előzőnél is jobb fej volt.
Szegény kislányunknak elég sok feltételt szabtam, hogy mikor és hogyan szülessen meg - a fentebb leírtakon túl szerettem volna, ha a kiírt időpontig (december 18.) mindenképpen megszületik, mert ha túlhordtam volna, akkor bent kellett volna karácsonyoznom a kórházban (mondanom sem kell, nem rajongtam az ötletért). Apja viszont könyörgött neki, hogy húzza ki a kiírt időpontig, mert ő pont attól a naptól volt szabadságon év végéig.
Szerettem volna, hogy ez a szülés ne legyen sokkal gyorsabb az előzőnél (általában a második gyerek gyorsabb, azt szokták mondani), mert közben kiköltöztünk a városból, így tovább tart beérni, ezen kívül a fiam mellé riadóztatni kell a nagymamát. Még az is az óhajaim közt szerepelt, hogy karácsonyra tudjak rendesen ülni - ennél a pontnál már mindenki konkrétan röhögött rajtam.
Aztán december 17-én este a férjem hazaért a munkából, láthatóan majd' összeesett a fáradtságtól, és azt mondta: na, ma végre kialszom magam, holnaptól szabi. Lefeküdtünk este aludni... hajnali 1 után kimentem pisilni, és nem tudtam visszaaludni. Aztán 2 után megint éreztem azt a VALAMIT. Kicsit nézegettem az órát, de nem mertem sokat várni, mert mi van, ha a kisasszony tényleg gyorsabb lesz, mint a bátyja? Anyukámat riadóztattuk, átjött vigyázni a fiamra, mi pedig elindultunk. Beértünk, gyors vizsgálat, CTG, hajnali 5-kor vettek fel a szülőszobán. Ismét nem kellett szólni senkinek, mert tudtam, hogy mind a dokim, mind pedig a szülésznőm jön 7-re dolgozni.
Teltek-múltak az órák, burokrepesztés, beöntés, csendes vajúdgatás. Nehezen akart beilleszkedni a feje, nem szállt le rendesen. Késő délelőtt bekötötték az edát, majd délután 1 körül épp kiment a hatása, és szóltam, hogy kérek még, mert nagyon fáj, amikor a szülésznő csak annyit mondott, „úristen, itt a feje, úristen, hol a telefonom, hol a doki??!"
Gyors ágyszerelés, második tolófájásra megérkezett a kislányunk – igen, 13 óra 20 perckor... és a kiírt napon. Méghozzá gátvédelemmel, vágás nélkül. Így az az óhajom is teljesült, hogy karácsonyra tudjak rendesen ülni. Szülés után néhány órával már olyan fitt voltam, hogy rögtön a nővérek kedvence lettem. Este 6 körül elmentem lezuhanyozni, közben jött a vizit, és a szobatársamtól kérdezték, hogy hol vagyok. Ő mondta, hogy zuhanyzom. Ezen kicsit fennakadtak, majd megvonták a vállukat, mondván, „Ha zuhanyzik, biztos jól van".
Kisfiunk már kétéves múlt, kislányunk most lesz 5 hónapos, és elképesztően hasonlítanak egymásra. A kórházban készült képeiket én magam is összekeverem néha...
Viki
