Akik többre vágynak egy ultrahangfelvételnél, azok mostantól a magzat életnagyságú, valósághű mását is kézbe vehetik, megtapogathatják, hazavihetik.
Sejtelmes fekete és fehér foltok az ultrahangképen, melyekről sokszor fogalmunk sincs, milyen logika alapján kapcsolhatók össze egy egységes egésszé (vagyis gyerekké), a talányos kép mégis kitüntetett helyet érdemel a családi albumban. Akiknek ez sem elég, azoknak ott a videó, manapság pedig babamozi, a maga három-, sőt négydimenziós felvételeivel. Akik pedig még ennél is többre vágynak, azok mostantól a magzat életnagyságú, valósághű mását is kézbe vehetik, megtapogathatják, hazavihetik. Hogy ezen kívül mit lehet kezdeni a szokatlan formájú babákkal, arról most még fogalmam sincs, mert a családi albumba nem fér bele.
Az új módszer kidolgozása a londoni művészeti akadémia egyik brazil hallgatójának nevéhez fűződik. Jorge Lopes azt választotta tudományos kutatása témájául, hogy a modellezés - mai szóval prototípuskészítés - milyen feladatokat töltött be az ember életében a történelem során. Így jutott el az ókori mumifikálástól a legkorszerűbb képalkotó technikákig, az ultrahang- és mágnesrezonancia-vizsgálatokig, illetve a „gyors prototipizálás"-nak nevezett háromdimenziós ábrázolásig. Az ötlet nem vadonatúj, hiszen a valósághű megjelenítést már régóta használják például a szerszám- és ékszerkészítésben vagy a cipőtervezésben, a brazil hallgatónak jutott viszont először eszébe, hogy a még meg sem született magzatról készítsen ily módon életnagyságú másolatot, mondhatni élethű szobrot. Leegyszerűsítve azt mondhatnánk, hogy nem kell más, mint egy háromdimenziós képalkotásra alkalmas ultrahangberendezés és egy speciális nyomtató, ami nem kétdimenziós nyomat formájában jeleníti meg a képet, hanem a figura anyagául szolgáló műanyag- vagy gipszporba „írja át" az információkat.
Az első arcvonásokat és mozdulatokat megörökítő figurákból kiállítás is nyílt, mely továbbra is nyitva hagyja a kérdést, hogy művészetről vagy tudományról van szó - esetleg mindkettőről vagy egyikről sem. Az orvosok több szempontból is látnak fantáziát a korábbinál könnyebben értelmezhető ábrázolási módban. ADaily Mailcikke szerint van olyan szakember, aki úgy gondolja, hogy sokat segíthet az anyai érzések megerősítésében, különösen a nem látó édesanyák esetében, akiknek egy ultrahangkép semmit nem mond, az apró figurák megtapodatásával azonban képet alkothatnak a baba méretéről és formáiról. Mások szerint az élethű babák már a megszületés előtt megkönnyítik az elfogadást abban az esetben, ha már előre látható, hogy a baba valamilyen fejlődési rendellenességgel vagy deformitással jön majd a világra.
Némi angol szójátékkal élve: „from mummies to mummies" - azaz merre vezet az út a múmiáktól a kismamákig. A szokatlan „prototípuskészítés" tudományos haszna hamarosan kiderülhet, hiszen a módszert jelenleg is tesztelik egy brazil klinikán. Számomra egyelőre még kicsit idegen a dolog, de megszavazom a bizalmat neki, és bízom benne, hogy több lesz belőle, mint bizarr vitrintárgy, az elsőgyerekes anyák újabb státuszszimbóluma
