Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Marcsi két héttel túlhordta kisfiát, mikor az orvos meg akarta indítani a szülést.
Marcsi két héttel túlhordta kisfiát, mikor az orvos meg akarta indítani a szülést. Amikor bementek a kórházba szülni, az orvos meggondolta magát és adott még időt a spontán szülésindulásra. Két nappal később, késő este valóban beindult magától a folyamat, Marcsi úgy érezte, nagyon sokáig vajúdott, de hajnalra már magához is ölelhette kisfiát. Szeretnéd megosztani szüléstörténeted? Küldd el nekünk erre a címre!
Két héttel túlhordtam a kisfiam és ekkorra úgy gondoltam, jobb, ha valaki megvizsgál. Persze mindezek ellenére szerettem volna otthonról menni a szülőszobára, de sajnos nem így jött össze. Bementünk tehát a kórházba egy kis rutinvizsgálatra, másnap pedig a doki bácsink azt mondta, hogy készüljünk a csomagokkal, mert a kisfiam nem akar kijönni, ezért be kell indítani a szülést. (Gondolhatjátok, mennyire paráztam.) Eltelt a napunk aztán pénteken reggel felkészülten mentünk szülni, apa vitt be, izgult is nagyon... Aztán amikor átöltöztettek és megvizsgáltak, az a fránya doki csak annyit mondott, hogy "Várjunk még egy kicsit, ki fog jönni a baba magától is" - és ezzel elment. Nagyon kivoltam, hogy épp hétvégére raktak be a kórházba (én otthonról akartam menni).
Mindezek után levittek a szülőszobára szívhangot nézni, közben mellettem egy anyuka szült. Na itt éreztem azt, hogy a fene egye meg, én ezt nem fogom kibírni. Nagyon fájhatott neki. Az a kiabálás... Így telt el a péntek estém, na meg a szombatom is. Vasárnap nem igazán keltem valami kipihenten, egész éjszaka nem tudtam rendesen aludni, meg minden bajom volt. A szobatársakkal nevetgéltünk, hogy hogy a fenébe lehet nyomni, ha le kell feküdni a hatunkra? Hát igen, nekem mint mindig, volt kedvem a bohóckodásra nagy pocakkal is (bemutattam nekik).
Este 10 óra után éreztem valami furcsa fájdalmat, de csendben voltam, nem mertem szólni senkinek. Kifutottam a vécére, hogy megnézzem, mi van ott. Nyákdugó. Ekkor már tudtam, hogy nincs visszaút. Nagyon féltem (mert minden ismerős csak annyit mondott, hogy olyan a fájás, mintha menstruációs görcseid lennének - na ez messze nem volt ahhoz hasonló). Nem nagyon bírom a fájdalmat és hosszú idő után ki is akadok és veszekszem meg minden bajom lesz.
Aztán elmentem és szóltam az ügyeleteseknek, hogy nekem szülnöm kell. Megvizsgáltak és elvégezték a szükséges tennivalókat, aztán irány fel a szülőszobára. Nem volt valami kellemes, éppen szült előttem valaki. Jajjjjj, istenem, nagyon be voltam szarva!
Aztán egyik esemény követte a másikat. Ötperces fájásokkal indultam és nagyon lassan telt nekem az idő. Szenvedtem, de nagyon. Veszekedtem is, hogy csináljanak valamit már, mert ezt én nem bírom ki. Na erre a válaszuk az volt, hogy ez van, ebben nem tudnak segíteni. Hosszas vajúdás után hajnalban, pontosabban 5 óra 10 perckor megszületett a drága kisfiam, Balázska 3400 grammal és 50 centiméterrel. Aztán jött a pihi és a babázás, imádtam az egészet és már nem is emlékeztem utána a fájdalom erejére.
Marcsi
