Bűnbe kergetnek a ritka keresztnevek?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Minek nevezzelek? - az első kérdések egyike, ami felmerül bennünk, amikor megtudjuk: szülők leszünk.

Minek nevezzelek? - az első kérdések egyike, ami felmerül bennünk, amikor megtudjuk: szülők leszünk. Nem könnyű kérdés, és mindenki más szempontok alapján dönt. Gyakori nevet válasszunk vagy inkább ritkát, különlegeset? Régi magyar nevet vagy inkább idegen hangzásút? Tovább vigyük a megszokott családi neveket vagy alapjaiban újítsuk meg a családi névtárat? Bizonyára senkit nem érdekel, de azért leírom, hogy nálunk fontos szempont volt, hogy ne az aktuális divat szerint válasszunk, elvégre a név egyik funkciója éppen a megkülönböztetés, e feladatát pedig nemigen tudja betölteni akkor, ha az osztályban mondjuk öt gyerek pattan fel egyszerre, amikor a nevét meghallja. Hát, ez a rövid története annak, miért nem lett a nagyobbik lányom mondjuk Dóra, a kisebbik pedig például Csenge.

Még szerencse, hogy azért mégsem egészen különleges és kivételes nevet sikerült választani, mert éppen most olvastam, hogy egy amerikai felmérés szerint az átlagosnál jóval nagyobb arányban találhatók egészen ritka keresztnevek a fiatalkori bűnügyi nyilvántartásban. Mielőtt rögtön arra gyanakodnánk, hogy megint egy olyan kutatás, amiben arra keresték a választ az okos - és ezúttal kivételesen nem brit - tudósok, miként következik a kapitány életkora a hajója hosszából, sietek megnyugtatni mindenkit, hogy nem ez az első ilyen felmérés. Természetesen nem önmagában a fiatal neve befolyásolja, hogy ő maga milyen eséllyel válik adattá a bűnügyi nyilvántartásban, hanem mindazok a tényezők, melyek meglétekor nagyobb az esélye, hogy a szülők valami egészen különleges nevet szánnak leendő gyermeküknek.

Korábban is kiderült például, hogy a ritka nevek viselői nagyobb arányban élnek szegény és/vagy csonka családban vagy más szempontból hátrányos körülmények között. A régebbi felmérések alapján úgy tűnik, hogy a magasabb iskolai végzettségű anyák nagyobb eséllyel választanak az aktuális névadási sikerlista első 20 helyezettje közül, míg az iskolázatlan szülők jobban kedvelik a ritkább, nemegyszer kifejezetten kuriózumnak számító neveket.

A Social Science Quaterly című lapban megjelent felmérés kizárólag a fiúnevekre összpontosított. Eszerint az 1987 és 1991 között született fiúk közül a Michael nevet kapták a legtöbben, egyszersmind ez a név fordul elő a legritkábban az 1997 és 2005 közötti időszakot felölelő fiatalkori bűnözési statisztikában. Az adott időszakban többek között az Alec, Ivan, Kareem, Preston és Tyrell volt a népszerűségi lista sereghajtója, a bűnügyi nyilvántartásban viszont jóval gyakrabban bukkantak ugyanezekre a nevekre, mint amit azok valódi gyakorisága indokolt volna.

A kutatók többféle magyarázatot is lehetségesnek tartanak a jelenségre. A legvalószínűbb, hogy a korábban már többször bizonyított összefüggés áll a háttérben, miszerint a valamilyen szempontból hátrányos helyzetű családokban kiemelt népszerűségnek örvendenek a ritka keresztnevek, és nem maga a névválasztás, hanem az azt befolyásoló szociális tényezők viszik rá viselőjét arra, hogy már fiatalon összeütközésbe kerüljön a törvénnyel. Felmerülhet az is, hogy az álláspályázatoknál eleve hátrányt jelent a különleges keresztnév, ami így közvetve - a munkanélküliség révén - vezet a bűncselekmények elkövetéséhez. Végül lehetségesnek tartják azt is, hogy egy különleges nevű gyerek már kezdettől fogva nehezebben illeszkedik be egy közösségbe, és a társas kapcsolatok hiánya hosszú távon végül nagyobb eséllyel viszi rossz útra a serdülőt, mint a stabil baráti háttérrel rendelkező fiatalt.

Végül lássuk a hazai névválasztási szokásokat. A top 100 alapján Bencéből, Mátéból, Leventéből, Dávidból és Balázsból lesz 10-15 év múlva kevesebb a bűnügyi statisztikákban, mint amit jelenlegi arányuk alapján várnánk, a 100-as lista utolsó tíz helye között található Koppányból, Nikolaszból, Renátóból, Nimródból és Alexanderből viszont jóval több, a még ennél is ritkább nevekről nem is beszélve.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

huhhh
huhhh
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.