Kétméteres szülész könyökölte ki a gyereket

Nem minden szülés olyan könnyű és gyors, mint Gyöngyvér esetében, olykor egy kis segítségre is szükség van. Baludina szülésénél vákuumot is használtak, és egy kétméteres szülész testi erejére is szükség volt. Szeretnéd megosztani olvasóinkkal szüléstörténeted? Küldd el nekünk erre a címre!



A kiírt nap reggelén randim volt a dokival a kórházban. A szokásos CTG és UH után kis matatás, majd azt mondta a doki, hogy mivel még teljesen zárva a méhszáj, nem lesz magzatvízvizsgálat... Sebaj ma sem szülünk, még egy este kettesben. Estefelé éreztem némi fájdogálást, de olyan volt, mint a jóslófájások, és még simán el tudtam aludni. Hajnalban aztán a szokásos pisi-túra alkalmával olyan furcsa érzésem támadt. Nem igazán tudnám meghatározni pontosan, de olyan utazás előtti „na mikor indulunk már” – féleség volt. Nem is bírtam visszaaludni és a harmadszori pisilés alkalmával kellemesen melengető érzés kíséretében sikerült találkoznom a nyákdugóval.

Hajnal 3:45, apacuka mit sem sejtve szundikált, meg hát ugye nem túl kompetens a témában, ergo riasztottam anyukámat, mi is történik épp a testemmel. Sikerült egy kicsit megnyugtatnia és persze sorolni kezdte a teendőket. Stopper elő: fájások cakkra 10 percesek. Gondoltam most már ideje a leendő apukát is felébreszteni: a fülébe suttogtam, hogy ma minden bizonnyal apuka lesz. Erre persze azonnal kipattant az ágyból és mint egy félőrült rohangászott a lakásban és miközben lépett bele a nadrágszárába már vitte is az előszobába a kórházi pakkot.

Nagyon mókás volt nézni ahogy bukdácsol, meg is kértem hogy azért néha vegyen levegőt is és még ne hívjon azonnal taxit, mert még a kórházat sem hívtam fel. Összeszedtük magunkat, kicsit még falatoztuk, majd az 5:30 már a kórházban ért bennünket. Az éjszakai műszakkal sikerült találkoznom, a hölgyemény, aki felvette az adataimat, számomra fénysebességgel száguldozott gurulós székével az asztalok között miközben én (még mindig 10 percenként) a pultba igyekeztem kapaszkodni a fájások alatt. Hát nem közli velem a nagyon aranyos, hogy miért nem megyek már gyorsabban utána hát én nem tudom hány helyen kell itt aláírni? No komment. Verbális agresszió helyett jól elképzeltem hogy egy-egy fájás alatt a nyakát szorongatom az aranyosnak.

Szerencsére 6-kor megjött a váltás és vele sokkal kipihentebb és kedvesebb emberek. Jött a maratoni CTG, ami számomra két dolog miatt volt embert próbáló: a szomszéd ágyon (persze függönnyel gondosan elválasztva) egy ordítozással tűzdelt vajúdás + egy három orvosos szülés hangjai, másrészt fekve volt a legrosszabb elviselni a fájdalmat. Egyfolytában csak arra tudtam gondolni, hogy letörik a derekam, mintha egy óriás félbe akarna roppantani. Ha jól emlékszem, a szülésznőtől két dolgot kérdeztem: mikor kelhetek már végre fel és hogy mikor jöhet be a férjem. Egyikre sem kaptam egyértelmű választ, de a fájások egyre erősödtek és sűrűsödtek.

Amikor végre felkelhettem, megvizsgált a szülésznő: méhszáj 3 ujjnyi, a dokimat 9-kor felhívjuk. Ekkor olyan fél 8 lehetett és következett ez előkészítés... Lerövidítettem annyival hogy még otthon megborotválkoztam, egyből belevágtunk a lecsóba: jöhetett a beöntés. Nem is volt olyan kellemetlen, mint amit előre gondoltam. Ám az, hogy én azt 3-5 percig benntartsam... Hát igazság szerint nem nagyon ment (nálam a vizsgázás előtti reggel is vécére szaladgálással telt mindig), hát kijött aminek kellett, majd zuhany.

És végre-végre apacuka is bejöhetett, úgy vártam, mintha egy hete nem találkoztunk volna. Közösen aztán megismerkedtünk a vajúdó szoba felszerelésével, nekem a fittlabda és a jóga gyakorlatok segítettek ennél a résznél a fájdalom elviselésében. Szaladtak a percek így. Jött a várva várt 9 óra, telefon a dokinak, aki épp benn volt a kórházban valakit ultrahangozni.. Pörögtek az események: öt perc múlva burkot is repesztettek. Fél másodperces dermedés után új irányba terelődtek a dolgok: a magzatvíz sötétzöld, nekem infúzió, oxitocin meg antibiotikum és ha még keveselltem volna a madzagokat, megkaptam a CTG-t megint.

A mozgásom innentől az ágyra és 20 centis vonzáskörére korlátozódott. Innentől jobbára egymásba kapaszkodva táncoltunk az ágy mellett apacukával. A fájások ekkorra már 2 percenként követték egymást. Egy óra táncikálás után már igen-igen nehezen viseltem és a nevetőgázként ismert fájalomcsillapítást kértem. Be is jött, mert egyszer csak arra eszméltem, hogy pofozgatnak és szólongatnak... Ezek után elvették a drogomat... A baj csak az volt hogy ekkor már éreztem, hogy nyomnom kell.

Az orvosi utasítás a következőképp hangzott: "Sóhajtozza el!" és ez a doki a lehető legnyugodtabb és jámborabb hangon közölte, úgyhogy csak gondolatban küldtem el afrikai körutazásra. A következő egy óra szintén apacukába kapaszkodva, táncolva telt el. Szegénynek csodálom, hogy nem téptem le a nyakáról a ruhával együtt a húst is.

Dél körül megkaptuk a zöld utat: szülhetünk. Amíg sikerült felmásznom a szülőágyra, a doki rám nézett és a vákuummal a kezében közölte, hogy látja mennyire elfáradtam. Persze még egy kis segítséget biztosított: egy kétméteres szülész volt könyékig a gyomromban, mire felnéztem. Három nyomásra kinn is volt a kisasszony gyönyörű hosszú hajjal. Csak azt tudtam, hogy én ezt még egyszer akarom érezni... Persze akkor megpróbálnám magam, vákuum és könyökölés nélkül, hátha egyedül is menni fog.

baludina

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra