18. hét
Máris előre kell bocsátanom, hogy megint rosszul választottam meg az időpontot a heti házi feladat megírásához. Javában dúl ugyanis nálunk az esti program, ami valójában az esti őrület szalonképes fedőneve. Két egész gyerekem minden fenyegetés, ígéret, piros és fekete pont ellenére fáradhatatlanul rója a köröket a lakásban, amit egy áldott ember körbejárhatóra tervezett. Szerencse, így legalább nem koppannak a kölkök a falon, én pedig nyugodtan rekedtre ordíthatom magam, még az a végső tromf sem hatja meg őket, hogy a mami hasában kisbaba van.
Persze nyugodtabban ágondolva a helyzetet megértem, hogy nem teljesen világos nekik az összefüggés aközött, hogy a mami fáradt (pedig ül), és nyugalomra vágyik, valamint a kisbaba közt (aki benn van ugyan a mamiban, de ettől meg miért fáradt a mami), hiszen már az is csoda, hogy az egész kistesó dolgot olyan fenntartások nélkül kezelik. Lackó nagyfiúsan, hiszen ő már gyakorlott nagytestvér, Mici pedig egyelőre várakozó álláspontról, mert ugyan izgatják a babák körüli teendők, azért nem biztos, hogy tovább akar osztozni a mamiján.
Igazából a tesótéma úgy két hete került először komolyabban terítékre, amikor Lackó az egyik délután úgy féltucat terhes-mami-rajzzal tért haza az oviból. Szakszerű rajzok voltak, szabályos, szoknyás alakok kis emberkékkel a hasukban, néha családtagokkal körülvéve, időnként fejjel lefelé menetelve a semmiben, asztalnál ülve vagy csak így-úgy lebegve duplán és triplán a félig üres rajzlapokon. Lackó lelkesen magyarázott, következetesen “húgocskámnak” nevezve a hasamba rajzolt kisbabát, miközben én megdöbbenve és könnybelábadt szemmel nézegettem a rajzokat. Döbbenten, hiszen amióta Félgyerkőc számukra is publikussá vált, a kistesó körüli óvatos szülői tapogatózás maximum egy félmondatos választ, vagy egy rohangálás közbeni igen-nem-et sikerült kivarázsolnia a kölkökből.
A hirtelen jött érdeklődés azonban nem volt átmeneti. Újabb rajzok készültek, és rendszeresen beszélgetünk Félgyerkőcről. Könyveket nézegetünk, hogy mekkora lehet most, megbeszéljük, hol fog ülni az asztalnál, ha nagyobb lesz, és hogy hová tegyük majd az ágyát. Lackónak szerencsére általában mindenről határozott és aranyos elképzelése van, kellő okoskodással körítve, míg Mici csak komolyan hallgatja az eszmecseréinket, és néha-néha eltűnik megszoptatni Kitti babáját vagy az Ötös babát, úgy, ahogy azt a keresztmamájától látta. Mert Mici pontosan tudja, hogy a babának tejet kell majd adni, és a tej a ciciből jön, és azt is tudja, hogy a babát majd pelenkázni kell, popsikrémet kenni a fenekére, és partedlit kell majd a nyakába tenni, ha nagyobb lesz majd, és kanállal eszik; meg kell majd vigasztalni ha sír, és suttogni kell, ha alszik. Mert Mici nem hazudtolja meg szoknyás mivoltát, és a gyakorlatias anyai oldalról közelíti meg a kistestvért; míg a Lackó ajándékokat rendel neki a Jézuskától, dicsekszik vele, és azon töri a fejét, hogy mi mindenre fogja megtanítani majd Félgyerkőcöt “ha már végre beszélni fog.” Igen ám de hogy addig történni fog egy és más, a Lackót nem igazán izgatja. És ez így van jól, hiszen ez is egy ismerős megközelítés. Mindenkinek a fantáziájára bízom, honnét.
Panzej
