Mi a közös a kisgyermekes anyukákban és a kutyatulajdonosokban? Mindketten szívesen elegyednek beszélgetésbe az utcán vadidegenekkel. Mielőtt szültem, a legkevésbé sem vágytam ismeretlenek társaságára. Még a tekintetüket is kerültem az utcán. De amóta itthon vagyok és a nap csúcspontja a kétórás délelőtti séta, társas lénnyé váltam.
Vidáman üdvözlöm Balogh urat, akivel – bár 8 éve él közvetlen szomszédságomban – eddig a napszaknak megfelelő köszönésen kívül egy szót sem váltottunk, mostanság viszont nincs nap, hogy ne csodálná meg 3 hónapos gyermekemet, „gézengúznak”, „csintalan kacsának” és „komisz borisznak” nevezi (pedig tudja, hogy kislány). Minden alkalommal rákérdez, hogy szoptatok-e, és van-e elég tejem. Ahelyett, hogy kikérném magamnak az indiszkrét vájkálást, őszintén vallok a nedű minőségéről és mennyiségéről. Tanáccsal is ellát: kínai piacra küld 99 forint/üveg áron kapható tejfakasztó sörért. Megsimítja alkaromat, majd kölcsönösen kívánunk egymásnak szép napot.
Sétánk során úton-útfélen megállunk, minidiskurzusokra. Egy idősebb úr az őszi, csalóka időben egy szál ingujjban pakol csomagtartójába, pajkosan megfeddem, nem lesz jó vége a lenge öltözéknek… Hálás az aggódásomért, viszonozni akarja, a zebránál beér minket autóval, és türelmesen várakozik, amíg átkelünk. Egy mellékutcában kedves arcú hölgy lép mellénk, szemrevételezi a szunnyadó kisdedet, majd felszólít, hogy szedjek Béres cseppet, olyat, amiben C vitamin is van, és ügyeljek a fogaimra is. Zavarba ejtő a gondoskodása.
Másnap is arra tolom a babakocsit, izgatottan lesem a hölgyet, kell a jó szó, mint egy falat kenyér. Helyette egy kismamával hoz össze a véletlen, egy perc alatt a szülés témájára térünk, a gátmetszésemről érdeklődik, és én őszintén mesélek, minden részletre kiterjedően. Pedig még a keresztnevét sem tudom. 11 óra van. Indulok új barátokat szerezni.
emődy
