22. hét Nagy gondban vagyok. Eddig nem akartam róla írni, de rájöttem, végül is miért ne, nem titok. Új orvost kell keresnem, mert régi kedves doktorom kórházában megszűnt a szülészet, és magánklinika lett belőle. Amivel nincs semmi baj, pont erről kéne szólnia az egész reformnak, fizessen rá, aki jobbat akar, csak sajnos én pont az átmenetbe csúsztam bele, amikor a tb (neadjisten magánbiztosító, bár ennek sajnos már lőttek) még nem finanszírozza semekkkora részét a magánellátásnak, bár ahogy ezt a csődtömeg országot elnézem, nem is fogja.
Én meg momentán nem állok úgy, hogy zsebből kicsengessem, bár a tarifa nyomába se ér Telkinek, de valahogy ha választanom kéne egy wengé színű, krómacél fogantyús tömörfa konyhabútor vagy a fizetős szülés között, én a konyhabútort választom, rohadjak meg. Pedig nagyon jó lett állítólag, régen nem volt a topon ez a kórház, Samut is ott szültem, és eléggé a régi iskolát követték mindenben. De most ígérnek fűt-fát, bababarátságot, kedves csecsemősöket, saját szobát rántott hússal meg plazmát a váróba.
De az igazi dilemma a doki. Hozzá jár az egész családom, még apám is, szeretem, bízom benne, és nagyon sajnálnám, ha szakítás lenne a dologból. De sajnos muszáj. Hogy utálom ezt az egészet! Jártam már pár másiknál, és valami sehol se stimmel. Vagy ő, vagy a kórháza. Azt se tudom, melyik a fontosabb. Van, aki szerint tökmindegy, úgyis a szülésznő számít, van, aki a dokira esküszik, és a szemétdombon is megszülne vele, és én már nem tudom, mit gondoljak. Nem akarom egy idegennel végigcsinálni, vagy egy olyan helyen, ahol a folyosón is szülnek, annyian vannak. Nem akarom éjszakára leadni a babát, és üvegajtón át megmutatni az apjának, de azt se akarom, hogy egy nyolcágyas kórteremben hét szobatársam teljes férfirokonsága előtt kelljen a mellbelövellésem leápolni.
Ráadásul lehet, hogy császár lesz, mert az első az volt, ami annyiban nehezíti a választást, hogy egy ideig fel se tudok kelni, ezért még fontosabb, hogy a pasim is ott tudjon velünk aludni. Összefoglalva: szeretnék egy nagyon bababarát, állami kórházat találni, a közelben, amiről még senki nem tud, ezért kellemesen kihalt, mindig van üres egyágyas szobája, ami nem kerül sokba, a dokit már többen ajánlották személyes tapasztalatok alapján, idén nyáron biztos nem utazik sehová, a magánrendelője is közel van, persze nem lehúzós, ultrakedves, figyelmes, és vállal még szülést. Anyone?
És már lassan a hatodik hónapban vagyok. Kezdek aggódni. Ráadásul a tököm tele van vele, hogy mindig más turkál bennem, amikor a terhesgondozásnak pont a megnyugtató megbízhatóságról kéne szólnia. Talán megszülöm egyedül itthon, csakazértis, és mindenki pukkadjon meg. És egy császármetszés sem lehet olyan nehéz, hogy valaki a családból ne tudja megcsinálni…
