51/2007.
51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet
36. § (1) Az a hallgató, aki a) 2006. december 31-je előtt létesített hallgatói jogviszonyt és aa) költségtérítéses képzésben vett részt és az adott félév (oktatási időszak) első napján terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy gyermekgondozási díjban részesült, vagy b) e rendelet hatálybalépésének napján az aa) vagy az ab) pontok szerinti feltételeknek eleget tesz, az adott szakon, szakképzésben folytatott tanulmányok idején költségtérítés fizetésére nem kötelezhető.
Óó, igen, a többiekkel meg ki lett babrálva, mondhatnánk. Ha valaki arra játszott, hogy majd a gyerek születése után elvégez (még egy) valamilyen jó kis felsőfokú végzettséget adó sulit, bizony ráfázott. Amennyire tudom, jelenleg bizonyos többletpontot kaphat nappali (!) tagozatra való jelentkezéskor. De álljunk meg egy szóra. Mégis ki képes egy gyerek mellett bejárni a suliba? Aki igen, az gondolom feleslegesen is jár, mert vagy futja gyerekcsőszre – akkor meg minek a képzettség - vagy az űrből pottyant közénk.
De biztos, hogy rosszul járt, aki így járt?
Ok, tudom, a képzés nagyon jól jön, mikor az ember lánya visszabillegne a munkahelyére három-hat éves kihagyás után, meg az önéletrajzban sem mutat rosszul a Gyed/gyes idejét lefedő suli. Na persze jól mutat, bár ráfoghatják, hogy túlképzett, amit persze úgy kell érteni, hogy túl sok gyereke van, vagy legalábbis eggyel több a kelleténél.
Mindezek ellenére mégis vannak olyan elszánt és kamikáze lelkületű asszonykák, akik megcsinálják. Hogy hogyan? Ez a kérdés szinte minden nap elhangzik a rokonok szájából is. A válasz: „fogalmam sincs”. De megy. Éjjel és minden szabad percben a könyveket bújva, mellette természetesen 24 órás készenlétben. Játszótér, evés, játék, séta, házimunka, takarítás. Ezek persze nem maradhatnak el, és bár egy-egy vizsgaidőszak végén kilóg az ember bele és azt sem tudja mikor aludt utoljára (illetve tudja, de nem szívesen emlékszik a legutóbbi véletlen esetre a kanapén való elszundításról, tekintve, hogy közben a gyerek kiszínezte a falat).
Rémálmaiban belibeg a vizsgára és kiderül, hogy a Kipp-kopp kalandjairól szóló könyvből tanult, nem pedig a sajátjából. A gyerek persze ebből nem sokat vesz észre, a sírás-rívás a férjnek van fenntartva (limitált tűrőképesség miatt korlátozottan), és a hasonló cipőben járó kollegináknak. Ők értik. Értik, hogy önmagad vagy az utolsó a sorban és miközben egyszerre tanulsz és körmöt lakkozol, kint meg fő a vacsora; egy világvégi szigetre vágysz egyedül, de ekkor felébred a gyerek és dobhatod félre estig a könyveidet a Boribon kalandjaiért. Ahogy közelednek a vizsgák a gyomrod kezd görcsbe állni mindentől, ami a tanulásra emlékeztet.
De az érzés, mikor sikerült egy-egy vizsgád és otthon vár a saját kis csodád a nyálas puszikkal és végre olvashatod Annipanni kalandjait anélkül, hogy a fejed kétszáz tétel körül forogna, na az megéri!
