Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A hétvégén kis csapatunk letesztelte a Felvonulási téren megrendezett Téli Könyvfiesztát.
A hétvégén kis csapatunk letesztelte a Felvonulási téren megrendezett Téli Könyvfiesztát. Előrelátóan csak kétezer forintot vágtunk zsebre, beszerveztünk egy barátnőt, hogy legyen, akivel idétlenül szórakozunk és lófrálunk, valamint lepasszoltuk a shoppingolás iránt érzéketlen, viszont standok közötti elveszésben profi gyermekünket a nagyanyjának.
A rendezvény keretében lelkiismeretes baba-mama újságíróként szemléztük a karácsonyi és télapós könyvkínálatot, tapasztalatainkat füzetkébe véstük és nemsokára megosztjuk a kedves olvasókkal.
Ezenkívül meglátogattuk Révai Gábor Beszélgetések nem csak gyerekekről Ranschburg Jenővel és Vekerdy Tamással című kötetének bemutatóját. Aki kérdez: Váradi Júlia, és ez sajnos nem sok jót jósolt. A hosszú, kérdésnek nevezett fejtegetések nagymestere, aki egyedül többet beszélt, mint három vendége, csak azért nem puszta igeneket és nemeket kapott válaszként, mert Vekerdy verbális zsenialitása bármikor bárkit kihúz a csávából, és elszórakoztatja a közönséget. A könyvről körülbelül annyit tudtunk meg, hogy van benne sok szuper érdekesség a két pszichológus életéről, valamint beszélgetnek nem csak gyerekekről, de demokráciáról és egyéb fontos és komoly dolgokról is. Ennyi mondjuk a tartalomjegyzékből is kiderül.
Igen sokszor meghallgathattuk azt is, hogy
a) Vekerdy nagyrabecsüli Ranschburgot, sőt, lelkes rajongója, és a széleskörűen tájékozott tudóshoz képest ő "a praxis mélyéről sikoltozik". Igen, én is szeretnék ilyen szóvirágokat improvizálni tudni.
b) Ranschburg nagyra becsüli Vekerdyt, sőt, messzemenően egyetért vele, még abban is, amiben látszólag ellentmondanak.
c) Vekerdy optimistább mint Ranschburg.
Gazdagabbak lettünk olyan információ-morzsákkal is, hogy Ranschburg Jenő minden nap szobabiciklizik fél órát, ami nagyon unalmas, ezért rádiózással dobja fel a sportolást; valamint hogy párhuzamos osztályba jártak az urak a Madáchban, és csak pár hónap van köztük.
Megtudtuk, hogy mióta Vekerdy megöregedett, és rátört az emlékezés, no meg előbújt a szőnyeg alá söpört antiszemitizmus, azóta érdekli a saját zsidósága, sőt, a szocializmus alatt védelmezett magyar identitása helyett most a zsidó identitását védelmezi. Szerintem ez megérne egy analízist.
Olyan alaptételek hangoztak el a gyereknevelésről, miszerint "nem lehet rózsamagból tulipánt nevelni". Értsd: a gyerekekre nem kell mindenfélét ráerőltetni, hanem segíteni kell nekünk, mint környzetnek a "belső izé" (copyright Vekerdy) kibontakozását. Ehhez szükséges, hogy figyeljünk a jelzéseikre, ne higgyünk a kívülállóknak, hanem csak magunknak, a gyermekünk tényleg rendkívüli a maga módján. A pszichológusok a szülőket sem akarják nevelni, nem akarnak guruk és megmondóemberek lenni, azt szeretnék, ha a nevelők is mernének önmaguk lenni. Egyszóval mindenki bontakozzék ki, és szeresse amit csinál, akkor lesz hiteles, ahogy a beszélők is - mondta ki Vekerdy a frappáns zárszót.
De Váradi Júliának ez nem volt elég, belevágott még a demokrácia-témába is. Azonban ezzel sem sikerült zavarba hozni senkit. Ki gondolta volna, a fent nevezettek pártolják a demokráciát, sőt, az individuum kibontakozásának lehetséges keretét látják benne, az egyetlen valós, igazi közösségét. Bár Ranschburg félti, de Vekerdy szerint történelmi tapasztalat, hogy mindig győz a jó, azaz a demokrácia igazi közössége a fundamentalizmus álközössége felett.
És ezzel valóban lezárult a beszélgetés, a közönséget nem kérdezték, ami jobb is, mert lehet, hogy van aki szerint nem mindig győz a jó, (például szerintem) maximum önön megnyugtatásunkra csak addig meséljük és úgy a történeteinket, ameddig boldogan éltek a szereplők, és azt a részt kihagyjuk, amikor a király meg a királyfi összevész a felekirályságon. Van, aki szerint ugyancsak nézőpont kérdése, hogy mi az igazi közösség, hogy például egy szigorúan ortodox, a felvilágosodottak szemében kényszeres közösség miért is ne lehetne igazi. Van, aki szerint egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek önmagának kell lennie, mert nem biztos, hogy minden ember jó, sőt, vannak nagyon is gonosz és agresszív emberek, esetenként nevelők, akik lehetőleg ne legyenek önmaguk. Hogy vannak helyzetek, amikor akkor lennének önmaguk a jó emberek is, ha ütnének-vágnának, de épp az a jó bennük, hogy kontrollálni tudják magukat. És még az sem biztos, hogy nem lesz kutyából szalonna.
De mivel nem világnézetek összecsapásáról szólt a délelőtt, és a verbális zsenialitás terén is van még mit tanulnunk, ezért inkább barátnőztünk egy jót, és elköltöttük mind a kétezer forintunkat, összesen három darab új kötettel gazdagodva. A bemutatott kötet önmagában meghaladta volna anyagi lehetőségeinket, ezért csak belelapoztunk. Az egyébként pesti pofátlanságban otthonos látogató, azaz én, átalott volna elkunyizni egy recenziós példányt, noha édesanyja egy szobában dolgozott évekig a rendszerváltás előtt a nagynevűek egyikével. Mindenesetre érdemesnak tartottuk későbbi könyvtári kölcsönzésre, és odabiggyesztettük az elolvasandók könyvnyi listájának végére.
Révai Gábor: Beszélgetések nem csak gyerekekről Ranschburg Jenővel és Vekerdy Tamással. Park Kiadó, 2007. 2500 Ft.
