Nem tudom, ti hogy vagytok vele, az én gyerekem kedvenc szórakozása önnön zoknijának lehúzkodása, majd rágcsálása.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, az én gyerekem kedvenc szórakozása önnön zoknijának lehúzkodása, majd rágcsálása. Nem önző a gyerek, a macskát is meg szokta kínálni a zoknival, aki döbbenten elhúzódik a nyálas pamutdarab elől.
Azért ez így mégse jó, megszólnak a vénasszonyok a közértben (ahol zoknit és cipőt is leboncol magáról észrevétlenül), de itthon is hideg van már a pucérlábazáshoz.
Megoldást azonban egyelőre nem találtam a problémára, marad a vastag játszószőnyeg, a felcsavart fűtés és a gyerek után rohangálás-visszaöltöztetés.
Bezzeg a japánok, nekik milyen jó. Az iskoláslányoknak legalábbis, akiknek rendelkezésére áll a modern ruhaipar számos vívmánya közül a legelmebetegebb: a zokniragasztó. Az iskolai egyenruha kötelező része ugyanis a térdzokni, az azonban akkor divatos, ha szépen meg van redőzve-rogyasztva, viszont nem csúszik le bokáig. Ezt a hatást egyedül ragasztóval lehet elérni: szépen bekenjük a lábunkat, aztán jöhet a zokni, és a következő fürdésig nem is kell vele törődni.
Bár a neten már 3 dollárért is lehet eredeti japán, Pita márkájú zokniragasztót venni, azért még nem mertem kipróbálni a gyereken. Inkább húzkodom és reménykedem, hogy hamarosan valami más köti majd le a figyelmét. Mondjuk a fiúk.
