Arra jutottam, hogy érdekes szociológiai dolog ez. Ott, ahol sok szegény ember él, ahol sok a roma, oda csak olyan pedagógus megy, aki hivatástudattal bír. Merthogy manapság a pénzért nyilván nem csinálja senki… Aki viszont csak azért csinálja, mert az a melója, messze elkerüli az efféle "rossz hírű" környékeket.
Ilyen helyeken a szülők nagyra értékelik és szeretik az ott dolgozó pedagógusokat! Tán azért, mert tudják, hogy a gyerekek jó része már születésétől fogva nem fér bele a „normális” kategóriába és értékelik, hogy rendesen foglalkoznak velük, észreveszik, hogy szeretik Őket.
Bezzeg középosztályi környéken! Errefelé mindent megteszünk azért, hogy itt az a pedagógus érezze jól magát, amelyik a legkevesebbet éri. Mert mi se nem szeretjük, se nem tiszteljük az óvoda-pedagógusokat, tanítókat. Nekünk ne szabályozza, ne nevelje a gyerekünket az az óvónő, mert úgyis csak azért van a pályán, mert máshova nem vették fel. Mi sziklaszilárdan meg vagyunk győződve róla, hogy az Ő tudása nem korszerű, és valószínűleg nem is művelt. Elvégre még Vekerdyt sem olvas. Senki sem ingat meg minket abban a meggyőződésünkben, hogy az óvodában csak rontani fognak a gyerekünkön. Simán megvádoljuk az ott dolgozókat azzal is, hogy tulajdonképpen a mi általunk behordott folyékony szappannal mos kezet egész életében a családjuk és lopják a WC papírt is.
Ha én óvónőként dolgoznék, azt mondanám, hogy irány egy szegény falu kicsi ovija vagy bármelyik külvárosi szegény ovi, csak ezt ne!
És láss „csodát”: ezzel a hozzáállással kiválóan el is ijesztjük a környékről azon pedagógusok nagy részét, akik a lelküket is beletennék a dologba, mert nekik fáj ez a szülői mentalitás. Közben állandóan panaszkodunk, mert pénzt vagy segítséget vagy mindkettőt kérnek. Szidjuk a politikusokat, szidjuk az óvodavezetést. De nem teszünk semmit a változásért! Sőt adjuk a pénzt, megyünk segíteni, és Nekik nem panaszkodunk! Mindent megteszünk a helyzet fennmaradásáért.
Én azt mondom, itt lenne az ideje, hogy egyrészt elkezdjük tisztelni azokat a pedagógusokat, akik a gyerekeinkkel foglalkoznak, mert nagyon fontos munkát végeznek. A tisztelet megadása pedig úgy hiszem, csodákra képes. Higgyük már el, hogy a többségük szakmailag jól felkészült, és szereti a gyerekeinket és a munkáját is. Legyünk már velük szívből együttműködőek. Hiszen a saját gyerekeink életéről van szó. Ha azt látja a gyerek, hogy rühelljük az óvodát, Ő mitől szeretné?
Ha meg valóban pocsék óvodába vittük a gyerekünket, mert nem vitatom, az is van bőven, akkor legyünk hozzá elég bátrak, hogy elhozzuk onnan. Járjuk ki az utunkat, amennyire csak tehetjük. Ha nincs lehetőség másik óvodára, akkor hozzuk ki a meglévőből a legjobbat mi magunk. Hiszen ők nem az ellenségünk kell legyenek, hanem a partnereink a gyerekünk nevelésében. Hiszen napi 4-8 órát töltenek ott a gyermekeink.
Guruljka, aki óvodapedagógusként diplomázott
