„Ha hungarofób vagy, az a baj./ Ha szabadkőműves vagy, az a baj. / Ha dialektikus materialista vagy, az a baj.” Ezt énekli a Belga, és kábé ilyesminek érzem a szoptatást is. Nem érvek, hanem hívők csapnak össze.
Ha igény szerint, akkor az a baj, hogy nem lesz megnevelve az a gyerek, sőt el lesz kényeztetve, fel lesz kapatva, túl lesz etetve, tejcukortúlterhelése lesz, és különben is, mi lesz az anyjával, nem az őserdőben élünk!
Ha napirend szerint, akkor az, hogy miért nem etetjük elég gyakran/ritkán, hogy miért sír, hogy minek kínozzuk a szegény csepp kis angyalt. Hogy akkor majd elapad a tej, akkor majd sérül a kis psziché.
Ha éjszaka is, akkor az a baj, hogy ki fog merülni a szegény anyja, és egy olyan nagy gyereknek már tudnia kell aludni, kivéve persze ha totálisan félrenevelték.
Ha éjszaka nem szoptatunk, akkor éhezik, kiszárad, biztos kegyetlenkedtünk vele titokban vagy megbuheráltuk az agyát.
Ha tápszerrel, akkor az, hogy miért mérgezzük a gyereket, hogy nem lesz erős az immunrendszere, és hogy nem elég jó anya, aki azt ad neki és nem egy fejős tehén.
Ha nem tápszerezzük, akkor biohippik vagyunk, akkor biztos azért sír, mert éhes, mert fáj az anyatejtől a hasa, akkor azért nem alussza át az éjszakát.
Ha adunk neki cumit és/vagy cumisüveget, akkor majd szopási zavar lesz, ferde lesz a foga és heroinista lesz.
Ha nem adunk, akkor hogyan nyugtatjuk meg a kocsiban, az orvosnál, az apjánál. Hogyan adunk neki teát, vizet és egyéb hasznosságokat. Akkor függeni fog tőlünk.
Ha a cici a cumija, akkor az a baj, hogy miért kapjuk elő szíre-szóra minden megállóban. Ha a cumi a cumija, akkor az, hogy miért dugjuk be a gyerek száját egy műanyaggal.
Ha igény szerint etetjük és szoptatjuk két és fél évesen is, akkor az a baj, hogy soha nem fog rendesen enni, hogy majd nem eszik darabosat, hogy meddig akarjuk még szoptatni azt a nagy melákot, hát még öt évesen is szopni fog az ovi után. Hogy meg kell tanulnia a türelmet, az önállóságot és különben is. Még szoptatsz? Tényleg? És mit eszik? Hányszor, mikor, mennyit?
Ha elválasztjuk hat-nyolc hónaposan, mert nekünk így kényelmes, akkor az, hogy miért helyezzük magunkat a gyerek elé, miért vonjuk meg tőle a drága anyatejet.
Ha nem szoptatunk, mert fáj, mert vérzik, mert nem megy neki, akkor gyengék vagyunk, nem elég kitartóak, rossz anyák, szoptatni minden áron, még ha közben a falat kaparjuk is!
Ha stresszelünk a szoptatás miatt, akkor nyugodjunk meg, higgadjunk le, adjuk oda a gyereket a nagyszüleiknek, és virágos kedvvel vegyünk ki egy kis szabadságot.
Semmi se jó. Az anyák a gyerekkel kapcsolatban nyilván a világ leginkompetensebb lényei. Az a baj.
