Mert persze nem azonnal jön elő az ételallergia, ha pedig hatvanévesen valaki stroke-ot kap, kevéssé valószínű, hogy csecsemőkori táplálására vezetik vissza. Pedig ki tudja, talán kiskorában rászokott a sós/édes cuccokra, egész életében egészségtelenül táplálkozott, aztán kész a baj. Szóval nem könnyű ez sem. Szokás szerint két iskola csap össze. Az egyik a tudományra fog mindent, a másik a nagyanyjára. Az óvatos duhajok szerint csakis anyatej vagy tápszer hat hónapig, aztán pici alma, pici banán, aztán őrült nagy fordulatként jöhet egy kis sütőtökös krumpli. Félünk a gluténtől, a liszttől (vagy az ugyanaz?), a cukortól, sótól, allergiától, bacilustól, tejtől, méztől, kánaántól. Fehér ember ebből nem sokat ért, de benne volt a tévében, úgyhogy biztos igaz. A másik csoport, az énisfelnőttemvalahogyok, adnak a babának mindent, amit ők esznek, oké, pálinkát meg szusit azért nem. Ez is egy hozzáállás, pláne ha a gyerek nem olyan jó étvágyú, könnyű megállapítani, hogy „mert csak szart kap”, és jól megfokhagymázni meg megcukrozni mindent. Ez rövid távon működik, hosszú távon ld. fent. Szerintem.
Szóval ki mivel tömi a kölköt? Receptektől kíméljetek, úgyse tudok főzni, és utálom elolvasni a hosszú kommenteket.
