Minden gyerek más, és minden anyuka is más, néhányan például linkek és kupisak, néhányan meg írnának, vagy templomban szoptatnak. A tanulság számomra mégis az, hogy a helyzet reménytelen. Vannak ugyan, akik hagyják sírni, és ez eredményre is vezet, de ezek a gyerekek csak nyekegnek, nem bőgnek igazán. Mert különben nem lehetne őket úgy hagyni, ez egészen biztos. A sokat kelős anyukák meg vagy zombik, vagy már belefásultak, de egy-két öreg róka biztatása igen jól esik, hogy 2-3 éves korukra már aludni fognak!
És egy magánlevélben pedig valaki arról tájékoztatott, hogy mikor egyik hajnalon már majdnem elájult a fáradságtól, letette a gyereket (mert addig folyton járkálni kellett vele, hogy elaludjon), és megkérte, hogy nyugodjon le, mert anya fáradt, a gyerek simán befordult a fal felé és elaludt. És azóta is alszik éjjel rendesen. Szóval isten útjai kifürkészhetetlenek, talán egyszer velünk is megtörténik a csoda. Addig pedig marad a drága szemránckrém.
Lapzárta után: az egyik legkimerültebb olvasónk többek biztatására nekiveselkedett a sírni hagyó leszoktatásnak. Állítása szerint könnyen ment, a gyerek csak háromszor evett. Sajnos nem tudjuk, ez mennyi sírásba került, mi benne a rendszer, és mi lesz holnap éjszaka, de kollektíve drukkolunk, hajrá Titi!
