Ahogy lehetett előre tudni, kinek a pap, kinek nem.
Ahogy lehetett előre tudni, kinek a pap, kinek nem. De örömmel láttam, hogy a gyerekek többsége kicsinálja az anyját éjjel, szóval Samu nem valami ufó. Vagy az átalvós gyerekek anyukái tényleg szót fogadtak, és kommentálás helyett elmentek főzni.
Minden gyerek más, és minden anyuka is más, néhányan például linkek és kupisak, néhányan meg írnának, vagy templomban szoptatnak. A tanulság számomra mégis az, hogy a helyzet reménytelen. Vannak ugyan, akik hagyják sírni, és ez eredményre is vezet, de ezek a gyerekek csak nyekegnek, nem bőgnek igazán. Mert különben nem lehetne őket úgy hagyni, ez egészen biztos. A sokat kelős anyukák meg vagy zombik, vagy már belefásultak, de egy-két öreg róka biztatása igen jól esik, hogy 2-3 éves korukra már aludni fognak!
És egy magánlevélben pedig valaki arról tájékoztatott, hogy mikor egyik hajnalon már majdnem elájult a fáradságtól, letette a gyereket (mert addig folyton járkálni kellett vele, hogy elaludjon), és megkérte, hogy nyugodjon le, mert anya fáradt, a gyerek simán befordult a fal felé és elaludt. És azóta is alszik éjjel rendesen. Szóval isten útjai kifürkészhetetlenek, talán egyszer velünk is megtörténik a csoda. Addig pedig marad a drága szemránckrém.
Lapzárta után: az egyik legkimerültebb olvasónk többek biztatására nekiveselkedett a sírni hagyó leszoktatásnak. Állítása szerint könnyen ment, a gyerek csak háromszor evett. Sajnos nem tudjuk, ez mennyi sírásba került, mi benne a rendszer, és mi lesz holnap éjszaka, de kollektíve drukkolunk, hajrá Titi!
