Az előző heti kérdéshez hasonlóan itt sincs egyetértés az ismerősök között. Én fejtem. Először egy gyengébb minőségű fejővel, majd egy kiadós mellgyulladás után áttértem az Aventre, amely bevált. Olyannyira, hogy azóta több szoptatást segített már. A második baba születésekor már a kórházban elővettem, ez segített beindítani a tejtermelést, és így nyertem ki a narancssárga színű kolosztrumot is szülés után, amelyre nagy szüksége volt kis súllyal született lányomnak. Azóta megtanultam kézzel fejni, ez különösen akkor jött jól, amikor nem meglepő módon nem vittem magammal valahova a fejőt.
Mindkét gyereknél sokáig fejtem, nekem megnyugvást jelentett látni, hogyan szaporodnak a mélyhűtőben az anyatejjel teli bébiételes üvegek. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy elsőszülöttem nem volt hajlandó meginni a felolvasztott tejet (amelyet megkóstolva meg is értettem őt: borzasztó erős vasíze volt), még bébiételbe keverve később sem, ezért a fáradságos munkával kinyert tej a lefolyóban végezte.
Volt valami varázsa, ahogy a család elcsendesedett, én lekuporodtam a radiátor mellé és fejtem egy fél órácskát. Ilyenkor volt időm gondolkodni is. A legtöbbször azonban csak üveges szemmel bámultam magam elé, miközben folyt a tej a mellemből.
Ismerőseim között volt, aki szó szerint éjjel-nappal fejt, minden szoptatás után, akár hajnali 3-kor is. És persze akadt olyan is, aki körberöhögött, hogy minek fejek: egy idő után pontosan annyi tej fog termelődni, amennyire a bébinek szüksége van.
Én nem társadalmi nyomásra fejtem, hanem mert jól esett. Persze fárasztó volt a szoptatás-fejés-fertőtlenítés hármas, és talán perverzió, de nekem élmény volt látni, hogy a saját testemből nyerek ki nagyobb mennyiségű folyadékot.
És ti? Fejtek vagy sem?