Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Olvasónk, Calliope első gyermeke epidurális érzéstelenítéssel és két kedves szülésznő közreműködésével jött világra egy márciusi délelőttön.
Olvasónk, Calliope első gyermeke epidurális érzéstelenítéssel és két kedves szülésznő közreműködésével jött világra egy márciusi délelőttön.
Már előző délután nagyon nyűgös voltam - írja Calliope - semmi sem volt jó, nem találtam a helyemet, de nem igazán tudtam, mi is a bajom. Férjemmel elindultunk még, hogy sétálunk kicsit, de az a táv, ami máskor könnyed séta, az most szörnyen hosszú és meger?ltet? túrának tűnt. Alig vártam, hogy elérjünk anyuékhoz, onnan meg haza.
Voltak vmi fájásféleségeim, de a múltkori vaklárma (a 34. héten korai összehúzódásokkal voltunk bent pár napot) után nem figyeltem rájuk különösebben, csak az volt a furcsa, hogy olyan mások voltak.
Aztán elkezdtem vérezgetni is, de még ezt sem vettem komolyan úgy estig, akkor hívtam kétgyerekes (azóta 3) barátnémat, hogy ez tényleg tágulásos vérzés-e? Megtárgyaltuk a dolgot, de mivel túl sok változás nem történt, lezuhanyoztam és lefeküdtünk aludni a férjemmel. Aludtam is valamennyit, 1,5 órácskákat, hajnalban sokszor felébredtem, folyton rohangáltam pisilni, aztán fél négykor végül teljesen felébredtem. Éreztem fájásokat, a vérzés is er?södött, szóval próbáltam figyelni, és kiderült: öt percesek, de elég gyengék.
Na akkor felébresztgettem a páromat, hogy jó lenne, ha bemennénk. A csomag össze volt készítve, gyorsan lezuhanyoztam, és negyed ötre már a ctg-n ücsörésztem. Hát az nem nagyon tetszett az ügyeletes szülészn?nek, mert a kölök 1-2 dudorgást leszámítva semmit sem mutatott magából (szerintem Zsebi még aludt, ahogy el?tte nem sokkal még én is). Viszont szép szabályos ötperceseim voltak a ctg tanúsága szerint is.
Úgyhogy felébresztették az ügyeletes dokin?t (legalábbis elég álmos volt az arca), aki megvizsgált és megállapította, hogy b? két ujjnyira nyitva vagyok. Na ennek az értéknek akkor eléggé megörültem. Amíg öltöztem, megérkezett egy másik szülészn? (Zita), és átkísért a szül?szoba részre, ahol el?készített. Akkor még nagyon virgonc voltam, nagyon jól megtaláltuk a hangot egymással, még viccel?dtünk is. Nagyon megnyugtató volt a viselkedése, és nagyon jól esett a gondoskodása meg a humora. (Pedig hát sem a borotválás sem a beöntés nem egy nagy élmény... de elviselhet?.)
Mikor elkészültem, kiballagtam a pulthoz, és elmentünk a szül?szobához. Ttalán ekkor választottam a hármast, az nem túl nagy, a fákra néz, és amikor bent voltam korábban, egy este itt csinálták a ctg-t, és Zsebi a legjobb ctg-jét produkálta, majd' kiugrott az oldalamon. A férjem is bejöhetett végre, úgyhogy kicsit megillet?dötten de nagyon boldogan tettünk-vettünk. (Sms ide-oda, fényképez? kipróbálása, víz el?kerítése, stb.) Ekkor már értesítették a dokimat is, mi meg vártunk, és még mindig nagyon jókedv?en hülyéskedtünk. Viszont a nagy vidámságban a fájásaim megritkultak és méginkább meggyengültek - én legalábbis úgy éreztem.
Hamarosan befutott a dokim, megvizsgált, elmagyarázta, hogy az elkövetkez?kben mire lehet számítani, mi fog történni. Nagyon megnyugtató volt, hogy szépen alaposan elmondta, hogy mi lesz, és ha jól emlékszem ekkor saccolta meg, hogy délre már babázunk. És ennek örömére el is vonultunk burkot repeszteni. Igen ám, csakhogy akkor bezzeg már jól beillesztette a kis fejecskéjét, és alig ment el 1 dl (én semmit nem is éreztem az egészb?l, csak vmi kellemetlen nyilallást a repesztéskor asszem). Azért persze, ahogy mozogtam, azért lassacskán ment még el a vízb?l. Vissza a szobába a férjemhez, és szépen be is indultak a fájások, de sem igazán rendszeresek, sem igazán er?söd?ek nem lettek. Zita tett-vett körülöttünk, bekötötte az infúziót, el?készített ezt-azt, közben beszélgettünk is kicsit. Nagyon aranyos volt velünk, pedig akkor láttuk egymást először.
Gyorsan kaptam pár vödör infúziót, hogy az egyik doktor minél el?bb beköthesse az EDA-t (epidurális érzéstelenítés). Amíg feküdnöm kellett az infúzió miatt, eljött a m?szakváltás ideje, és Zitának mennie kellett. Helyette érkezett Betti, aki szintén nagyon kedves és szimpatikus volt már az els? szempillantásra. Viszont Zita amennyire nyugodt és megnyugtató, úgy Betti olyan energikus! De ez is nagyon jól jött ki...
Szóval megkaptam az EDÁ-t miután lementek az infúziós palackok, a doktor úrnak arany keze van, bár azért kellemesnek nem mondhatnám ezt a beavatkozást sem, f?leg mert éppen volt egy fájásom közben, amik észrevétlenül s?r?södtek és er?södtek. (Nemtom hogy szokás EDÁ-t kapni, de nekem ülnöm kellett, és közben Bettivel összeölelkeztünk, ? tartott, de még így is majdnem megugrottam. Inkább szokatlan volt, mint fájdalmas, és szinte a tarkómig éreztem a spriccelést, amikor beadta a doki a cuccot.) Végül visszafekhettem, kaptam az oxitocint, amit szép lassan emeltek. 
Telt az id?, végülis jól elvoltunk, a ctg tanúsága szerint egyre er?sebbek és rendszeresebbek lettek a fájások, amiket az EDA áldásainak köszönhet?en alig éreztem, de sajna a b? két ujjnyi annyi is maradt. A dokim is és Betti is nyugtatgattak, hogy nincs ezzel semmi gond, de láttam, hogy felh?södik a homlokuk egy id? után. Aztán a baba szívhangjával is kezdett vmi nem stimmelni a fájások alatt. Akkor már a férjemen is láttam, hogy kezd ? is ideges lenni, de én valahogy azt éreztem, hogy nem lehet semmi baj, Zsebi jól van, és hamarosan megszületik. Na innen már kezdenek kicsit összemosódni az események, de ha jól emlékszem, akkor ahogy emelték az oxitocin mennyiségét, úgy er?södtek a fájások, és kezdtem érezni Zsebi buksiját, hogy mostmár aztán nyomakodik.
Vmikor kaptam közben egy No-spa injekciót is, hogy táguljak (gondolom), még vicceltek is, hogyha ez se segít, akkor van még egy szer, és ha az se, akkor a ráolvasás (Bettib?l ki is nézem, hogy simán menne neki!
Már nemtom, hogy én kértem, hogy felállhassak, vagy Betti javasolta, de nagyon jól esett végre nem feküdni, szóval felálltam az ágy mellé, a férjemmel szemben, és hol ácsorogva, hol az ágyra támaszkodva átvészelni 1-1 összehúzódás hatásait (mert magát a fájást nem éreztem, csak a nagy buksit, amint egyre fájdalmasabban feszít). Betti közben rávezetett, hogy hogyan ringassam magam, hátha attól könnyebb lesz, és masszírozta a derekamat, ami szintén nagyon jól esett.
Közben azért még volt er?m ki-kimosolyogni a könnyeim közül 2 fájás között a férjemre, aki aggodalmas arccal figyelt az ágy túlsó oldaláról. Próbáltam megnyugtatni, hogy ezt nézni rosszabb, mint csinálni... Aztán egyszercsak felgyorsultak az események, elkapott az els? tolófájás, éreztem hogy a pocim fels? része önállósítja magát, és présel lefelé.
"Gyorsan" felmásztam az ágyra, megvizsgáltak, és csináltuk egy próbatolást. Azt hiszem nem sok reményt f?ztek hozzá egyel?re, de valószínűleg számukra is meglep?en jól sikerült. Nekem nem sok szerepem volt benne, a pocim magától tudta a dolgát, nekem csak rá kellett segítenem. A leveg?vétellel voltak gondok az els?nél, de aztán második leveg?re már jól ment a dolog. És közben azt éreztem, hogy szétszakadok, pedig ez még nem volt semmi...
Na akkor hozzákészültek, hogy tényleg kibújik a kismanó, én szorítottam az infúziós állványt, a másikkal a férjem kezét, és már jött is a következ? tolófájás. Nagy leveg?, szem-száj becsuk, vasakban megkapaszkodik, és nyomni-nyomni-nyomni, amíg mondják. Amikor azt hittem, mindjárt megfulladok, kifújhattam, újra be, és megint nyomni-nyomni, megint ki, megint be és nyomás. Asszem 3 ilyen 3-as garnitúrát tudtunk le, a férjem tartotta közben a fejemet. Két ilyen nyomásmenet között "pihennem" kellett, ez volt a legrosszabb az egészben, mert éreztem, hogy szana-széjjel szakadok, ha nem nyomhatok. De várni kellett a következ? fájásra, és lélegezni... na ez alig ment, volt, hogy már visszhangosan hallottam, és kezdett szűkülni a látóterem is.
Vmikor mondták, hogy kint van már a feje, de alig jutott el a tudatomig, aztán a végén éreztem, hogy "kiszalad" bel?lem valami furcsa formájú nagyon gyorsan. Hátrahanyatlottam, próbáltam leveg?höz jutni és nem belebolondulni az átélt fájdalomba, rápillantottam a férjem arcára, aki csorgó könnyekkel, sírva-nevetve, teljesen meghatódott mosollyal az arcán figyelte, ahogy a szülészn? fogja a maszatos gyereket, és felhangzott az a jellegzetes sírás, ami csak az újszülött babáké.
2005. március 26-án 10:35-kor megszületett a mi kis Zsebibabánk, akit annyira vártunk! Teljesen meghatódva néztük egymást a párommal, amíg Betti kicsit letörölgette, aztán a férjem elvágta a köldökzsinórt.
Utána megkaptam a babát a pocimra egy kicsit, a férjem kezét fogtam, és a kis maszatos fej fölött csak néztük egymást, és alig akartunk elhinni, hogy ez a nyikorgó kis csomag a mi kisfiunk, Sebestyén. Életem legcsodálatosabb pillanata volt. 
Aztán elvitték megfürdetni, a férjem aggódva és izgatottan elment vele, persze a fényképez?t elfelejtve. Engem összestoppoltak, rendbe raktak, és már jött is befelé a büszke apuka sugárzó mosollyal az arcán, egy kis csomagot szorongatva, ami meglep?en csendesen t?rte az eseményeket, és kerekre nyílt szemekkel nézegetett. Odatette a karomba, és csendesen nézegettük egymást. Betti segített mellre tenni a babát, aki lelkesen próbálkozott, de a bimbóm nem nagyon akart a kis szájába stimmelni (sajnos ez később sem sokat javult), így egy id? után feladtuk. De azért akkor is jó volt... Aztán odafektették mellém egy kis kocsiba, férjem a másik oldalon fogta a kezemet, és csak csendesen szemléltük egymást mindhárman.
Aztán azért anyu is bekukkantott, szegény apukámat kint hagyta kétségek között az előtérben (akkor már órák óta vártak rám), teljesen meghatódva simogatta az arcomat, gratulált a férjemnek és szemlélte a lurkót. Szegény Sebi nagyon fázott, úgyhogy Betti még odatartotta mindhármunknak egy-egy puszira (ez is annyira kedves gesztus volt!), és elvitte melegíteni a csecsem?osztályra. (Így útközben apu is megleshette a kis haramiát...) Mi a férjemmel maradtunk az ?rz?ben, próbáltam pihenni, de nagyon gyengének éreztem magamat. Teáztunk a szép Zsolnay készletb?l, Betti tett-vett körülöttünk, kedvesen beszélgetett velünk, én meg próbáltam összeszedni magamat, de amint felültem az ájulás kerülgetett, és ez így ment jó néhány órán keresztül. A vérnyomásom is hülyéskedett, de valószínűleg f?leg a vércukrom, mert el?z? este óta semmit nem ettem, csak ásványvizet ittam, és ez egy kicsit kevésnek bizonyult.
Négy órányi próbálkozás után feladtuk a zuhanyozásra való reményt, Betti "megfürdetett", aztán kitolt az ágyon a folyosóra, ahol férjem családja és a legjobb barátja vártak. Kicsit beszélgettem velük, teljesen fel voltam dobódva, és nagyon fáradtnak éreztem magamat. A párom pedig sugárzó arccal szorongatta a kezemet. Aztán Betti szólt a csecsem?söknek, hogy mutassák meg a babát a családnak, engem pedig betolt az osztályra az egyik szobába. Segített átkúszni a rendes ágyra, aztán odajött elbúcsúzni, adott két nagy puszit (olyan anyai puszikat, nagyon jól esett!), és elment.
Én meg csak feküdtem, és próbáltam felfogni, mi is történt velünk. Hogy van egy kisfiam, és végre igazi család lettünk a férjemmel. El sem akartam hinni.
Ön is szeretné megosztani olvasóinkkal szüléstörténetét? Küldje el nekünk a poronty@mail.velvet.hu címre!
