Hipnózis – Csak ha te is akarod

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nézem a Helyszínelőket, újabb gyilkosság, az áldozatot ezúttal hipnózisban ölik meg. Nem ez az első film, amelyben így vagy úgy, de előjön a hipnotizálás, főleg annak a negatív (mint az majd a cikkből kiderül: hamis) oldala. Biztos te is láttál-olvastál már olyan sztorit, amelyben egy kétes kinézetű alak hipnotizál valakit, akit aztán megerőszakol, vagy titkokat csal ki belőle, esetleg bankrablásra, gyilkosságra veszi rá, végső soron átformálja a személyiségét. 

Ilyen előzetes „tudással” érkezem Radosavljevic-Szilagyi Zoránhoz, aki hipnoterapeuta - a világ legjobb hipnózis iskolái közé tartozó floridai Omni Hypnosis Center-ben tanult a legendás Mr. Gerald Kein -től.

Beszélgetésünket rögtön azzal kezdi: minden ilyen filmes sztori egy nagy humbug, hipnotizálni ugyanis csak azt lehet, aki hagyja, és csak olyan változást lehet elérni benne, amit ő is akar. 

- Sokan úgy hiszik, a hipnózis egyenlő az alvással – mondja –, pedig a kettőnek nincs köze egymáshoz. Hipnózisban sokkal éberebbek vagyunk. Emiatt az a félelem is alaptalan, hogy a hipnózisból nem lehet felébredni. Tévhit továbbá, hogy hipnózis alatt a páciens kiadja féltett titkait - a mentális éberség miatt ez képtelenség, ráadásul, ha valamit nem akarsz, azt nem is teszed meg a hipnózis alatt. 

Eddig azt soroltad, mi nem a hipnózis. Akkor mi? 

Ahhoz, hogy mindenki megértse, messzebbről kell kezdenem. Három elménk van - ezek nem, vagy csak nehezen kommunikálnak egymással - : tudatos, tudatalatti, tudattalan. A tudatos elme négy dolgot művel: analizál és döntéseket hoz (megvizsgál egy problémát és megmondja, hogyan oldjuk meg), ide tartozik az akaraterő és a memória is. A tudatos elme további feladata, hogy megindokolja, miért viselkedünk úgy, ahogy, csak az a baj, hogy ez az indoklás soha nem igaz.  

Mondj egy példát, hogy jobban megértsem!

A dohányos ember azt mondja, azért cigizik, mert megnyugtatja. A túlsúlyos pedig azt mondja, azért eszik, mert unatkozik vagy ideges. Ezek az indokok sosem igazak! Tudod, miért kezd dohányozni valaki? Mert biztonságérzetre vágyik, ami egyébként alapvető szükséglete mindenkinek. Kamaszkorban (amikor a legtöbben rászoknak a cigire) úgy érezzük, a szülők helyett inkább egy iskolai csoport jelenti a biztonságot, akik, ha cigivel kínálnak, úgy érzed majd, te is része vagy a bandának. A tudatalattink azt mondja: a dohányosok közt elfogadnak, biztonságban vagy! Vagyis kamu, hogy a bagó azért kell, mert megnyugtat.  

Vagyis a tudatalattinkba „betáplált” dolgok alapján viselkedünk így vagy úgy… Mik és hogyan kerülnek bele?

A tudatalattink olyan, mint egy számítógép: ha nincs benne program (szoftver), nem működik. Ha pedig megváltoztatjuk a programját, az újnak megfelelően működik majd. A programok, amelyeket „beleteszünk” tulajdonképpen a fogantatás pillanatától a jelen percig átélt tapasztalataink, minden, amit láttunk, hallottunk, éreztünk, szagoltunk. A tudatalatti nem felejt! Míg a tudatos elme elfelejti, vagy éppen megőrzi a múltbeli dolgokat, a tudatalattink olyan, mint egy videokamera: minden tapasztalásunk örökre belekerül, de emellett makacsul rögzülnek benne a negatív szuggesztiók is.  

Például, ha egyfolytában azt mondogatom magamnak: kövér vagyok…? Mert akkor nem mondom többet… 

Bármit is gondolsz-mondasz tudatosan, az nem igazán befolyásolja a tudatalattidat. Ha az, amit tudatosan mondasz magadnak, nem egyezik a tudatalattidban alkotott önképpel, akkor nem fog valóra válni Hiába próbálsz fogyni, a kövér emberről alkotott kép a tudatalattidban olyan erős, hogy nem fog sikerülni.  

És ha mától azt mondogatom: vékony vagyok? A pozitív gondolkodás, úgy tudom, hat a tudatalattira.

A tudatalatti lusta, nem szereti elvégezni azt, az egyébként nehéz munkát, hogy elfogadja a pozitív szuggesztiókat, vagyis a te példádnál maradva azt, hogy „vékony vagyok!” Ezek a pozitív szuggesztiók márpedig alapvető fontosságúak, ha azt akarjuk, hogy megváltozzon az életünk - például lefogyjunk, leszokjunk a cigiről. Csak sajnos, ha a tudatalatti azt hallja, hogy „vékony vagyok”, azt válaszolja: nem, ez nem egyezik meg a rólad korábban alkotott képpel, amely szerint te kövér vagy. A tudatalatti tehát nem mindig értékel reálisan, inkább ahhoz képest értékel, amilyen információk korábban belekerültek. És mivel lusta, inkább megtartja a dolgokat úgy, ahogy vannak, és elutasítja a pozitív szuggesztiót. Hozzáteszem: amilyen nehezen nyílik a pozitívra, a negatív szuggesztiókat annál könnyebben befogadja.  

Ez a működési elv állhat amögött is, hogy sokan képtelenek leszokni a dohányzásról?

Igen, gondolj csak bele! Elhatározod magadban, hogy leszoksz a bagóról. A tudatos elméd erre azt mondja: csodálatos, támogatlak, egészségesebb leszel! De ahhoz, hogy valóban le is tedd a cigit, ezt a szándékot be kell juttatnod a számítógépbe, a tudatalattidba, és meg kell változtatnod a programot.  

Egyszerűen hangzik - kérdés, hogyan lehet bejuttatni? 

Nem olyan egyszerű, ugyanis a tudatos és tudatalatti elme között van a kritikus faktor, amelynek egy feladata van: megakadályozni a változásokat a tudatalattiban. Ez felteszi a kérdést: átengedhetem a szuggesztiót? A tudatalatti azt mondja: „várjunk csak, már húsz éve cigizik, kell neki a bagó a biztonságérzet miatt, arról nem is beszélve, hogy ha beengedem ezt a kérést, akkor újra kell programozzam magam, ááá, inkább elutasítom ezt a szuggesztiót…” 

Gondolom, itt jön képbe a hipnózis... 

Igen, a tudatalatti tartalomhoz hipnózisban tudunk hozzáférni, mégpedig a kritikus faktor megkerülésével. 

Mi történik a hipnózis során? Valóban ki lehet gyógyulni a legkomolyabb betegségekből is? És vajon tényleg létezik fájdalommentes szülés? Folytatjuk!

Egészen harmincéves koromig nem mertem egy nőhöz sem közeledni, aztán elhatároztam,  azért is megpróbálom - vázolt egy igen személyes példát Feldmár András arra, hogyan átkozta meg az édesanyja és hogyan küzdötte le először a félelmeit. | Feldmár András: Az adrenalintól alig hallottam, mit mondtam

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.