Magyar hajtűző munkája is Oscart ért: a Szegény párákon dolgozott Végh Sarolta is

Olvasási idő kb. 5 perc

Mihalek Zsuzsa mellett van még olyan magyar filmes szakember, aki bár nem volt ott a színpadon Los Angelesben vasárnap este, munkájával mégis nagyon sokat tett azért, hogy a Szegény párák Oscart kapjon egy kategóriában. A legjobb hajért és sminkért járó elismeréshez kellett a Végh Sarolta által végzett munka is hajak területén.

Bár az Oscar-gála az Oppenheimerről szólt, azért a Magyarországon forgatott Szegény párák alkotói sem mentek haza üres kézzel a díjátadóról. A főszereplő Emma Stone szobrocskája mellett látványhoz kapcsolódó kategóriákban ismerték el a filmet, amelyet a legjobb jelmez és díszlet mellett a smink és haj kategóriájában is az elmúlt év legjobbjának választották.

A díjat Los Angelesben Mark Coulier kétszeres Oscar-díjas sminkmester, Nadia Stacey sminkmester és Josh Weston sminkmester és szobrász vette át.

Coulier műhelyében zajlott a teljes munka, Staceyt kérte fel a rendező a film teljes smink. és hajtervezésére, Weston pedig többek közt Willem Dafoe karakterének megalkotásáért felelt, őket választották ki ezen érdemeikért arra, hogy a szobrocskákat megkapják.

Végh Sarolta Willem Dafoe karakterének, Godwin Baxternek készített speciális protéziseket hajtűzéses technikával. A szakembert, aki amellett, hogy két, idén Oscarra jelölt filmhez is hozzájárult tudásával, ékszerkészítőként is ismeri a kreatív világ. Saroltát a munka mellett arról is kérdeztük, hogyan értesült az elismerésről, és vajon ha Los Angelesben nem is állt a színpadon, kap-e valamiféle tárgyi emléket az Oscar-győzelem kapcsán.

Hogyan kerültél be a Szegény párák sminkért és hajért felelős csapatába?

Azután, hogy Nadia Stacey sminkmester Mark Coulier Oscar-díjas sminkest és protézistervezőt kérte fel a Willem Dafoe alakította dr. Godwin Baxter karakterének megtervezésére,

én Mark felkérésére kerültem a Budapesten forgatott film protéziseket készítő csapatába, mint hajprotézis művész.

A feladatom a színészre felsminkelt darabok hajas felületének szőrözése-hajazása volt. Korábban már több filmen is dolgoztunk együtt Coulier londoni műhelyében, többek között a szintén Oscar-díjra jelölt Pinocchio-n, ami máig az egyik kedvencem.

Pontosan milyen munkára gondoljunk, mit kellett készítened Willem Dafoe számára?

Dr. Godwin Baxter karakterét egy több darabból álló szilikonprotézis segítségével keltették életre. Mark Coulier londoni műhelyében kezdődtek az előkészületek. A végső smink egy hosszú és bonyolult folyamat eredménye. Ennek fő fázisai közt van a karakter arcának megmintázása, szilikonból történő öntése, megfestése, majd utolsó lépésként került bele a haj, amit én tűztem – mielőtt felkerült volna a színész arcára.

Idézőjel ikon

Egy ilyen munka több hónapig tart és folyamatos egyeztetést igényel a rendezővel.

Naponta hány óra munkát igényelt ez?

A munka minden nap, teljes munkaidőben történt. Willem Dafoe sminkbuszában kaptam én is helyet, ahol berendeztem hajas műhelyemet. Ez sok szempontból hasznos volt és segítette a munkát.

A színész közvetlen közelében dolgoztam, így minden apró változtatásra azonnal tudtam reagálni. A forgatásokon az idő nagyon fontos tényező, ezért lényeges, hogy a helyszínen legyek, mert így azonnal látom, érzékelem, amire szükség lehet.

Sokszor hajnalban kezdtünk, ekkor két kollégám (Josh Weston prosthetic supervisor és Robin Pritchard prosthetic artist) már javában dolgoztak Willemen.

Hogyan írnád le a kreatív csapattal közös munkát? Mennyire konkrét feladatot kaptál, mekkora mozgástered volt?

A magyar hajtűző is hozzájárult az Oscar-sikerhez
Fotó: Végh Sarolta

Legtöbbször szabad kezet kapok. Szerencsés vagyok, mert eljutottam egy olyan szintre ebben a szakmában, ahol már szakértelmem vagy a hozzáadott művészeti érték miatt keresnek meg egy munkához, a legmagasabb minőségért. Ez a munka azonban olyan szempontból speciális volt, hogy nagyon pontosan és élethűen kellett lemásolni a valós arcszőrzetet: hajas homlokot, pajeszt, szemöldököt. Amikor bekapcsolódtam a munkába, Markkal egyeztettük az elképzeléseit, amihez én is hozzátettem az ötleteimet. Az első próba, tesztsmink után pedig megnéztük, hogy ez működik-e, kell-e változtatni valamin ahhoz, hogy a hajas részek tökéletesen összesimuljanak a színész sajátjával. A fő karakter mellett természetesen más szilikonprotéziseken is dolgoztam a filmben – azokat is hasonló egyeztetés előzte meg.

Magyarországon forgott a film, sok magyar keze munkája is benne van a Szegény párák sikereiben. Munka közben érezhető volt, hogy itt valami igazán egyedi és díjra is érdemes dolog születik?

Erre nehéz válaszolni. Az elmúlt években számos különleges produkcióban közreműködhettem, de csak kevés jut el ilyen „messzire”, Oscar-jelölésig. A rendező –  Giórgiosz Lánthimosz – korábbi munkái alapján lehetett sejteni, hogy nem szokványos filmet készítünk, de nem tudom, hogy a filmkészítés folyamata alatt erre bárki is gondolt volna.

A jelöléskor mire számítottál?

Először is nagyon örültem, hogy ilyen szorosan volt lehetőségem együtt dolgozni a csapattal. Ugyanakkor az idei mezőny szerintem különösen erős volt, ezért nehéz lett volna megtippelni, hogy ki viszi haza a díjat.

Hogyan értesültél arról, hogy a film elnyerte az elismerést?

Nem szerettem volna a közösségi médiából megtudni, ahogy kézbe veszem a telefonomat, így a reggeli kávé melle bekapcsoltam a Disney csatornát, és visszanéztem az élő közvetítésből. Így teljesen más élmény volt.

Megünnepli a csapat ezt a díjat valamilyen formában így, hogy sok magyar keze munkája is a része?

Hivatalosan az angol team tagjaként dolgoztam a forgatáson Budapesten.

Eleinte sokan angolul is szólítottak meg, nem értették, miért dolgozom az angol sminkbuszon, ha magyar vagyok.

Lehetőség és idő sem volt ismerkedésre a magyar stábtagokkal. Természetesen vannak még ismerős kollégák, akikkel találkoztam, de olyan ritkán dolgozom itthon, hogy sok új magyar kollégát nem ismerek, így ezt nem tudom.

Nem ez volt az egyetlen olyan munkád, amely idén Oscarra jelölt filmhez kötődik: mi volt a másik projekt?

Fantasztikus volt idén két filmért szurkolni. A másik film a spanyol készítésű A hó társadalma című alkotás volt, amiben szintén volt lehetőségem dolgozni, igaz, nem a főszereplő karakterén.

Min dolgozol mostanában?

Nemrég jöttem haza Koppenhágából, ahol egy különleges filmen dolgoztam, ám erről egyelőre nem mesélhetek. Jelenleg a filmipar meglehetősen csendes. Sok nagy filmet még nem kezdtek el, a legnagyobb filmes műhelyek is kis létszámmal indultak neki az évnek. Az előző évi sztrájk visszavetette az előkészületeket, a legtöbben kivárnak. Itthon sem más a helyzet. Reméljük, hamarosan újraindul a munka.

Hányan dolgoztatok a haj-smink csapatban? 

A mi protézisekért felelős, angol csapatunk a forgatási helyszínen hat-hét művészből állt. A film még a Covid ideje alatt forgott, továbbá

Idézőjel ikon

a londoni workshop és a budapesti helyszín miatt sokan ingáztunk a két főváros között, így voltak napok, amikor csupán négyen képviseltük a csapatot.

Josh és Robin a díszletben dolgoztak Willemmel, míg én a szilikon darabokon a buszban. A főszereplők haj-smink csapata Nadia Stacey sminkmester és tervező vezetésével szintén hasonló létszámmal dolgozott.

Az átvett szobrok mellé ti kaptok-e valami elismerést, oklevelet ezért a munkáért?

Ez egy viszonylag kis szakma, a legtöbben ismerjük egymás munkáit, tudjuk, hogy ki, mikor és min dolgozik. Úgy tudom, a legtöbb szakmai díjra csupán három jelöltet lehet delegálni, hárman kaphatnak szobrot, de az Oscar-díj elnyerése az egész csapatnak elismerés.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.

Világom

Így néz ki Csernobil 40 évvel a katasztrófa után

Negyven év telt el a világtörténelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta. A csernobili erőmű környéke ma nagyrészt elhagyatott, a körülötte kialakított lezárt területet visszafoglalta a természet.

Életem

Elbutít, ha így használod az AI-t: a memóriádra is hatással lehet

A legújabb kutatások szerint a mesterséges intelligencia túlzott és kritika nélküli használata csökkenti az agyi aktivitást és negatívan hat a memóriára. A Cambridge-ben végzett kísérletek rávilágítottak arra, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával történő megoldása hosszú távon a mentális képességeink leépüléséhez vezethet.