A meditációnak is lehetnek káros hatásai: nem is hinnéd, milyen súlyosak

Olvasási idő kb. 2 perc

Azért meditálunk, hogy nyugodtabbak lehessünk, épp ezért meglepő, hogy a folyamat mellékhatása lehet akár a szorongás és a depresszió is.

Egy új kutatás rávilágít arra, hogy a meditáció nem mindig csak békét és nyugalmat hoz – sok gyakorló számára kellemetlen élmény is lehet. A vizsgálatban körülbelül 900 felnőtt vett részt az Egyesült Államokból, a cél pedig az volt, hogy reális kép szülessen arról, milyen „mellékhatásokkal” számolhatnak a rendszeresen meditálók. 

Negatív hatású is lehet a meditáció

A kutatók egy 30 pontból álló listát készítettek, amelyen olyan lehetséges hatások szerepeltek, mint a szorongás, az elidegenedés érzése, vagy az, hogy valaki „eltávolodik” önmagától. A résztvevők értékelték, hogy ezek az élmények mennyire voltak intenzívek, kellemesek vagy zavaróak, és befolyásolták-e a mindennapi életüket.

Sajnos úgy tűnik, a meditáció sem mindig megnyugtató hatású
Fotó: Ekaterina Goncharova / Getty Images Hungary

Az eredmények figyelemre méltóak: a megkérdezettek közel 60 százaléka számolt be legalább egy olyan tapasztalásról, amit rossz mellékhatásként élt meg.  

Körülbelül 30 százalék úgy érezte, hogy az élmények meglehetősen megterhelőek voltak, és nagyjából 9 százaléknál olyan hatások jelentkeztek, amelyek már akadályozták a napi tevékenységeik elvégzését.

Erősítheti az érzéseket 

A kutatás emellett azt is megállapítota, hogy bizonyos tényezők növelik a kockázatot. Például azok, akik az elmúlt hónapban már tapasztaltak lelki nehézségeket, gyakrabban számoltak be negatív élményekről.

Azok is nagyobb veszélyben lehetnek, akik hosszú, csendes meditációs elvonulásokon vesznek részt.

Ártalmas lenne?

Nem arról van szó, hogy a meditáció veszélyes lenne, hanem inkább arról, hogy nem árt előre tisztában lenni azzal, mi minden történhet. 

A kutatás vezetője, Nicholas Van Dam pszichológus szerint azok az élmények, amiket sokan nehéznek tartanak – például az énkép megkérdőjelezése vagy az elidegenedés érzése – valójában a belső fejlődés részei is lehetnek.  

Vagyis nem feltétlenül baj, ha valaki átél valamilyen zavaró élményt, de ha ezek az élmények hosszú távon megkeserítik az életet, akkor érdemes szakértőhöz fordulni.  

Ha kíváncsi vagy, mit jelez, ha többet stresszelsz az átlagnál, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.