Nem volt még egy olyan család az 1900-as években Magyarországon, amely akkora befolyással rendelkezett volna a kultúra (azon belül pedig a színház) világában, mint a Rákosi-família. Színészek, színházigazgatók, lapigazgatók kerültek ki közülük – és Rákosi Szidi is, akinek színiiskolájában számtalan népszerű színész és színésznő kezdte pályáját.
„(…) akármilyen jól játszott is, ha öreg tündér helyett olyan volt, mint valami gyalogboszorkány” – vélekedett Rákosi Szidiről az író-színházi rendező Csathó Kálmán, akinek véleménye még a hízelgőbbek közül való. Pályatársai és riválisai azonban a legritkább esetben merték csak a nagy hatalmú matróna szemébe mondani a kritikát, hiszen a Rákosi-család tagjaként „Szidi néni” keze messzire elért.
A Rákosi-klán
Legidősebb testvére Rákosi Jenő volt: az író-újságíró-lapszerkesztő-színháztulajdonos vérre menő csatákat folytatott Ady Endrével. (Ady sem nyilatkozott éppen hízelgően róla: „vén, szánalmas, de még mindig elég kártékony”, „féllátású, sanda, sváb mészáros” – írta, de „ravasz, vén, mesterkedő főróká”-nak is nevezte.) Rákosi Jenő nemcsak a Pesti Napló népszerű tárcaírója volt, hanem a korabeli élclap, a Borsszem Jankó egyik alapítója, 1875-től kezdve a Népszínház igazgatója, 1881-től pedig a Budapesti Hírlap alapítója és főszerkesztője negyven éven keresztül. (Ady haragját leginkább maradi nézeteivel és az első világháborút vakon támogató hozzáállásával vívta ki.) Szidi másik testvére, Rákosi Viktor szintén rendelkezett némi befolyással: Sipulusz néven jegyezte tárcáit, illetve egy másik vicclap, a Kakas Márton szerkesztője volt.
Színésznő, protekcióval
Rákosi (azazhogy akkor még Kremsner, hiszen a családnevet csak 1867-ben magyarosították) Szidónia 1842-ben született, sváb családban. Gyermekéveit egy Zala megyei kis faluban, Ukkon töltötte, egész életében megőrizte „vidékies”, svábos beszédét. A soproni orsolyitáknál tanult, szünidőben pedig az akkor már budapesti hírlapíró Jenő hazatérve Ukkra, színdarabot írt lánytestvérei számára, s Szidi volt az egyik szereplő. „Én azután, aki amúgy is elég vad és rakoncátlan voltam, olyan élethűen alakítottam, hogy Jenő előadás után megígérte, hogy ha nem mászok bele minduntalan a pocsolyába, egyszer felvisz Pestre a színiiskolába, és színésznőt csinál belőlem” – emlékezett vissza.
1867-ben, a kiegyezés évében Rákosi Jenő kijárta, hogy húga felléphessen a Népszínházban. Bemutatkozása azonban nem aratott osztatlan sikert: kritikusai egybehangzó véleménye szerint ráfért még a képzés. Megfogadta a tanácsukat, és ezt követően visszatért a Népszínházba. Főként ún. nadrágszerepeket kapott: a korszakban mindig különleges érdeklődés övezte, amikor egyes darabokban a férfiszerepeket is nők alakították.
Nem utolsósorban azért, mert a bokáig érő, hosszú ruhákkal szemben a férfiszerepben látható színésznők testhez simuló nadrágot hordtak, a szerelmi jelenetek pedig kifejezetten sikamlósnak számítottak, ha két nő játszotta el.
Találkozott Prielle Kornéliával, sőt idővel átvette az ő szerepeit, de ez már a Nemzeti Színházban történt, ahol 1870-ben kapta első szerepét.
"Maga olyan derék lány, de nem ide való"
Nehéz ennyi idő távlatából megállapítani, Rákosi Szidi valóban jó színésznő volt-e, vagy sokkal inkább befolyásos bátyjának köszönhette szerepeit, amelyekből kezdetben még így sem akadt sok. „Baj van a kiejtésével is, ami egyébként szép és tagolt beszédét rendre elcsúfítja. Dunántúli akcentusa párosul egyfajta német-magyar kiejtéssel, amely következtében a szóvégeket gyakorta túlhangsúlyozza” – fogalmazott óvatosan egyik kritikusa, hozzátéve, hogy „ő maga nincs tisztában ezzel, vagy legalábbis soha sem beszél róla”. Rákosi Szidi így írt erről az időszakról: „(…) a Nemzeti Színházban soká nem kaptam szerepet. Elkeseredtem. Csúnyácska voltam. Szerdahelyi Kálmán, a híres művész, látva csüggedésemet ezt tanácsolta:
- Szidi, maga olyan derék lány, de nem ide való. Maga itt az őszinteségével nem ér el semmit... Menjen férjhez!”
Rákosi Szidi megfogadta a tanácsot: Újházi Ede (a tyúkhúsleves névadója) bemutatta neki Beöthy Zsoltot, aki akkoriban pénzügyminisztériumi segédfogalmazó, a későbbiekben viszont nagy hatalmú irodalomtörténész és akadémikus lett, „és minthogy nekem megtetszett a vőlegényjelölt, férjhez is mentem hozzá” – vallotta. Két fiuk született: 1873-ban László, 1875-ben pedig Zsigmond, házasságuk azonban öt év után felbomlott. (A férj később többször újraházasodott, de egy különös rituálé keretében mindegyik házasságkötése előtt előbb volt felesége kezét kérte meg, aki minden alkalommal szertartásosan visszautasította.) Férje nem támogatta színésznői ambícióit: „Négy évig voltam Beöthy felesége, ezalatt egyetlen egyszer nem engedett színházba, és még a színház előtt se sétálhattam el, hanem át kellett mennem a túlsó járdára. Nem bírtam élni színház nélkül” – nyilatkozta 1926-ban a Színházi Életnek.
"Gonosz boszorkányokban elég jó"
Válása után vissza akart térni a színpadra, amihez ismét bátyja segítségét kérte. A Nemzeti Színház nem vette fel, így ahhoz a zenés darabokat játszó Népszínházhoz szegődött, ahol bátyja volt az igazgató. Kortársaiból azonban így sem sikerült elismerő szavakat kicsiholni:
„Rákosi Szidi holmi kiállhatatlanságukban komikus vénasszonyokban meg gonosz boszorkányokban elég jó. Mikor magamagát játssza”
– idézte fel a pályatársak véleményét Csathó Kálmán. Talán e kellemetlen tapasztalat hatására (no meg üzleti megfontolásból) 1893-ban úgy döntött: színiiskolát alapít.
Rákosi Szidi színiiskolája
Színiiskolája – a többi ilyen jellegű kezdeményezéssel ellentétben – nemcsak prózai, hanem zenés-táncos színészeket is képzett. A tanítványok vizsgaelődásaikat kezdetben a Népszínházban tartották, ahol már nem Rákosi Jenő volt az igazgató, de családon belül maradt a pozíció: ezúttal Evva Lajos, Rákosi Szidi sógora vezette. A képzés sikeres volt: egyre többen jelentkeztek, egyre nívósabb lett a tanári kar (többek között Márkus Emília és Szerb Antal is tanította az ifjú színészeket), és egyre több növendék ért el sikereket, például Fedák Sári, Feleki Kamill, Gózon Gyula, Honthy Hanna és Putty Lia.
Szinte az összes színházba elért a keze
Rákosi Szidi sógora, Evva Lajos közben megalapította a Magyar Színházat, ahová szintén tárt karokkal várta sógornője növendékeit. Amikor 1899-ben Evva lemondott a színház vezetéséről, Rákosi Szidi fia, a 25 éves László került az intézmény élére, aki a következő évben már a Nemzeti Színház direktori székében találta magát (a háttérben munkálkodó Rákosi Jenő mesterkedéseinek köszönhetően). Igazgatóként Beöthy László nem tudott nemet mondani édesanyjának, aki – talán azért, hogy régi sérelmeit ellensúlyozza – különféle szerepekért ostromolta. A színháznak azonban nem tett jót a szoros összefonódás, Beöthy megbukott, és külföldre menekült, Rákosi Szidi pedig újabb színházra vetett szemet: a hajdani Somossy mulató épületében üzemelő, nemes egyszerűséggel Kripta becenevű helyiségben létrehozta a Király Színházat. A színházat hazatérve átvette Beöthy László, aki idővel valóságos színház-konglomerátumot üzemeltetett Budapesten: hozzá tartozott még a Magyar Színház és a Népopera is, illetve az első világháború után alapított, öt színházat összefogó tröszt, az Unió feje is ő volt. Rákosi Szidi színiiskolája így szinte megkerülhetetlen intézménye lett a színésznek készülő fiatalok számára, az idős asszony, mondhatni, pályája csúcsára ért.
Nem merték elmozdítani a szerepekből
A színpadra is visszatért: karakteres egyéniségéhez a humoros szerepek illettek, ezekben népszerű volt a közönség körében. (Kevésbé ért el sikereket azokban a szerepekben, ahol kedvesség, báj, elegancia volt szükséges, de kivételezett helyzetéről sokat elmond, hogy a rendezők még a bukást kockáztatva sem merték elmozdítani ezekből a szerepből sem.) Egyre inkább jelentkeztek memóriazavarai is a színpadon: többször elfelejtette a szöveget, vagy rosszkor lépett be a dialógusba. A rendezők, hogy kíméljék, rövid szerepeket adtak neki, de Rákosi Szidi ezt is nehezményezte. Alighanem megkönnyebbülés volt, amikor nagy nehezen rábeszélték, hogy menjen nyugdíjba – a felszabadult bérből pedig három fiatal színészt szerződtettek.
Elvesztette fiait
Az idősödő színésznő magánéletében azonban tragédiák történtek. Fiatalon, mindössze huszonöt esztendősen meghalt Zsigmond fia (aki tehetséges és sikeres színész volt), amit soha nem tudott feldolgozni: kapcsolatba került az akkoriban divatos spiritizmussal, és – környezete nem kis megrökönyödésére – azt állította, rendszeresen kommunikálnak.
„Amire a Zsiga azt mondja, hogy jó, az jó is”
– zárta le rendre a vitákat. 1929-ben elhunyt Rákosi Jenő is, idősebbik fián pedig elhatalmasodott a kártyaszenvedély – olyannyira, hogy Beöthy László még az általa létrehozott Unió részvénytöbbségét is elveszítette a zöld asztal mellett. 55 éves korára a „Vezér”-ként emlegetett Beöthy Lászlónak szinte semmije nem maradt: minden vagyonát felemésztette az adósságok rendezése. Játékszenvedélyét azonban nem tudta legyőzni, 1931-ben a kártyaasztalnál agyvérzést kapott, és meghalt. Ugyancsak ebben az évben hunyt el Rákosi Szidi unokája, Beöthy Zoltán is. (Másik unokája, Lídia Beöthy Baba néven a magyar rádió egyik első szpíkere volt.)
Rákosi Szidi 83 éves korában, 1935-ben hunyt el.
Ha szívesen olvasnál még a 20. század elejének színésznőiről, ezt a cikketajánljuk.
