„Így kezdtem újra az életem 8 gyerek és 14 év otthonlét után"

Olvasási idő kb. 5 perc

Bár korábban soha nem sportolt, gyermekei születése után a mozgás hozta ki a depresszióból, és edzőként kezdte újra az életét a nyolcgyermekes édesanya.

Mielőtt leülünk beszélgetni Annával, én is részt veszek az általa tartott órán. Talán túl nagy önbizalommal kezdek neki a gyakorlatoknak, mert csakhamar kifogyok a szuszból, és többször vannak mélypontjaim, de jólesik a mozgás és a végén feltöltődve kezdünk neki az interjúnak. Kadocsa Anna már több mint tíz éve tart bodyart órákat, mindamellett, hogy gyógymasszőrként is dolgozik, ám hosszú út vezetett számára idáig a kisgyermekes anyuka létből.

A sport és a mozgás azonban a legnehezebb időszakokon is átsegítette.

Eljött az újrakezdés ideje”

„Mivel én is nagy családból jöttem, ezért nekem is az volt a vágyam, hogy legalább négy gyermekem legyen. Az első lány lett, aztán sorban jöttek a fiúk, egy-két év különbséggel egymás után. De a férjemmel szerettünk volna még egy kislányt, azonban ő csak hetediknek jött össze. Utána érkezett még egy kisfiú, így 6 fiút és 2 lányt szültem”kezdi történetét Kadocsa Anna.

Idézőjel ikon

„A testemnek azonban megterhelő volt a sok várandósság, és minden gyerek után ragadt rám pár kiló, így végül 95 kg voltam, és jó 30 kg súlyfelesleggel küzdöttem.”

Mindez aztán egészségügyi problémákat is hozott magával: kidudorodó visszereket, derék-, hát- és csípőfájást, valamint Annának a szülés utáni depresszióval is meg kellett küzdenie.

Anna ma már mosolyog, pedig a szülés utáni depresszióval is meg kellett küzdenie
Fotó: Kiss Marietta Panka

Állandóan volt egy gyermek a kezemben, miközben a másik kezemmel főztem, a lábammal meg pedig a bölcsőt ringattam. Szoptattam, etettem, altattam mindennap ugyanaz a rutin ment 14 éven keresztül. Arra nagyon odafigyeltem, hogy a gyerekeket egészségesen tápláljam, ennek meg is lett az eredménye, mert szinte sosem voltak betegek.

Idézőjel ikon

Ugyanakkor magamat teljesen elhanyagoltam, egyszerűen nyolc gyerek mellett esélyem sem volt arra, hogy saját jóllétemre is figyeljek. Pedig a testem küldte a figyelmeztető jelzéseket.

Közben kiköltöztünk Budapest belvárosából az agglomerációba és elkezdtünk építkezni, folyamatosan volt tehát feladat. Én viszont nagyon elzárkóztam a külvilágtól, csak a családra koncentráltam, majd egy ponton besokalltam, és komoly depresszióba estem” – idézi fel a gyerekszülés utáni időszakot.

A nagy elhatározás

Aztán jött a nagy elhatározás, és Anna teljesen megváltoztatta az életét. Arra a napra is emlékszik, amikor belé hasított a felismerés, hogy így nem élhet tovább. „Egy nap sétáltam Pesten, a nyolc gyerekemmel. Nézegettük a kirakatokat és egyszer csak elmentünk egy nagy tükör mellett. Amikor belenéztem, nem hittem el, hogy magamat látom.

Idézőjel ikon

Egyszerűen nem bírtam azonosulni a saját külsőmmel, és ez a megdöbbentő felismerés indított el a változás útján.”

Nem volt könnyű az újrakezdés, de a sport segített

Anna először az étkezésén változtatott. Azzal kezdte, hogy nem ette meg a gyerekek meghagyott maradékait mert korábban ezeket mind elcsipegette a saját főétkezései mellett , és a nassolásról is lemondott. Majd elkezdett gerinctornára járni, amitől energikusabbnak érezte magát, és a kocogáshoz is kedvet kapott.

Korábban soha nem sportolt, de a futás egy új kezdetet jelentett számára
Fotó: Kiss Marietta Panka

„Nagy álmom teljesült, amikor kaptam egy automata mosogatógépet, mert így felszabadult egy óra a napomból, amit futással tölthettem. Majd aztán futottam este, és hajnalban is, amikor a gyerekek aludtak. Elkezdtem érezni a vitalitást, azt, hogy erős vagyok, és edzés közben ment ki belőlem a stressz és a feszültség. Türelmesebb lettem a gyerekeimmel, és mondhatom, hogy

Idézőjel ikon

a rendszeres futás hozott ki abból a komoly és mély depresszióból, amibe a szülés után kerültem. Aztán vettem egy nagy levegőt és kiléptem az elzártságból is.

Létrehoztam egy baba-mama kört a településünkön, ahol az édesanyák megoszthatták egymással a tapasztalataikat.

Annának a rendszeres sport segített az újrakezdésben
Fotó: Kiss Marietta Panka

Anna szerint ugyanis az egyik legnagyobb probléma, hogy a kisgyermekes anyák nagyon elszigetelődnek, és miután hosszú évekig nem járnak közösségbe, nehéz újra erőt venni magukon. Mint mondja, neki is le kellett küzdeni a gátlásait, ugyanakkor minden anyának azt javasolja, hogy alakítsanak ki új kapcsolatokat, menjenek emberek közé, és beszélgessenek sorstársakkal a problémáikról, mert ezek rengeteget segíthetnek a depresszió leküzdésében. Mindemellett azt is fontosnak tartja, hogy az anyák legalább napi egy óra énidőt kiharcoljanak maguknak, amit sportolásra fordíthatnak, mert a rendszeres mozgás a test és lélek számára egyaránt gyógyír.

A megváltozott életformával a szakmai életét is újrakezdte

Miután Anna legkisebb gyermeke is bölcsődébe ment, jutott egy kis ideje magára is. Bár korábban soha nem sportolt, ekkor belevetette magát az edzésekbe. Futott, jógázott, úszott, step aerobic edzésre járt, és közben közösséget szervezett, alapító tagja volt többek között a gödi sárkányhajós csapatnak.

Idézőjel ikon

A mozgástól olvadtak le róla a kilók, és fél év alatt le is adta a 30 kg súlyfelesleget. A sport a szenvedélyévé vált, amivel a gyermekeinek is példát mutatott.

Miután vissza kellett térnie a munka világába – ami nyolc gyermek mellett nem könnyű feladat –, gyógymasszőri végzettséget szerzett, és megtapasztalta annak az örömét, hogy segíthet másokon. Innen pedig már egyenes út vezetett ahhoz, hogy a sportot is hivatásként űzze és edzőként a mozgás szeretetét továbbadja, így hamarosan bodyArt oktatóként kezdett tevékenykedni.

14 év otthonlét után a szakmai életét is újra kellett kezdenie, de két új végzettséget is szerzett
Fotó: Kiss Marietta Panka

„Amikor elkezdtem bodyArt órákra járni, úgy éreztem, ez a mozgásforma az, ami a szívemből-lelkemből jön, és ami a legközelebb áll hozzám. Ezért elmélyítettem a tudásomat a témában, és bodyArt oktatói végzettséget szereztem. Majd elkezdtem órákat tartani Gödön, és

Idézőjel ikon

a tanítványaim egy nagyszerű közösségé, egymást segítő csapattá formálódtak. Egy időben a többgyermekes anyukáknak ingyenes órákat tartottam, hogy számukra is lehetőséget kínáljak a mozgásra.

A bodyArt egy nagyon szépen felépített mozgásforma, amely a fő elemeit a jógából és a gyógytornából veszi. A dinamikus, egymásba fűződő gyakorlatok segítenek a test-lélek-szellem harmóniájának megteremtésében, így kifejezetten ajánlott azoknak, akik holisztikus szemléletűek. A mozdulatokat a belégzés-kilégzés ritmusára és tempójára végezzük, és mivel a teljes testet átmozgatjuk, nagyon hatékony például az ülőmunkát végzőknek. De sportolók számára kiegészítő mozgásformának is kiváló lehet a nyújtógyakorlatok és a mélyizomzat erősítése miatt.”

Egy baleset miatt másodszor is újra kellett kezdenie

Anna immár 12 éve tart rendszeresen órákat, annak ellenére, hogy 2015-ben súlyos autóbalesetet szenvedett. Bár a balesetben ő vétlen volt, mégis komoly sérülései lettek: elszakadt a jobb bicepsze, eltört a bal keze, felszakadt az arca és sérült a térde is. Jelenleg térdprotézis beültetésre vár, ezek miatt az intenzív sportolásról sajnos le kellett mondania. Azonban a rendszeres mozgás által sikerült regenerálódnia és jelenleg is heti 7 edzést tart, valamint napi 3 kilométert úszik, ezzel is bizonyítva azt, hogy elszántsággal és kitartással a legnehezebb helyzetekből is fel lehet állni.

Egy kutatás szerint bizonyos ételek depressziót válthatnak ki a nőknél. Ebből a cikkünkből megtudhatod, melyek ezek.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.