A „magyar irodalom titokzatos Vasálarcosa”, Ignotus Emma asszonyként adta közre a „százízű és százillatú” Nagy-Magyarország receptjeit, ő maga azonban élete utolsó harminc évét emigrációban töltötte – csak meghalni tért haza.
1893 decemberében rövid, könnyed hangvételű írás jelent meg A Hét című lapban, amit egy bizonyos Emma írt alá. „Ma chère, érzem, hogy ma fád leszek, mint egy színházi udvarló…” – kezdődik kissé érzelgősen a levél, amelynek szerzője állítólag egy „szegény polgárasszony”, aki kissé fecsegő stílusban szól a míder szorításáról, asszonyi toalettekről, a lélek halhatatlanságáról, orfeumokról és influenzáról.
Emma asszony levelei
„Emma” 1893 és 1906 között mintegy nyolcvan levélben értekezett a polgárasszonyokat érdeklő témákról: politikáról, feminizmusról, nőnevelésről, háztartásról. A „nőkérdés” akkoriban nemcsak a nőket, hanem a férfiakat is foglalkoztatta: egészen addig ugyanis a nők élettere kimondva-kimondatlanul a család és a háztartás köré összpontosult; míg a művészet, a tudomány és a közélet a férfiak terepének számított.
A feminizmust ellenző férfiak attól tartottak, hogy a feminizmus előretörésével a nők rövidesen elférfiasodnak, s immár semmi sem fogja megkülönböztetni egymástól a két nemet. Amikor „Emma” úgy nyilatkozott meg a nőkérdésben, hogy kijelentette: a „régi” és modern nők közötti különbség „nem a többé vagy kevésbé nőies nők, hanem a többé vagy kevésbé szabad emberek, a többé vagy kevésbé felszabadult osztályok közt” jelenik meg, a női egyenjogúság leglelkesebb támogatóinak rokonszenvét vívhatta ki.
Emma asszony szakácskönyve
Mindezek után ideje elárulni, hogy Emma asszony valójában soha nem létezett. Emma a Nyugat későbbi főszerkesztője, Ignotus egyik álneve volt, a nevet pedig Emma nevű húgától „kérte kölcsön”. Ignotus – akinek választott, latin neve annyit tesz: „ismeretlen” – valósággal lubickolt Emma asszony szerepében; az olvasók pedig, ha nem is tudták, sejtették, hogy valójában férfi rejtőzik a név mögött. „Panni” például 1901-ben ezt írta neki A Hét hasábjain:
„Puszit nem merek küldeni, mivel olvastam, hogy Emma asszonynak igen csinos bajusza van s félnék, hogy nekem is nőne.”
Ignotus olyannyira belejött a „drága Emma asszony” szerepébe, hogy 1893-ban még receptversenyt is hirdetett a nevében, amelyre az akkori Magyarország valamennyi területéről küldték a „recipéket” a szorgos háziasszonyok. A receptgyűjtemény 1902-ben könyv alakban is megjelent, és ma is élvezetes olvasmány: ahogyan a 2009-es kiadás előszavát jegyző Bächer Iván írja,
„ez a könyv olyan, mint amilyennek szerkesztője, Ignotus megálmodta Magyarországot: százszínű és százszívű, százízű és százillatú, százgyökerű és százerű
– és mégis egy, harmonikus, békés, mint egy hatalmas kondér, sokféle húsból, rengeteg zöldből, kicsiny fűszerből lassúdan, gyöngyözve összefőtt közép-európai húsleves”.
Ignotus, az ismeretlen
A gyűjteményt megálmodó Ignotus, eredeti nevén Veigelsberg Hugó négygyermekes, pesti zsidó családban született. Apja, a német nyelvű Veigelsberg Leó a Pester Lloyd, a legismertebb budapesti német nyelvű napilap főszerkesztője volt, a kulturális élet befolyásos szereplője – így találkozhatott a gyermek Hugó Jókai Mórral vagy Mikszáth Kálmánnal.
Hugó a budapesti egyetemen végezte jogi tanulmányait, de igen korán, 21 éves korától kezdve jelentette meg cikkeit – álnéven. Az idegenül csengő Veigelsberg helyett Véghelyi, Tar Lőrinc, Pató Pál, Yorick néven jelentette meg írásait; majd rátalált legkedvesebb álnevére, az Ignotusra, amire 1908-ban családnevét is megváltoztatta, s gyermekeit immár Ignotus vezetéknévvel anyakönyveztethette.
Ignotus 1906-ban rövid életű lapot alapított Szerda címmel, majd 1908-ban az induló Nyugat főszerkesztője lett. Bár közel állt hozzá a költészet, és verseket is írt, valamint 1891-ben megjelent elbeszélő költeménye, A Slemíl keservei figyelemre méltó költői teljesítményt mutat, a nyugatos költők mellett nem tudott, talán nem is akart érvényesülni. Irodalomszervezői, kritikusi, szerkesztői tehetsége viszont elvitathatatlan: a szerkesztő lakásán adott vacsorákon viszont számtalan művész megfordult: így ismerkedett meg például Ady Endre is későbbi mecénásával és barátjával, Hatvany Lajossal.
Ignotus három házassága
Ignotus háromszor nősült. Első feleségével, Steinberger Jankával 1900-ban, 31 évesen házasodtak össze. Janka özvegyasszony volt, aki két gyermeket vitt a házasságba, s hamarosan megszülettek közös gyermekeik is: a későbbi író Pál (1901) és Sára (1903). A család a Báthory utcában, egy Parlamentre néző, hatszobás, nagypolgári lakásban lakott, de a szerkesztő első házassága 1914-ben válással végződött.
A történetet minden bizonnyal részleteiben is ismerő Ady például Ignotus „szerelmi vénkecskeségével” magyarázta a történteket: beleszeretett a nála csaknem húsz évvel fiatalabb Spitzer-Somló Lilibe, a festőművész Berény Róbert sógornőjébe. Hatvany Lajos később ennyit jegyzett meg írótársa házasságairól:
„Ignotus ebben az időben vált el első feleségétől, és készült második, nem kevésbé szerencsétlen házasságára, hogy aztán harmadszorra egy idegbajos nővel egy még szerencsétlenebb házasságot kössön”.
Somló Lilivel végül 1916-ban házasodott össze; három év múlva azonban, a Tanácsköztársaság bukása után a Nyugat szerkesztője emigrációba kényszerült. Bécsben, Svájcban és Berlinben élt, felesége pedig nem mindig tartott vele – bár ő is külföldön tartózkodott. Ignotus az első világháború végétől kezdve külföldön élt. Ady halála után elidegenedett Babitséktól, neve is lekerült a Nyugat címlapjáról. „Miközben német kritikákat írt, figyelve a kortársi világirodalmat, mindig hazatekintett, és magyar kritikáit hazaküldte.
Jól tudta, mi van idehaza, és József Attila első felfedezői közt is ott volt”
– írta róla Hegedűs Géza.
Egy aggastyán Amerikában
Hatvanévesen Ignotus ismét nősülésre szánta el magát. Választottja, a gyermekeivel egyidős Berényi Lili azonban lelkileg instabil teremtés volt. 1938-ban, az Anschluss után kénytelenek voltak elhagyni Ausztriát: Londonba, majd Portugálián keresztül az Egyesült Államokba emigráltak. A nehézségek azonban végképp megtörték a nőt, akiről a hetvenkét éves Ignotus próbált gondoskodni: „Csak néhány szóban tudathatlak, hogy nem volt szívem szegény feleségemet őrültek házában hagynom (...)
kivettem szegényt albérleti vackomba magamhoz, hol persze, meg nem felelő körülmények közt, engemet 24 órán egy nap leköt, semmihez nem jutok tőle,
s míg, természetesen, az élet így többe kerül, mint amilyenre a charityből futja, viszont gyanakvásával s ellenőrzésével minden utánajárásban megköt s valósággal elzár a világtól” – írta egy barátjának 1941-ben. Berényi Lili később mégis zárt intézetbe került, Ignotus pedig a Parkinson-kórral küszködve, egyedül próbált boldogulni az idegen országban. Barátai anyagi támogatásának köszönhette, hogy fenn tudta magát tartani, de az idős férfit, amikor egyszer véletlenül tüzet okozott az albérletben, mégis zárt osztályra küldték, három és fél hónapra.
„Testre megtört s kínlódó aggastyán, lélekre meg elmére azonban csökkenetlen az aki volt, s ezekben se nem szenilis, se meg nem tört, sőt külön mulatságul figyelvén meg önnön leromlása testi komikumát” – jellemezte időskori önmagát Ignotus. Emma asszony megteremtője, a százízű és százillatú Magyarország megálmodója, a Nyugat hajdani főszerkesztője, Ady és Babits egykori barátja 1948-ban, halálos betegen tért haza Budapestre. Itt halt meg egy évvel később, 79 éves korában. (Az idézetek és a cikk fő forrása Lengyel András Ignotusról szóló tanulmánya.)
Kapcsolódó: Berény Róbert festőművész szintén több évet töltött Berlinben
