Karády Katalinnak 1945 után nem jutott szerep a magyar kulturális életben, végül már kocsmákban kellett fellépnie – a színésznő végül 1951-ben hagyta el az országot, és életében már nem is tért vissza Magyarországra.
1944. április 18-án, Magyarország német megszállása után egy hónappal a Hunnia Filmgyárban megjelent a Gestapo. A náci titkosrendőrök Karády Katalin után kérdezősködtek, ugyanis a fülükbe jutott, hogy a színésznő szerelme, Ujszászy István főhadnagy éppen a kiugrási kísérletet készíti elő. Karády maga is jó ideje a szélsőjobboldali lapok célkeresztjében állt, hiszen számos zsidó származású ismerősnek és ismeretlennek nyújtott segítséget a vészkorszak idején. (Az ő közbenjárására került például haza a munkaszolgálatból a dalszövegíró G. Dénes György, azaz Zsüti.)
Este Veesenmayer, a birodalom teljhatalmú magyarországi megbízottja elégedetten adta fel a sürgönyt Adolf Hitler részére: Karádyt és Ujszászyt letartóztatták és bebörtönözték. A színésznőben szinte filmszerűen maradt meg letartóztatásának története:
„Aznap, amikor kivittek a filmgyárból, kis német pol-kocsin, láttam kitéve a plakáton a Machita című filmemet, ami tulajdonképpen kémfilm volt”
– mondta el 1979-ben New Yorkban Sándor Pál filmrendezőnek.
A színésznő a nácik börtönében
A Machitát levették a műsorról, Karádyt pedig minden reggel a Gestapo svábhegyi főhadiszállására vitték:
„Vallattak, fölvittek a Svábhegyre, agyba-főbe vertek, a fogaimat kiverték.
Nagyon sokat szenvedtem. Minden reggel ez volt a reggeli. Fölvittek a Svábhegyre kínozni.” Három hónap után elengedték – otthonát azonban kifosztva, feldúlva találta, s mialatt a brutális bánásmódot próbálta feldolgozni, szinte csak vőlegénye viszontlátásának reménye tartotta életben.
Ujszászy a nyilas hatalomátvételig folytatta a kiugrási kísérlet előkészítését, majd bujkálva vészelte át a legnehezebb hónapokat. A szovjet katonai hatóság Ujszászyt letartóztatta, Karády pedig idegösszeomlást kapott, amikor egy ismerőse – tévesen – azt közölte vele, hogy szerelmét meggyilkolták.
A kommunizmusnak nem volt szüksége sztárokra
A sztárszínésznő hajviseletét, öltözködését, hanghordozását nők ezrei utánozták (és férfiak ezrei csodálták), de 1945 után a perifériára került. Bár az Operettszínház szerződtette, és az 1948-ban forgatott Forró mezők című film főszerepét is rá osztották, az új rendszernek már nem volt szüksége sztárokra – különösen a Horthy-korszak bálványaira nem.
Üdvözlégy, Moszkva!
Utolsó budapesti fellépése 1950 nyarán, a Fővárosi Varieté színpadán történt: a Békehajó című szórakoztató előadásban lépett színre, amelynek érdekfeszítő cselekménye „bemutatja, hogyan szökött haza egy magyar tengerjáró hajó az amerikai lefoglalás elől”… Nem sokkal később vidékre küldték. 1951-ben a Debrecen című lap tudósított arról, hogy a Vidéki Népszórakoztató Vállalat rendezvényén a művésznő nagy sikerrel adta elő az Üdvözlégy, Moszkva, a Varsó, te szép! és a Taxi Manci című dalokat. A közönség azonban nem mindig volt ilyen hálás:
„Letettek vidékre, és minden héten koncertet kellett adni vidéken kocsmákban, ahol a sörösüvegeket dobálták hozzám”
– mondta el az említett interjúban.
Szökés a zöldhatáron át
A színésznőben egyre inkább érlelődött az elhatározás: emigrálni fog. Barátnője, Frank Irma – akinek kalapszalonja volt a Váci utcában – szökése volt előtte a példa, aki egy Téglás nevű fiatalember segítségével hagyta el az országot, amikor üzletét államosították. Karády 1951 februárjában fellépési lehetőséghez jutott Szombathelyen, s elhatározta, hogy megkísérli a szökést. A korszak kedvelt énekese, Lantos Olivér, valamint házvezetőnője, Mohácsi Ilona társaságában érkezett Szombathelyre.
Két „embercsempész”, Téglás Vince és Polyák Jenő, segítségével gondosan megszervezték a menekülést. Hamis papírok Karády esetében szóba sem jöhettek, hiszen mindenki ismerte az arcát; így a zöldhatáron kellett átvergődniük.
25 kilométert gyalogoltak, olykor jeges vízben gázolva, a cuppogós sárba ragadva, órákig a földön hasalva vagy éppen erdőkben rejtőzködve a járőrök elől.
Az utat taposóaknák, szögesdrótok és az Államvédelmi Hatóság, valamint a határőrség emberei szegélyezték, de valahogyan átjutottak.
Négy liter pálinka
Téglás és Polyák természetesn nem ingyen dolgozott: Karády 2000 dollárt fizetett a meneküléséért, hátrahagyva villáját, bérházait, a Pély határában fekvő földjét – és a közönségét is. A Hungária című magyar nyelvű német lap, amely 1951. március 9-én részletesen megírta a szökés körülményeit: úgy értesült, hogy Ausztriában az angol megszállási zónáig végül egy orosz teherautó vitte el Karádyékat – négy liter pálinkáért.
Menyasszonyi fátylakat készített
Karády előbb Salzburgban telepedett le. „Itt, a szabadságban, egyetlen vágyam, minden csúfságot elfelejteni. Nem akarok többé hallani politikáról. A művészetnek szeretnék élni” – nyilatkozta, de nehezen találta meg új otthonát. Svájcba, majd Brüsszelbe költözött, 1953-ban pedig Dél-Amerikába hajózott: kalapszalont nyitott Sao Paulóban, ahol leginkább menyasszonyi fátylakat és koszorúkat készített. „Semmit sem változott az elmúlt esztendők alatt, nem lett idősebb, mintha az évek nyomtalanul szálltak volna el felette. Most is frizuráját viseli, a Karády-frizurát” – állapította meg a Magyar Híradó nevű emigráns magyar lap újságírója, akinek Karády elárulta: nem hiányzik neki sem a színház, sem a szereplés:
„Őszintén szólva minden más jobban érdekel már. Üzletasszony lettem.”
Kalapszalon és előadóestek New Yorkban
1968-ban megkapta az amerikai vízumot. New Yorkban telepedett le, ahol szintén kalapszalont nyitott, de a színpad mégiscsak hiányozhatott neki valamennyire, hiszen ismét vállalt fellépéseket, a lelkes amerikai magyar közönség előtt – ezúttal szőke hajjal. „Amióta eljöttem Magyarországról, most 21 éve, egyszer sem álltam színpadon, nem énekeltem, már nem is tudtam jóformán, milyen is a hangom” – mesélte.
„Úgy döntöttem végül, hogy megpróbálom felidézni a múltat és változatlanul ott folytatom, ahol abbahagytam.”
Karády Katalin kultusza
Karády magyar népdalokat, operettslágereket, régi filmdalokat énekelt az amerikai magyaroknak, itthon pedig szép lassan ismét feltámadt a kultusza. Újra kiadták lemezeit (400 000 darabot adtak el belőlük), ismét műsorra tűzték filmjeit. Sándor Pálnak 1979-ben azt nyilatkozta, hogy leszámolt a művészi pályával, s azt sem engedte, hogy közeli képet készítsenek róla. Arra a kérdésre, hogy hogyan szeretne megmaradni a nézők emlékezetében, ezt felelte:
„A régi filmjeimben, ahogy azokban látnak.”
A rendszerváltás után tervezte, hogy hazalátogat, de életében végül nem jutott rá idő: a művésznő 1990. február 7-én, 79 éves korában New Yorkban elhunyt. 11 nappal később Budapesten, a Szent István bazilikában ravatalozták fel, majd a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. (Borítókép: Arcanum adatbázis / Színházi Magazin, 1939)
Kapcsolódó: Nem Karády Katalin volt az egyetlen, aki így hagyta el az országot: Szörényi Éva is hasonlóképp disszidált
