Móricz Zsigmond húsz évig élt házasságban Holics Jankával. A gyötrelmes, ugyanakkor írói szempontból termékeny kapcsolatot a kezdettől fogva tragédiák árnyékolták be.
„Egyasszonyos ember, noha a felesége és a babája közt vergődik; egyasszonyossága éppen abban áll, hogy egyszerre csak egy asszony van számára a világon.” Ezt a megállapítást a Nyugat kritikusa, Ignotus tette az Úri muri főhőséről, Szakmáry Zoltánról; de akár a regény írójára, Móricz Zsigmondra is illene a meghatározás – annál is inkább, mert az „egyasszonyos” kifejezést tőle hallotta Ignotus.
Móricz Zsigmond első felesége
Móricz 1901 szilveszterének előestéjén ismerkedett meg a kötelességtudó, kissé szigorú, dolgos tanítónővel. Lenyűgözte a fiatal nő függetlensége és intelligenciája, így levelezni kezdtek, majd 1905. január 5-én összeházasodtak. Az év decemberében megszületett kisfiuk, akit – Ady után – Bandikának kereszteltek. A házaspárt azonban rövidesen tragédia érte: a kisfiú féléves korában megbetegedett, nyolc hónaposan pedig meghalt. Második kisfiukat szintén Bandikának nevezték, ám őt is elveszítették 1908-ban. (Később három lányuk született, ők mindannyian megérték a felnőttkort: Virág, Gyöngyi és Lili.)
Móricz írói karrierje igazán 1908-ban, a Hét krajcár megjelenésével indult be. A puritán, dolgos, ám kissé merev Janka támogatta férje írói törekvéseit, idővel pedig afféle alkotótársként tekintett magára. Szeretetet, melegséget, szenvedélyt azonban nem tudott nyújtani, és Móricz, aki ösztönembernek tartotta magát, szenvedett a házasságban a a szeretetlenségtől és Janka maximalizmusától:
„Minden munkámat magának írtam, mindegyiket visszavetette, kiadhatom, közszemlére tehetem, gyönyörködjenek benne mások; magának ez semmiség”
– írta feleségének. Máskor úgy érezte, Janka csak uralkodni akar rajta: „Őneki valóban ennyi az élet: a rajtam való uralom. Uralom a végtelenségig. De ez volt eddig is. Csak abszurdumig viszi” – vélekedett.
Ilyen nő volt Holics Janka
A házaspárt jól ismerő író, Kodolányi János így örökítette meg az első találkozást Móricz feleségével: „Hűvösen üdvözölt, kezet nyújtott. Néhány ujjnyival magasabb volt a férjénél. Emlékezetem szerint fekete, vagy sötétszürke szoknyát, sárga csíkos jumpert viselt, a vállán sötétvörös, virágos selyemkendő, hosszúrojtos. Semmi illatszert sem éreztem körülötte. Okos, de végtelenül közönyös arca nem volt szép, de csúnya sem.
Feltűnt vékony, keskeny ajka, ez makacsságra, hallgatni tudásra, uralomvágyra, puritánságra vallott.
Sötét haját simán hátrafésülte, mint a diakonisszák. Nem volt rokonszenves számomra, később sem vált azzá. Sohasem tudtam megszeretni, jóllehet, sajnáltam.”
Egy házasság gyötrelmei
Móricz házasságának drámájáról az utókor szintén leginkább Kodolányitól, valamint az író lányaitól értesülhet. A zsugoriságig takarékos Jankának férje hiába próbált kedvére tenni, hiába vitte vendéglőbe, ott is csak „sápadt, keserű” arccal üldögélt, nem rendelt semmit, de még azt sem engedte, hogy férje meghívja írótársát egy székelygulyásra.
„Ez az asszony képes volt éjjeleken, nappalokon át, étlen-szomjan, semmivel, senkivel sem törődve mindaddig gyötörni az urát, amíg az teljesen, ronggyá nem válva tehetetlenül elnyúlik a lába előtt”
– festette le Kodolányi a Móricz-házaspárt körüllengő hangulatot.
A féltékeny feleség
A házasság, mindazonáltal, kitartott húsz évig. 1924 januárjában a Renaissance Színház műsorra tűzte Móricz Búzakalász című darabját, a főszerepben Simonyi Máriával. Kodolányi a házaspár mellett, páholyból nézte végig a főpróbát, és ezúttal nem a közönyös, hanem a féltékeny Jankát ismerhette meg: „Látta? Figyelte? Hogy nézi, hogy falja, hogy csügg rajta? Hogy nem tudja titkolni, hogy elárulja magát a viselkedésével, minden porcikájával? (…) – Megy már, rohan már, – suttogta vadul. – Látta, hogy rohant?
Ó, a gyalázatos, a gyalázatos! Egy percig sem bírja ki!
Ó, az a rongy, az a senki, az a... Még néhány olyan jelzőt mondott, amit nem kívánok leírni.”
A drámát azonban nem lehetett megállítani. Móricz többször elköltözött – előfordult, hogy Bécsbe menekült a felesége haragja elől –, Janka pedig kétszer megmérgezte magát. Ekkor még meg tudták menteni az életét, de a viharok nem csillapultak a házasságban. Móricz Virág visszaemlékezéseiben megemlékezik édesanyja dührohamairól is.
Kodolányi beszámolójából intimebb részletek is kiderülnek: például az, hogy Janka abban a hitben tartotta Móriczot, hogy „a nő áldozatot hoz, mikor a férfinak odaadja magát, ez az áldozat keserves és megalázó a nő számára s csak különös kegyképp hozza meg, ha a férfi bebizonyította »halálos« és »örökké« tartó szerelmét.” Ha pedig mégis hajlandó volt a házaséletre, órákig kellett utána engesztelni, megnyugtatni – majd elviselni a valóságos bosszúhadjáratot, amit az együttlét után indított férje ellen.
A szent és a szajha
Janka alakja számos Móricz-regényben feltűnik, az asszony férfi és női regényhősök egész sorát inspirálta. Ahogyan lánya, Móricz Virág írta:
minden nőalakja „a fulladt, tomboló és reménytelen, kétségbeesett és kemény Janka”.
Móricz nőalakjai – nem meghaladva a nőkkel kapcsolatos évszázados sztereotípiákat – sokszor igen végletesek: a szent és a szajha karaktere váltakozik bennük. Janka alakját ismerve nem kétséges, az író melyik típust mintázta a feleségéről; s az sem, hogy mi az, amit hiányolt a házasságából. Janka 1925-ben önként választotta a halált – talán nem túlzás azt állítani, hogy még egyszer, utoljára megbüntetve a férjét.
Holics Janka halála után Móricz Zsigmond feleségül vette az általa bálványozott színésznőt, Simonyi Máriát. De az a házasság sem volt boldog: Mária "megszűnt múzsának lenni abban a pillanatban, ahogy feleség lett".
Móricz alkotókedvét, életörömét Litkey Erzsébet, azaz Csibe hozta vissza.
