Impozáns kötettel jelentkezett karácsonyra a Rubicon Intézet. Porogi András Magyar ünnepek könyve című kötete újévtől szilveszterig veszi sorra a legfontosabb magyar ünnepeket: a színes illusztrációk mellett színes és alapos történelmi áttekintést kínálva.
Porogi András nevével sűrűn találkozom, amikor történelmi tárgyú témákhoz keresek hiteles forrást. Legutóbb a Rákosi Mátyás karácsonyairól szóló cikke került elém, s mint a Magyar ünnepek könyve című kötetből kiderül, a történész szerző nem csak Rákosi karácsonyainak avatott ismerője: öt, a téli ünnepekhez kapcsolódó érdekességet mazsoláztunk ki a könyvből.
A karácsonyi gömb eredete
Noha a karácsonyfa-állítás alig százötven éve része a magyarországi hagyományoknak, a téli napforduló idején, az év legsötétebb időszakában mindig is nagy jelentőséggel bírt a házba bevitt zöld ág, élő növény. A tavaszt, a megújulást jelképező, azt hívogató zöld ágak már a 4. században feltűntek Európában: az ajtóra koszorút, az ablakba Luca-búzát tettek, ami karácsonyra kizöldült. A karácsonyi misztériumjátékok kedvelt jelenete volt a bűnbeesés, s ezek népies változatai, a paradicsomjátékok nálunk is megjelentek, különösen a sváb hagyományban. A színjátékok legfontosabb jelképe volt az almafa, a tudás fája – így került az alma, majd a gömb formájú dísz a fára, ami a 19. századtól kezdve, osztrák–német mintára már az örökzöld fenyő volt.
Kiskarácsony, nagykarácsony
Tudtad, hogy mikor van a kiskarácsony? Bevallom, én a dalocskát dúdolgatva mindig azt hittem, hogy a „kis” a szerző kreatív fantáziájának, esetleg az ünnephez fűződő gyengéd érzelmeinek kifejezője. Nos, amint az a történész szerző könyvének újévről szóló fejezetéből kiderül, kiskarácsony bizony létezik, csak éppen ma már nem így hívjuk: újév, január 1-je a napja, ami „az egyházi naptárban karácsony nyolcadára esik”, hiszen a múltban a nagyobb ünnepek nyolcadik és tizenkettedik napját is szokás volt megülni.
Őt hívta fel Rákosi az új évben először
Az ötvenes években a szilveszterek sem nélkülözték a pártpolitikát. 1953-ban az újságolvasók megtudhatták, hogy „az elmúlt esztendő ékessége (…) a Szovjetunió Kommunista Pártjának XIX. kongresszusa volt”, az ÁVH vezére, Péter Gábor pedig „ujjongva dicsekedett, hogy újév éjszakáján ő volt az első, akinek Rákosi Mátyás telefonon boldog új évet kívánt.
Öröme nem sokáig tartott: január 3-án, amikor éppen Rákosinál volt vendégségben, vendéglátója utasítására őt is letartóztatták”.
1956 szilveszterén sem akadt sok okunk az ünneplésre; igaz, nem is nagyon lehetett hol ünnepelni, hiszen este 10-től kijárási tilalom volt érvényben. Aki akart, otthon azért koccinthatott: amint azt Nyers Rezső nyilatkozta, „bor van elegendő, sör csak szilveszter után lesz. Rum kevés van, gyümölcspálinkával viszont bőven rendelkezünk” – közölte a közellátási kormánybiztos. A pezsgőről nem esett szó.
Ezért vannak hárman a napkeleti bölcsek
A világ más tájain – például Spanyolországban, ahol a háromkirályok hozzák a gyerekeknek az ajándékot – sokkal nagyobb szerep jut a vízkeresztnek, mint napjainkban Magyarországon. De vajon miért éppen hárman vannak a napkeleti bölcsek, ha a Biblia szövegeiben nincs utalás sem a számukra, sem a nevükre, sem a kinézetükre? Nos, a bölcsek az ajándékok miatt lettek hárman: az újszülött Jézus számára aranyat, tömjént és mirhát vittek.
A nevük a 3. században merült fel először: Órigenész Ochozat, Abimelech és Pichol néven emlegette őket.
További három évszázad telt el, amíg a ravennai mozaikokon feltűnt Caspar, Melchior és Balthassar neve. Egy középkori leírás szerint mindegyikük egy-egy bibliai népcsoportot képvisel: az árjákat, a hamitákat és a semitákat. Más magyarázatok szerint alakjuk a három életkort, illetve a három ismert földrészt jelképezi - ez lehet a magyarázat arra is, hogy egyikük, Boldizsár, szerecsen: ő érkezett Afrikából.
Miért utálta a püspök a farsangot?
„Az pogányoktól reánk szállott testhizlaló és léleköldöklő büdös fassang.” Telegdi Miklós püspök 1577-ben írta ezt az egyház által leginkább üldözött ünnepről. Nem ő volt az egyetlen, aki kifakadt a farsang ellen:
a középkorban az ördög ünnepének tartották, ami torkosságra, iszákosságra, bujálkodásra csábít.
Farsangkor az egyébként tisztelettudó hívek még arra is vetemedtek, hogy táncra perdüljenek, ez pedig a túlbuzgó papok szerint egyértelműen az ördögnek kedves cselekedet, hiszen „az ördög tojta, az ördög ültette, az ördög költötte ki a táncot”. Az esküvők és a lakodalmak is sokszor erre az időszakra estek, azok a nők pedig, akik annak ellenére nem mentek férjhez, hogy már benne voltak a korban, szabad prédát jelentettek a csúfolódók számára: a vénlánycsúfolás (ne feledjük, 24 éves férjezetlen nők már annak számítottak!) kevéssé korrekt szokásának áldozatául estek.
Magyar ünnepek könyve
A Magyar ünnepek könyve remek karácsonyi ajándék: sorra veszi a legfontosabb állami és egyházi ünnepeket (beleértve a zsidóság legfontosabb ünnepeit is), s azok történetének és jelentőségének cseppet sem unalmas ismertetése után kitér a népszokásokra, gasztronómiai hagyományokra, sőt olykor az irodalomban való megjelenésre is. A kötet gazdag forrásanyaggal, színes történetekkel és korabeli illusztrációkkal idézi fel a múltbeli, emlékezetes ünnepeket, igazi időutazásra hív: kiderül, miben hittünk, mitől tartottunk, milyen ételek mellett gyűltünk össze, milyen játékokon és tréfákon nevettünk, milyen dallamok kísérték a közös ünneplést, és milyen varázslatokban bíztunk, amikor a reményt kerestük. (Borítókép: Fortepan / Konok Tamás id)
(Porogi András: Magyar ünnepek könyve. Budapest, Rubicon Kiadó, 2025.)
Ha szívesen olvasnál arról, hogyan töltötte a karácsonyokat Ady Endre, ezt a cikket ajánljuk.
