Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A francia köztársaságot és szabadságot megtestesítő Marianne alakja a 20. században számtalan gúnyolódásra adott okot: a második világháború idején a német propaganda azt sugallta, a franciák gyengék és nőiesek – szemben az erős és férfias Németországgal.
Szabadság, egyenlőség, testvériség. Mindenki ismeri a francia forradalom hármas jelszavát, aminél azóta sem találtak fel jobbat – más kérdés, hogy végül mivé fajult a forradalom. Delacroix festménye, A szabadság vezeti a népet azonban nem az 1789-es, hanem az ún. második francia forradalomnak állít emléket, középpontjában a szabadságot megtestesítő, félmeztelen Marianne alakjával. De kicsoda Marianne, és miért éppen ő lett a forradalmi eszmék megtestesítője?
Az 1830-ban készült festményről a 19. század egyik legjelentősebb festőjeként számon tartott Delacroix így írt öccsének: „Rossz hangulatom a kemény munkának köszönhetően eltűnt. Egy modern témával kezdtem foglalkozni, egy barikáddal.
Ha már nem harcoltam a hazámért, legalább festek érte.”
A mozgalmas kép középpontjában Marianne áll, aki holttestek és roncsok talapzatán át szinte lelép a vászonról. A festő a szabadság allegorikus istennőjeként és a nép egyszerű asszonyaként ábrázolja a fríg sapkát viselő Marianne-t. Ez utóbbi 1789 óta a forradalom jelképe Franciaországban.
Miért éppen Marianne?
Marianne, Jeanne d´Arc-kal ellentétben, nem valós személy volt. Egyesek szerint neve egy jezsuita pap, Juan de Mariana nevéből származik: Mariana egy ideig Franciaországban tanított, és már 1599-ben teológiai érveket sorakoztatott fel amellett, hogy egy zsarnok megdöntése bizonyos feltételek mellett igazolható. Forradalmi gondolatai nem igazán nyerték el a kora újkori királyok tetszését: gyilkosságra felbujtással vádolták, értekezését pedig elégették.
Mások szerint egy, a forradalom idején Toulouse közelében keletkezett okcitán dalban nevezték először a szabadságot Marianne-nak. De az is elképzelhető, hogy a forradalom idején, amikor átlagos emberek harcoltak a jogaikért, logikusnak tűnt a két leggyakoribb francia katolikus női név, a Marie és az Anne összeolvadásából kreálni egy jelképes női alakot. A forradalmárok hőstetteiről szóló beszámolók egyébként gyakran tartalmaztak utalást egy bizonyos legendásan csinos Marianne-ra (vagy Marie-Anne-ra), aki fríg sapkát viselt és gondoskodott a sebesültekről.
A franciáknak nőnemű a szabadság és a köztársaság
Az 1789-es forradalom alatt francia kokárda, a fríg sapka és a nőalak is megjelent szimbólumként, de Marianne „életében” a döntő lépést az jelentette, amikor az 1792-es Nemzeti Konvent úgy döntött, hogy az állam új pecsétje egy nőt fog ábrázolni, aki kezében lándzsát tart, fején pedig fríg sapkát visel. Maga a tény, hogy egy női alak válhat az új köztársaság szimbólumává, jelzésértékű, hiszen egészen addig a Francia Királyságot férfialakok testesítették meg, ahogy az a versailles-i palota mennyezetén jól megfigyelhető. (A francia nyelvben egyébként a szabadság és a köztársaság is nőnemű.)
A piros sapka eredete
Nem Delacroix volt az első művész, aki Marianne-t a szabadság megtestesítőjeként, fríg sapkában képzelte el: egy bizonyos Jean-Michel Moreau nevű művész 1775-ben már hasonlóan ábrázolta a szabadságot Voltaire egyik könyvéhez készített illusztráción. Moreau eredetileg Feroniát, a szabinok termékenységistennőjét kívánta ábrázolni, akinek alakja idővel egybeolvadt a római Libertas istennővel. A sapka eredete is az ókorra nyúlik vissza: felszabadított rabszolgáik fejét a rómaiak leborotválták, majd piros sapkával takarták, ez volt a pileus.
Marianne levetkőzik, majd felöltözik
Az 1790-es évek elejéig Marianne-t leginkább felöltözve ábrázolták, bár a lándzsa és a sapka már ekkor sem hiányozhatott róla. 1793-ban viszont Marianne, összhangban a forradalmat követő véres megtorlásokkal, átalakult:
csupasz mellű, vad arckifejezésű nő lett belőle, aki a férfiakat hívja csatába.
Ezt követően Marianne ismét megszelídült, az ábrázolásokon lazán az alkotmány táblájára támaszkodott, később pedig a szabadságot felcserélte az anyai örömökre: az 1850-ben kiadott bélyegeken már a földművelés, a termékenység és az anyaság istennőjének képében látható. Nem véletlenül: a köztársaságot ekkoriban idősebb férfi politikusokból álló, jobbközép koalíció uralta, akik nem szívelték a fiatal női forradalmárt.
A náci propaganda sokat gúnyolódott rajta
A tény, hogy a köztársaságot és a szabadságot egy női alak jelenítette meg, a 20. század idegen- és nőgyűlölő eszméinek alkalmat adott a gúnyolódásra. Németországban Marianne-t általában nagyon vulgáris módon ábrázolták, azt sugallva, hogy prostituált vagy legalábbis szabados életvitelű nő, aki hisztérikusan féltékeny, ugyanakkor összerezzent egy német katona láttán.
Franciaországot „gyenge” és „nőies” nemzetként ábrázolták, szemben az „erős” és „férfias” Németországgal – ami tudjuk, hová vezetett.
A második világháború alatt Marianne a szabadságot és a köztársaságot képviselte a náci betolakodókkal és a Vichy-féle bábkormánnyal szemben. Ez utóbbi egyenesen betiltotta Marianne-t: szobrait eltávolították, emléműveit beolvasztották. A rezsim által favorizált nőképhez jobban illeszkedett Jeanne d´Arc szűziessége és mártíromsága, mint a cselekvő, felforgató Marianne.
Marianne napjainkban
A második világháború után Marianne leginkább bélyegeken tűnt fel, ott is szelídebb megjelenésben. „Felforgató” szerepe legutóbb az 1968-as párizsi diáklázadások során érvényesült; napjainkban az iszlám öltözködésről szóló vitában került ismét reflektorfénybe. 2016-ban Manuel Valls akkori miniszterelnök kijelentette, hogy „a burkini a nők rabszolgasorba taszítása”, mivel Marianne általában félmeztelen. Kijelentése óriási vitát generált, nemkülönben Françoise Holland francia elnök megjegyzése, aki szerint „a holnap Marianne-ja a lefátyolozott nő lesz”. Marianne alakja mindenesetre a 2024-es párizsi olimpia logójában is feltűnt, fátyol nélkül: az olimpiai láng és az aranyérem egy női arc formáját jelenítette meg. (Borítókép: Pascal Boyart street art művész újragondolta Delacroix festményét egy párizsi falon. Forrás: Getty Images)
A második világháború után megszégyenítették azokat a nőket, akiket kollaborációval, a német katonákkal folytatott intim kapcsolatokkal vádoltak. Ha kíváncsi vagy az ő megrázó történetükre is, ezt a cikket ajánljuk.
