3 dolog, amit nem tudtál Bridget Bardotról: emiatt lett belőle igazi lázadó

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bridget Bardot korának angyalarcú szexszimbóluma volt, ám a kedves mosoly mögött rengeteg szenvedés lakozott, amelynek köszönhetően sokszor került összetűzésbe a családjával, a vallással, de még saját gyermekével is.

Brigitte Anne-Marie Bardot Párizsban született és nevelkedett, eredetileg balerinának készült, de végül színésznő, énekesnő, modell és állatvédő aktivista lett belőle. Az 1950-es években kezdett el színészkedni, és gyorsan a kor egyik legismertebb szexszimbólumává vált. Az ’50-es, ’60-as, ’70-es évek egyik legmeghatározóbb alakja volt. Bár 1973-ban visszavonult a szórakoztatóiparból, ma is a popkult egyik leginspirálóbb női karaktereként tartják számon.

Bridget Bardot viharos kapcsolatot ápolt apjával 

Brigitte Bardot lázadó természete már gyerekkorában megmutatkozott, erre pedig szigorú neveltetése csak rátett egy lapáttal.

Gazdag családból származott, így szülei rendkívül magas elvárásokat támasztottak vele szemben.

Amikor például húgával véletlenül összetörtek egy vázát, apjuk húsz korbácsütéssel büntette meg őket, és onnantól úgy bánt velük, mint az idegenekkel. Bardot mélyen megharagudott a szüleire emiatt, ami későbbi lázadásaiban is visszaköszönt: 14 évesen elveszítette szüzességét Roger Vadim filmrendezővel, majd feleségül is akart menni hozzá. Amikor apja – érthető okokból – nem volt hajlandó elfogadni az eljegyzést, Bardot kétségbeesésében a sütőbe dugta a fejét, és majdnem meghalt.

Bridget Bardot igazi lázadó lett
Fotó: Keystone Features / Getty Images Hungary

Van egy fia, akit nem akart 

Bardot végül 18 évesen valóban feleségül ment Roger Vadimhoz, de házasságuk hamar véget ért, miután a színésznő megcsalta őt kollégájával, Jean-Louis Trintignanttal. Később még háromszor ment férjhez, jelenlegi férje pedig Bernard d’Ormale, akivel 1992 óta él házasságban. Egyetlen gyermeke született, Nicolas-Jacques Charrier, akinek édesapja korábbi férje, Jacques Charrier.

Bardot egykor azt mondta, hogy nincs benne anyai ösztön, ezért fia főként az apjával élt.

Később megpróbált kapcsolatot teremteni vele, de a férfi állítólag elutasította.

Vallási vitákat szított

Bardot katolikus neveltetést kapott, ezért családja nem örült annak, hogy a lány a szórakoztatóiparban akart karriert építeni. Az És Isten megteremté a nőt című filmje, amelyet ma az egyik legjobb munkájának tartanak, a bemutatásakor komoly felháborodást keltett: a katolikus egyház halálos bűnnek nevezte a film megtekintését

A tiltakozások azonban nem tántorították el a közönséget, a film hatalmas sikert aratott.

Bridget Bardot korának egyik legnagyobb stílusikonja volt. Ha érdekel az egyik leghíresebb viselete, olvasd el ezt a cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Vígh Anna
Vígh Anna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.