Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Ma már egy letűnt korszak emléke, de mindenki ismeri azt a fényképet, amely a Brezsnyev és Honecker közötti elvtársi csókot ábrázolja. Honnan eredt ez a bizarr szokás a szocialista politikusok között, és mi volt a jelentősége?
Bár a hidegháború éveiben a keleti blokk politikusai között jellemző, szájra adott csók Nyugaton a gúny tárgyát képezte, a szocialista pártfőtitkárok számára jelzésértékű volt, hogy ki részesülhetett a Szovjetunió vezetőjének sajátos kegyében. Azért akadtak olyanok is, akik visszautasították a forró üdvözletet – az viszont kedvezőtlen előjelnek számított, ha a „csókkirály” Leonyid Brezsnyev nem így üdvözölt valakit.
„Istenem, segíts, hogy túléljem ezt a halálos szerelmet!”
Nem tudni, Erich Honeckerben megfogalmazódott-e ez a gondolat, amikor az azóta elhíresült csókot kapta Brezsnyevtől az NDK megalapításának 30. évfordulójára rendezett ünnepségen, 1979. október 7-én. A jeles évforduló alkalmából a Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió tízéves kölcsönös megállapodási szerződést írt alá, amelynek értelmében a németek hajók, munkagépek és vegyi anyagok szállítását vállalták a Szovjetunióba, míg a Szovjetunió olajat és gázt, valamint nukleáris felszerelést biztosított a baráti államnak. Miután Brezsnyev az „Éljen a béke és a kommunizmus!” felkiáltással befejezte ünnepi beszédét, levette a szemüvegét, csókra csücsörítette ajkát, és oldalra billentett fejjel megcsókolta az ősz hajú Erich Honeckert.
A „meghitt” pillanatot Régis Bossu fotós kapta lencsevégre, majd fényképét A csók („Le Baiser”) címmel eladta a Paris Matchnak, amely kétoldalas méretben közölte, sokkolva a nyugat-európai olvasóközönséget. A fotó bejárta a világot és később szinte önálló életre kelt: 1990 tavaszán Dmitrij Vrubel moszkvai művész a berlini fal egyik megmaradt darabjára festette fel. Vrubel az „Istenem, segíts, hogy túléljem ezt a halálos szerelmet!” címet adta alkotásának, mégpedig állítólag azért, mert nem tudta eldönteni, két nő közül kit válasszon; de az áthallásos cím arra is utal, hogy a szocialista országoknak nehéz teher volt a Szovjetunió ölelése.
De miért éppen szájra...?
A politikusok közötti, szájra adott csók eredetéről többféle elképzelés is van. Az egyik szerint a 19. században az öntudatra ébredő munkásosztály tagjai köszöntötték ilyen túláradó lelkesedéssel egymást, majd a kommunizmus hatalomra jutásával fokozatosan lépett elő (fél)hivatalos köszöntési móddá, afféle szertartássá. Mások szerint az elvtársi csókot a kommunista vezetők a pravoszláv vallási szertartásból vették át, azaz egy vallási szimbólumot változtattak politikai gesztussá.
Lenin még a kézfogás híve volt, Hruscsov már szívesen lapogatta elvtársai vállát, Leonyid Iljics Brezsnyev azonban a legtöbbször ragaszkodott az elvtársi csókhoz.
Megvolt ennek a megszokott koreográfiája: amint Brezsnyev kiszállt a repülőgépből az országban, ahová baráti látogatásra érkezett, széttárta karjait, az eléje siető pártfőtitkárt két oldalon arcon csókolta, majd, ha a két ország szoros kapcsolata indokolta, következett a szájra adott elvtársi csók. Mindez, így együtt, a szocialista testvériséget és a egyenlőséget hivatott demonstrálni, és Brezsnyev-tripla néven is emlegették.
Brezsnyev, a csókkirály
Leonyid Brezsnyev csókja elől nem menekülhetett a csehszlovák Gustáv Husák, a keletnémet Erich Honecker, a bolgár Todor Zsivkov és Kádár János sem. Dacára annak, hogy az elvtársi csók, mint ahogy a neve is mutatja, elvtársak között kellett (volna), hogy elcsattanjon, Brezsnyev Willy Brandt nyugatnémet kancellárt, a palesztin Jasszer Arafatot és a Közép-afrikai Köztársaság diktátorát, Bokassa császárt is szájon csókolta, sőt az amerikai elnök, Jimmy Carter is kapott három puszit. Fidel Castro azonban kifejezetten szeretett volna kibújni a kellemetlen rokonszenv-nyilvánítás elől, amit 1974-ben csak úgy tudott megtenni, hogy folyton szivarra gyújtott. Nicolae Ceauşescu sem ment a három arcra adott puszinál tovább, Mao Ce-tung pedig már korábban, 1959-ben kitért Hruscsov ölelése elől, és kézfogást ajánlott helyette. (Nem is volt a két ország közötti viszony felhőtlen.)
Ha elmarad a politikus csókja
Ha Brezsnyev összevonta amúgy is tekintélyes méretű szemöldökét és a csók elmaradt, aggódhatott az egyszeri kelet-európai vezető. Például 1965-ben Kádár János, akit a Magyarországra érkező Brezsnyev látványosan nem csókolta meg, jelezve ezáltal, hogy elégedetlen a magyar pártfőtitkárral, amiért az túlságosan is méltatta elődjét, Nyikita Hruscsovot. Ellenben, amikor elhagyta Budapestet, a lezajlott tárgyalásoknak (no meg a magyarországi fácánvadászatnak) köszönhetően elvtársi csókkal pecsételte meg a két ország közti kommunista szövetséget. Kádár egyébként állítólag utálta a procedúrát, de a baráti viszony érdekében eltűrte; sőt, még viccelődni is tudott vele. 1968-ban, a prágai tavasz idején a pártfőtitkár megpróbált szembehelyezkedni a szovjet akarattal, és elkerülni a beavatkozást, így rövid időre feszültség keletkezett a két ország viszonyában. Tolmácsa, Barta Istvánné egy alkalommal, hogy oldja a hangulatot, megjegyezte: „Nahát, nekem nem csókolt kezet Brezsnyev elvtárs, ahogy mindig szokott”. Kádár így felelt:
„Én többet vesztettem, mert engem nem csókolt szájon!”
Nem ő volt az egyetlen, aki meglátta ennek a bizarr szokásnak a humoros oldalát: elterjedt a pesti vicc, hogy „Miért válik Kádár a feleségétől? Mert Brezsnyev jobban csókol...”
Kádár 1979. június 1-jén kapott utoljára csókot Brezsnyevtől: az ide látogató szovjet delegáció elutazása előtt váltottak egy szájra irányuló csókot. Legközelebb hét év múlva, 1986-ban érkezett szovjet pártfőtitkár Magyarországra, de ő már Mihail Gorbacsov volt.
Ha szívesen olvasnál Kádár utolsó beszédéről is, ezt a cikket ajánljuk.
